Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Flóra a reggeli romjait dobta ki a szemétbe, amikor megérkezett Liza. Úgy tűnt, a barátnőjének sincsen jobb kedve, mint neki. Megállt a teraszon, nekidőlt a korlátnak, és az elsuhanó Audi után bámult.

– Minden rendben van, Liza? – kérdezte óvatosan Flóra.

– Persze – mondta a barátnője, közben cigit és öngyújtót húzott elő a táskájából.

– Azt hittem, leszoktál!

Liza megvonta a vállát, és meggyújtott egy szálat. Aztán nagyot szívott belőle, és visszapottyantotta az öngyújtót a táskába.

– Majd leszokom újra.

Flóra döbbenten nézte, és próbált rájönni, hogy mi lehet a gond.

– Figyelj, Liza, sajnálom, hogy így alakult az este! – szólalt meg végül bűntudatosan. – Közös bulit terveztünk, én meg leléptem Bennel. Nem volt szép tőlem, és nem is tudom, mi ütött belém, hogy csak így otthagytalak kettesben Alexszel…

– Flóra – vágta félbe Liza a szabadkozását –, semmi bajom azzal, hogy leléptetek. Titokban még örültem is neki, oké? Volt indokom Alexnél maradni.

Flóra most már kezdett tényleg megijedni Liza szokatlan viselkedése miatt.

– De akkor mi a baj? Ugye Alex nem erőszakoskodott veled? – Bár nem hitte, hogy a férfi ilyesmire vetemedne, muszáj volt megkérdeznie.

A legnagyobb meglepetésére Liza hangosan, bár nem túl boldogan felnevetett.

– Dehogy, tökéletes úriember volt.

– Hogy érted ezt? Tulajdonképp mi történt az éjjel?

Liza még egy utolsót slukkolt a cigijéből, aztán elnyomta a csikket.

– Semmi, Flóra. Megyek, lezuhanyozom és átöltözöm. Utána elvinnél az állomásra? Minél előbb el akarok tűnni a városból.

Minden további szó nélkül beiramodott a házba, és Flóra a nyakát tette volna rá, hogy Liza valamit elhallgat. Nem feküdtek le, az biztos, mert azt elmondaná, de akkor mi történhetett?

Elmúlt dél, mire Flóra beért a kávézóba, mert az állomáson Liza még hosszan szövegelt arról, hogy vigyázzon magára, és nehogy még jobban belekeveredjen a nyomozásba. Majdnem lekéste a vonatot, Flórának kellett feltuszkolnia, aztán rohanhatott az Ambróziába.

A kávézóban idegesen pillantott hol az utcára, hol a mobiljára, ám Ben nem jelent meg és nem vette fel a telefonját, de még csak nem is hívta vissza, üzenetet sem küldött. Flóra fejében megfordult, hogy a férfi talán ott maradt Sacinál egy kis vasárnapi hancúrozásra, és ettől összeszorította a torkát a keserűség. Mire délután lett, már nem találta a helyét a kávézóban. Muszáj csinálnia valamit! Ha mást nem, akkor visszaviszi a nyomozóirodához a Camarót, és elhozza az apja terepjáróját. Úgyis olyan kellemetlen Ben kocsijával furikázni a reggel történtek után, és így legalább az is kiderül, hogy Ben otthon van-e.

– Mónika, nem gond, ha elugrom egy rövid időre? – kérdezte a pincérnőt.

– Dehogy, csak előbb hadd menjek hátra és csörgessem meg Dorkát, mikor ér vissza. Azt mondta, csak félórára megy el. Szerintem a temetőbe ment ki, volt nála egy kis koszorú – halkította le Mónika a hangját. – Mintha úgy emlékeznék, hogy így május végén halt meg az apja. De még mindig nem ért vissza…

– Inkább hagyd, hadd legyen kint az apjánál addig, amíg szeretne – mormolta Flóra elszoruló torokkal, és közben a saját apjára gondolt, aki csak egyre jobban belekeveredett a gyilkossági ügybe.

Mónika vetett rá egy furcsálló pillantást.

– De akkor ki takarít ki este?

– Ha Dorka addig sem jön vissza, akkor majd én. De most tényleg muszáj mennem.

Flóra lekapta magáról a kötényt, és kisietett a kávézóból. A Camaro halkan felduruzsolt, ahogy beindította, és Flóra halványan érezte a levegőben Ben arcszeszének az illatát. Összeszorult a gyomra, és görcsösen próbálta elnyomni az előző éjszaka emlékképeit.

A Fő téren felállított színpadon már elkezdődtek az aznapi rendezvények. Épp egy néptánccsoport lépett fel, amikor Flóra elhajtott a templom mellett, csigalassan a zebrán áthaladó tömegtől.

A nyomozóiroda üresnek tűnt, amikor odaért. Az épület előtt csak a terepjáró állt, amit még előző nap hagyott itt, Ben motorja nem volt sehol. Flóra leparkolt a Camaróval a másik autó mellett és kiszállt. Benézett az ablakon, de nem látott mozgást. Ennek ellenére becsengetett a házba, és amikor senki sem nyitott ajtót, lenyomta a kilincset. Az ajtó azonban zárva volt.

Flóra nyugtalanul megpördült, végigpásztázta a környéket, és közben borzasztó idiótának érezte magát. Atyaég, leskelődik Ben után! Hát idáig jutott?! Nagyon gyorsan el kell húznia innen, míg nem csinál még nagyobb hülyét magából. Majd bedobja a Camaro kulcsát a postaládába.

Visszament a kocsihoz, hogy kivegye belőle a táskáját, de mielőtt odaérhetett volna, egy másik autó tűnt fel a kihalt utcán. A sötétpiros Fiat nem ment tovább, ahogy Flóra számított rá, hanem megállt a nyomozóiroda előtt, és egy fekete kosztümbe öltözött idősödő nő szállt ki belőle.

– Jó napot! – köszönt Flórának. – Nem tudja véletlenül, itt van a nyomozó? – A hangja kicsit fátyolos volt, mintha meg lenne fázva, a szemét sötét napszemüveg takarta.

– Nincs itt.

– Többször hívtam, de nem vette fel – folytatta az asszony, és idegesen morzsolni kezdte remegő kezeivel a slusszkulcsát. – Pedig muszáj beszélnem vele, mielőtt elindulunk.

Homlokára csúsztatta a napszemüvegét, és Flórára nézett. A szeme körül vörös karikák éktelenkedtek, a tekintete könnyektől csillogott.

– Asszonyom, segíthetek valamiben? – lépett hozzá közelebb Flóra, ösztönösen a nő karjára téve a kezét, ami ijesztően vékonynak tűnt, a bőre pedig pergamenszerűnek. – Ben barátja vagyok. Esetleg átadhatok neki valamilyen üzenetet?

– Igen, kérem, mondja meg neki, hogy Makai Ilona kereste – szólt az asszony, és Flórának csak ekkor esett le, hogy a polgármester felesége áll előtte.

– Mit mondjak neki, miért kereste? – kérdezte óvatosan.

– Azért, mert ma hajnalban… – Ilona hangja elcsuklott, az arca eltorzult, és egy pillanatra a szája elé szorította a kezét, mielőtt folytatni tudta volna – a lányom… Gréta meghalt. Mondja meg a nyomozónak, hogy elutazom a nővéremhez Ciprusra, és az unokámat is magammal viszem. Ez a cím, ahol megtalál, és a nővérem telefonszáma – nyújtott át egy darab papírt Flórának.

– Rendben, asszonyom, megmondom neki.

A nő biccentett, visszaült az autóba, és Flóra csak most vette észre hátul a gyerekülést, és benne a kislányt. Hollófekete haja drámaian keretezte sápadt, vékony arcocskáját, ahogy kinézett az ablakon, egyenesen Flórára. Furán ismerősnek tűnt, de Flóra nem tudta megmondani, hogy honnan. Talán Rózsakőn futott össze vele és az anyjával régebben. Az anyjával, aki ma reggel meghalt… A kocsi elhajtott, és Flóra még hosszan nézett utána, közben a felindultságtól szinte lélegezni sem tudott.

– Az apám… – Az az utolsó, mákszemnyi illúzió, amit Gréta az apjáról őrzött, egy szempillantás alatt illant el.

Az AirBuild bankszámlakivonatát szorongatva leroskadt az ágy szélére Marci mellé.

A szíve mélyén sejtette, nem igaz? Hogy azok a különös beszélgetések, amiket az évek során véletlenül kihallgatott, azok a furcsa alakok, akik időről időre felbukkantak náluk, a túl sok pénz, a folyamatos titkolózás csak ezt jelentheti. Talán épp ezért menekült annyira abból a házból, ezért nem akarta ott felnevelni Pipit…

– Sajnálom, Gréta! – Marci kivette zsibbadt ujjai közül a lapokat és megszorította a kezét. – Biztosan nagy sokk lehet ez magának.

– Hát éppen ez az! – nézett Gréta égő tekintettel a férfira. – Voltak jelek… Figyelmen kívül hagytam őket, de ott voltak, és… Tudnom kellett volna!

– Ez butaság! – Marci a kézfejét és az ujjait simogatta.

– Nem az! És tudja mi az, ami még ennél is rosszabb? – szólt Gréta kétségbeesetten. – Hogy nem miattunk, a családja miatt tette. Anélkül is volt elég pénzünk. Csak azért csinálta, mert megtehette, mert megvolt hozzá a hatalma, a kapcsolatai, és neki mindig még több kellett. Közben egyetlen percig sem gondolt ránk. Ezt pedig sosem fogom megbocsátani neki! – Lehorgasztotta a fejét, a szemébe könnyek tolultak.

– Magán múlik, hogy mit csinálok azokkal a dokumentumokkal – mondta halkan Marci.

Gréta felkapta a fejét, és a férfi csokiszínű szemébe nézett.

– Ezt komolyan gondolja?

– A legkomolyabban. Ha azt kéri, elégetem az összes papírt, ha pedig azt, akkor már viszem is be őket a rendőrségre.

– De miért?

– Nekem ez csak szimpla elégtétel, Gréta. A cégem most először nem nyert egy pályázaton, és ezt nem vette be a gyomrom. Magának viszont a családja – vonta meg Marci a vállát, mintha ennyire egyszerű lenne minden. – A magáé a döntés.

Gréta a férfi ujjaira pillantott, melyek még mindig az ő kezét cirógatták.

– Nem értem, miért csinálja ezt – mormolta. – Hisz annyi mindent megtett, hogy leleplezze a csalást!

– Tényleg nem érti? – Marci elmosolyodott, felemelte Gréta kezét, és száját egy pillanatra a nő csuklóján doboló érre szorította. – Gondolja át, mit szeretne, Gréta, és utána azt teszem, amit csak mond.

Következő rész

Előző rész

Olvasd el az elejéről!

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában