Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Flóra kiszedte a serpenyőből a bacont és a tojást. Mindkettő kicsit túlsült, de mindegy, úgyis elment az étvágya. Nem bírta elhinni, hogy az apja inkább Márktól kért segítséget, amikor bajba került, és nem tőle, a saját lányától. Jó, nem mintha túl sok pénzt tudott volna kölcsönadni neki, hisz fél éve nem dolgozott, és az apja ezt nyilván sejtette. De akkor is szólnia kellett volna! Aztán valahogy közösen megoldják ezt a problémát is. Mint ahogy mindig mindent.

Flóra összerezzent, amikor becsukódott a bejárati ajtó. Hallgatta Ben egyre közeledő lépteit, amik furán súlyosnak tűntek. Vajon mit gondol a férfi a korábbi jelenetről? Biztos nem örül, hogy a csajnak, akivel együtt töltötte az éjszakát, váratlanul felbukkan a volt férje. Flóra sem repesett volna a boldogságtól, ha megjelenik Ben valamelyik exbarátnője, sőt, tuti nagyon kiakadt volna.

‒ Szerinted szólnunk kellene Újvárinak? – kérdezte meg Flóra a férfit, amikor belépett az ajtón.

‒ Még ne. Előbb elmegyek Sacihoz, úgyis el kell hoznom a pisztolyomat, közben megkérdezem, mennyi pénzt találtak Gálffynál a rendőrök. Ha volt nála annyi, mint a kávézó kéthavi bérleti díja, akkor mindjárt nem fest olyan rosszul apád helyzete.

‒ És ha nem? ‒ mart bele Flórába a rossz előérzet. ‒ Vajon miért hívta az apám annyiszor Márkot? Éppen abban az időpontban, amikor a gyilkosság történt.

‒ Hagyjuk a feltételezéseket, amíg nem tudunk biztosat – szólt rá Ben, szokatlanul mogorván.

Persze, ez logikusnak tűnt, Flórának mégis rosszulesett a mondat. Talán azért, mert a férfi az elmúlt napokban mindig annyira kedves volt vele, igyekezett megnyugtatni, most pedig olyan érzéketlennek tűnik. Lehet, hogy a korábbi vigasztalás is csak arra szolgált, hogy ágyba csalogassa? És most, hogy megkapta, amit akart, esze ágában sincs időt pazarolni a kedvességre. Nem, Ben nem ilyen, döntötte el Flóra, de a gyomrát most már nem csupán az apja miatt érzett aggodalom szorította össze.

‒ Oké, próbálok nem feltételezni – biccentett azért.

‒ Helyes! ‒ Ben előszedte a slusszkulcsát és letette az asztalra. ‒ Itt hagyom a Camarót, hogy be tudj menni vele a kávézóba. Én majd hívok egy taxit.

‒ Nem reggelizel?

‒ Kösz, most inkább nem. Jobb lesz, ha sietek.

Flóra az egyre szottyossabbá váló tükörtojásra és baconre pillantott, közben pedig idiótábbnak érezte magát, mint valaha. Azt hitte, hogy majd megreggeliznek boldogan, mint egy igazi pár? Holott egyre nyilvánvalóbb, hogy Ben egy újabb menet szexben ugyan benne lenne, de a közös étkezésben nem. Sőt, valószínűleg Márk felbukkanásának köszönhetően már a szexben sem.

‒ Dél körül felhívlak – dünnyögte Ben, és minden további nélkül kiment az ajtón, Flóra pedig leforrázottan bámult utána.

Gréta másnap ebédidőben ment el a Villa Rosába. Ugyanúgy a személyzeti bejáraton át lépett be az épületbe, mint múltkor, és ezúttal kevésbé érezte furcsának a lopakodást. Lehet, hogy néhány alkalom, és teljesen hozzászokik?

Kopogtatott a 307-es szoba ajtaján, de senki sem nyitott ajtót. Tétován vette elő a táskájából a mágneskártyát. Valahogy nem tűnt helyesnek, hogy egyedül belépjen egy olyan férfi szállodai szobájába, akit alig ismert, de az ajtó előtti várakozást sem tartotta jobb ötletnek.

Lassan nyitotta ki az ajtót, és még annál is lassabban lépett be, hogy ha Marci mégis bent van, legyen ideje felkészülni a megjelenésére. Ám a szoba teljesen üresnek látszott, és jóval rendezettebbnek, mint amikor először itt járt. Az asztalon nem hevertek iratok, és egyetlen ruhadarab sem volt elöl. Csupán a bevetetlen ágy jelezte, hogy nemrég még feküdt benne valaki. Vagy valakik? Gréta nagyon remélte, hogy Marci nem hordja fel a barna hajú barátnőjét ide. Bőven elég, ha a férfi tud arról, hogy Gréta iratokat lopott a munkahelyéről. Semmi szükség rá, hogy egy idegen nő is rájöjjön.

Aznap, akárcsak az elmúlt héten, kellemes volt az idő. Gréta, amíg a férfira várakozott, az ablakhoz ment és kibámult a városra. Rózsakő tarkára festett épületei csak úgy ragyogtak a napfényben, a kastélypark fái kezdték kibontani első halványzöld leveleiket. Gréta ilyenkor, a tavasz elején szerette a legjobban a várost. Amikor minden elkezdett kinyílni, feltárulkozni, és ettől az ember is úgy érezte, hogy bármire képes. Persze Gréta tudta, hogy ez nem igaz, de attól még néha jólesett ebbe a hitbe ringatnia magát.

– Korán jött. – Marci olyan észrevétlenül sétált mögé, hogy a nő akaratlanul is megrezzent. – Sajnálom, nem akartam megijeszteni.

– Semmi gond. – Gréta megfordult, belenézett a férfi csokiszínű szemébe, és rögtön tudta, hogy valami baj van. – Mi történt? – kérdezte. – Miért engem hívott, és nem a rendőrségre ment?

Marci leült az ágy szélére, épp Grétával szemben, és lehajtotta a fejét.

– Igaza volt – mondta, de a hangja valahogy furcsának tűnt. – Kellett az AirBuild könyvelése is ahhoz, hogy minden kiderüljön.

– Hogyan szerezte meg?

– Magának talán hihetetlen, Gréta, de mindenhol vannak lefizethető emberek. Csak meg kell találni őket. – Marci felemelte a fejét, és egyenesen a nőre pillantott. – És ezúttal a kiszemeltem el is fogadta a pénzt.

Gréta összekulcsolta a karját a mellkasa előtt, de állta a férfi tekintetét.

– Biztos ostobának gondol, hogy elkövettem egy bűncselekményt, és még csak pénzt sem kértem érte.

– Téved – mosolyodott el Marci. – Nagyra tartom. Épp emiatt hívtam ide. Szeretném, ha maga döntene.

– De miről?

– Arról, hogy mit kezdjek azzal, amire rábukkantam.

Gréta homlokráncolva nézte a férfit, és semmit sem értett.

– Menjen a rendőrségre, már mondtam.

Marci egy hosszú pillanatig szótlanul meredt rá, aztán felsóhajtott.

– Először hadd mondjak el mindent! Nem biztos, hogy utána is a rendőrségre akar majd rohanni.

Következő rész

Előző rész

Olvasd el az elejéről!