Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

A redőny résein még alig szökött be a kora reggeli napfény, amikor Flóra felébredt. A szája nyomban mosolyra húzódott, ahogy meghallotta Ben halk horkolását a háta mögött, és megérezte a férfi karját a derekán. Csak néhány órát alhatott, de meglepően frissnek érezte magát. Sőt olyan jókedvűnek és elégedettnek, mint már régen nem.

Óvatosan, hogy ne ébressze fel, közelebb araszolt Benhez. De a férfi azonnal megmoccant, mormogott valamit az orra alatt, és nagy, meleg tenyerét Flóra hasára simította.

– Azt hittem, még alszol – súgta Flóra, és Ben lélegzete végigcsiklandozta a nyakát, ahogy álomittas hangon válaszolt.

– Aludtam is, de aztán elkezdtél ficánkolni itt mellettem.

– Nem is ficánkoltam! – tiltakozott Flóra és felkuncogott, amikor a férfi a derekánál fogva szinte felnyalábolta, és szorosan magához ölelte.

– Dehogynem, de most már maradj nyugton és aludjunk.

Flóra lehunyta a szemét, és néhány percig némán élvezte, ahogy a férfi mellkasa a hátához simul. De hamar rájött, hogy nem fog tudni visszaaludni. Fel kellene kelnie, lemenni a konyhába és hagyni, hogy Ben pihenjen, de nem volt hozzá kedve. Valami egészen máshoz viszont igen. Elvigyorodott, és próbaképp a férfi öléhez nyomta a fenekét.

– Mit művelsz? – szólalt meg Ben morcosnak tűnő hangon, de az ágyéka árulkodóan megrándult, ezért Flóra úgy döntött, nem foglalkozik a morgolódással.

– Én? Az égvilágon semmit – mondta ártatlanságot színlelve, de közben újra a férfihoz dörgölőzött. Aztán fürgén megfordult Ben karjai között, és nemes egyszerűséggel megmarkolta a farkát.

Ben mély torokhangon felmorrant.

– Ez nem tűnik épp semminek.

– Hagyjam abba, hogy tovább alhass? – kérdezte Flóra, végigfuttatva az ujjait a férfi teljes hosszán, ami egyre keményebbé vált a kezei között. Közben nem tudta visszafojtani önelégült mosolyát, amikor Ben felnyögött.

– A fenébe is, nehogy! – A férfi keze máris Flóra lába közé csúszott.

– Nem-nem! – tolta el Flóra az ujjait. – Most én jövök.

Még a félhomály ellenére is jól látszódott a férfi szemében felvillanó vágy.

– A tiéd vagyok, édes – mondta rekedtes hangon. Lustán elvigyorodott, hanyatt fordult az ágyon, és letolta magáról a takarót.

Flóra egy hosszú pillanatig csak bámulta karcsú, erős testét. A mellkasát borító szőrszállak a tompa fényben inkább tűntek barnának, mint vörösnek, a hasán egészen megritkultak, csak a lába között bukkantak fel újra. Pont úgy, ahogy Flóra szerette. Puhán végigsimított a férfi combjain, és az acélos izmok megremegtek az érintése nyomán. Megcsókolta a Ben hasán sorakozó kockákat, és a férfi ágyékához hajolt. Nyelvét Ben férfiasságához érintette, és közben akaratlanul is az járt a fejében, hogy hány nála ezerszer gyakorlottabb nő tehette meg ugyanezt. Aztán a férfi félig-meddig állatias hangon felhördült, csupán ettől az egyetlen apró érintéstől, és ez nyomban elmosta Flóra összes bizonytalanságát.

Megragadta Bent, nyelvét végighúzta a kiugró ereken, majd a szájába vette. Először csak kíváncsian ízlelgette a férfit. Ugyanazt érezte most is, mint amikor az orrát először megcsapta Ben illata. Édes fűszerességet, amihez ösztönösen szenvedélyt, izgalmakat és kalandot képzelt. És atyaég, mennyire vágyott azokra az izgalmakra! Mohón végignyalta Ben farkát, ami hamarosan olyan keménnyé vált az ajkai között, mintha nem is húsból és vérből, hanem márványból lenne.

– Flóra! – kiáltott fel Ben, és hosszú ujjaival Flóra hajába túrt, egy pillanatra megállítva a mozgásban. – Esküszöm, soha nem volt gond a kitartásommal, de te mindjárt eléred, hogy elmenjek.

Tényleg ilyen hatással lenne rá? Flóra szédült örömmel futtatta körbe a nyelvét Ben férfiasságán, és mindent megtett, hogy alaposan próbára tegye a kitartását. A férfi hangosan zihált, és időről időre felfelé lendült az ágyéka, mintha alig tudná kontrolálni magát. És Flóra rövidesen azon kapta magát, hogy minden egyes porcikája izzik a vágytól, pedig Ben a haján kívül máshoz hozzá sem ért.

Még utoljára mélyen a szájába engedte a férfit, aztán felegyenesedett. Ben ülő helyzetbe húzta magát, hátát az ágy támlájának vetette, közben szikrázó tekintetét egy másodpercre sem vette le a nőről. Flóra szó nélkül az ölébe csúszott, és a tüdejéből az összes levegő kiszökött, ahogy ráereszkedett Ben merev farkára. Aztán csak bámultak egymásra, és Flóra torka megmagyarázhatatlan módon összeszorult ettől a néma pillanattól.

Kezét Ben arcára, ajkát a szájára simította. Lassan felemelkedett, szinte teljesen kiengedve magából a férfit, majd vissza. Ben férfiassága olyan magától értetődően töltötte ki az ölét, amit korábban sosem érzett. Még Márkkal sem. Bennel valahogy minden olyan egyszerűen működött, olyan természetesen, de nem tudta megmagyarázni, hogy miért.

Visszaereszkedett, közben Ben felfelé lökte magát, és Flóra belső izmai ösztönösen összeszorultak a váratlan ingertől. Újra magába engedte a férfit, és ismét megfeszítette az izmait, ezúttal készakarva.

– Flóra! – lihegte Ben, és megfogta a csípőjét, hogy könnyebben bele tudja lökni magát a nőbe.

– Most én vagyok a főnök, emlékszel? – Flóra lefejtette magáról a kezét, összekulcsolta az ujjaikat, és tovább mozgott, ingerlően lassú tempóban.

Ben sötétkék szemében eddig nem látott tűz lobbant, ahogy a tekintetük találkozott.

– Szereted, ha nálad van a gyeplő? – kérdezte mély, morgó hangon.

Flóra a férfira vigyorgott, és a mellére szorította nagy tenyerét.

– Úgy tűnik, igen. És te?

– Veled mindent szeretek, édes – szólt Ben reszelősen, és cirógatni kezdte a mellbimbóját.

Flóra lélegzete elakadt, de nem tudta eldönteni, hogy mitől. A férfi simogatásától, vagy attól, amit mondott. Édesnek hívta, és ez a szó Ben szájából megmelengette a szívét. Nézte a férfi tekintetét, ami most a napsütötte tenger messzi mélykékjére emlékeztetett, és arra gondolt, hogy milyen könnyen bele tudna szeretni. De épp ez az, amit nem engedhet meg magának.

Lecsukta a szemét. Ben szakálla csiklandozta az arcát, amikor szorosan a nyakába kapaszkodva gyorsított az iramon. Fülében hallotta a férfi nyögéseit, ahogy egyre vadabbul vágtázott rajta. Vagy az a saját hangja volt? Már nem tudta eldönteni. A zihálásuk éppen úgy egybeolvadt, mint a testük, és Flóra csak arra tudott gondolni, hogy még soha nem tapasztalt ennél tökéletesebb érzést.

– Nem bírom tovább! – lihegte Ben, és megragadta Flóra csípőjét. Ujjai szinte a nő húsába vájtak, ahogy újra és újra magára rántotta. Flóra bőre izzott, az öle pedig egyenesen lángolt. Szorosan lehunyt szemhéja mögött mintha tűzijátékok sokasága robbant volna. Száját Ben vállára szorította, talán még bele is harapott, hogy elfojtsa a kiáltásait és a szavakat, amik a szenvedély hevében csúsznának ki a száján. Még hallotta, hogy Ben hangosan felhördülve jut el a csúcsra, aztán csak hagyta, hogy a gyönyör messzire sodorja.

Amikor Ben aznap reggel immár másodszor felébredt, egyedül találta magát az ágyban. Magára kapta a farmerját és az ingét, az utóbbi begombolásával nem vesződött. Nem is lett volna sok értelme, mivel hirtelenjében legalább három hiányzó gombot számolt össze rajta. Leszaladt a földszintre, és az ínycsiklandozó illatot követve a konyhába lépett. Flóra neki háttal a tűzhely mellett állt, és épp a bacont fordította meg az egyik serpenyőben. Rövidnadrágja rásimult formás fenekére, amit a rádióból szóló zene ütemére riszált. Ben megtorpant, és vigyorogva bámulta. Közben az Intim Torna Illegál örökké tartó emlékről énekelt, és a férfi egy pillanatra elmerengett a párhuzamon. Annyira más volt ez a vasárnap reggel ahhoz képest, amihez szokott, hogy biztosan nem fogja egyhamar elfelejteni.

Flóra megérezhette, hogy ott ácsorog az ajtóban és őt figyeli. Megfordult, és amikor meglátta Bent, elmosolyodott.

– Nem is hallottam, hogy lejöttél.

– Én meg azt nem, hogy kiszöktél mellőlem az ágyból – karolta át Ben a derekát.

– Mert úgy aludtál, mint akit fejbe kólintottak.

– Nem is csoda.

Flóra lehúzta a tűzről a baconös serpenyőt, aztán Ben nyaka köré fonta a karját.

– Csak nem azért reklamálsz még mindig, mert hajnalban felébresztettelek?

– Inkább azért, mert nem vártál meg a zuhanyzással. Mi lenne, ha bepótolnánk? – dörmögte Ben, és nem kerülte el a figyelmét, hogy a nő pupillája kitágul az ötletet hallva.

– Hm, végül is sosem árt egy kis plusz tisztálkodás… – mormolta Flóra, ujjaival Ben nyakát cirógatva, de mielőtt elindulhattak volna a fürdőszobáig, megszólalt a csengő.

– A francba! Mindig a legrosszabbkor – szitkozódott Ben.

Flóra lehúzta magához egy gyors csókra, aztán kibontakozott a karjai közül.

– Megnézed, ki az? Addig én befejezem a reggelit.

Ben nem volt a legderűsebb hangulatban, amikor lerobogott a lépcsőn, és az utcára érve újabb kellemetlen meglepetés várta. A kapu előtt ugyanis egy idegen pasas állt. Feltűrt ujjú ingével, khaki színű nadrágjával és hátrafésült hajával kiköpött úgy nézett ki, mint Indiana Jones bús, idősebb kiadása. Ben azonnal tudta, hogy csak egyvalaki lehet, és ettől drasztikusan tovább romlott a kedve.

– Flórához jöttem. Itthon van? – szólalt meg a pasas, nem vesztegetve az idejét a köszönésre. Közben úgy ráncolta magas homlokát, mintha természetes lenne, hogy itt terem a semmiből a volt feleségét keresve. – Egyébiránt kicsoda maga?

Ben legszívesebben megmondta volna neki, hogy az, aki egész éjjel az exnejét dugta, és még ennél is nagyobb örömmel verte volna péppé a férfit. Flóra kedvéért azonban visszafogta magát, habár arra már nem volt képes, hogy jó képet is vágjon a pasas hirtelen felbukkanásához.

– A konyhában van – vetette oda neki. A második kérdést figyelmen kívül hagyta, és hátra sem nézve visszaindult a házba.

Flóra az elkészült tükörtojásokat szedte ki egy tányérra, amikor Ben a nő exével a nyomában visszaért. A rádióban Majka arról énekelt, hogy szűk a világ, amit a nyomozó jelen helyzetben elég ironikusnak érzett. Mi a francot keres itt Indiana, ráadásul épp ma reggel?!

– Látogatód van – dörmögte a nőnek.

Flóra kiérezhetett valamit a hangjából, mert olyan hirtelen kapta hátra a fejét, hogy az egyik tojás nagyot toccsanva a pultra esett.

– Basszus! – csúszott ki a nő száján, bár az nem volt egyértelmű, hogy a szökésben lévő ételre vagy az ajtóban ácsorgó volt férjére gondolt. Sebtében felkanalazta a tojást a tányérra, aztán hűvösen megszólalt. – Mit keresel itt, Márk?

Ben nézte, ahogy a pasas közelebb megy Flórához. Felmerült benne, hogy vissza kellene vonulnia a szobába, amíg beszélnek, mégsem tette. Nem akaródzott egyedül hagynia a nőt Indianával. Igazából már az is nehezére esett, hogy ne álljon Flóra elé ugyanúgy, ahogy előző este, amikor pisztolyt fogtak rá.

– Hívtalak, de nem csörgött ki a telefonod. – Márk két lépésre Flórától megtorpant, és széttárta a karját. – Aggódtam miattad, kedvesem!

– Már mondtam, hogy ne hívj így! – lángolt fel Flóra szeme, és Ben látta, hogy a keze ökölbe szorul. – És azért nem csörgött ki, mert nem akartam beszélni veled.

– Letiltottad a számomat! – jött rá a pasas, és egészen döbbentnek tűnt.

A nyomozó leginkább azon képedt el, hogy Flóra nem azonnal az elköltözése utána, hanem csak most tette ezt meg.

– Igen, letiltottalak.

– Miatta? – biccentett Ben felé Indiana, és mintha csak most venné észre az árulkodó részleteket, végigmérte a nyomozó nyitott ingét. Ben felhúzott szemöldökkel állta a pillantását.

– Nem, miattad! – csattant fel Flóra. – Spórold meg a nagy drámai jelenetet, és menj el!

– Beszélnünk kell, Flóra! Fontos… ‒ Indiana tartott egy szempillantásnyi hatásszünetet, a homloka fontoskodó ráncokba szaladt. ‒ Az apádról van szó! ‒ jelentette be gyászosan.

Ben Flórára kapta a tekintetét; a nő arca majdnem olyan fehérre sápadt, mint a konyhapult, ami előtt állt. Rohadék Indiana! Pontosan tudja, mi az az egyetlen mondat, amivel elérheti, hogy Flóra ne dobja ki. Bennek viszketett a tenyere, hogy behúzzon neki egyet.

‒ Mi van apámmal?

‒ Talán jobb lenne, ha ezt kettesben beszélnénk meg. ‒ Márk vetett egy oldalpillantást Benre.

‒ Nem! Bármit is akarsz mondani, Ben hallhatja. Azért bíztam meg, hogy tisztázzon minket apámmal.

‒ Ahogy gondolod, kedvesem.

‒ Nem vagyok a kedvesed! – ellenkezett Flóra, de már jóval kevésbé vehemensen, mint korábban, és ez fura okból zavarta Bent. ‒ Inkább mondd már, hogy mi van apámmal!

‒ Múlt pénteken, mielőtt Svédországba ment volna, felhívott, és… hát, pénzt kért.

‒ Micsoda? ‒ nyögte Flóra. ‒ És ezt miért nem mondtad eddig?

‒ Szerdán, amikor beszéltünk, mondani akartam, de… nos, nem jutottunk el odáig.

Tehát szerdán beszéltek. Ben összehúzott szemmel meredt a másik kettőre, akik, úgy tűnt, teljesen elfeledkeztek a jelenlétéről. Eddig úgy gondolta, hogy Flóra nem tartja a kapcsolatot a volt férjével, de nyilván tévedett, és ez nem töltötte el örömmel.

‒ Mondta, hogy mire kell neki a pénz? ‒ folytatta Flóra Indiana faggatását.

‒ Nem. Csak annyit mondott, hogy sietnie kell, mert még van valami elintéznivalója, mielőtt indul a repülő. Egy autókölcsönző előtt tettem ki.

‒ Ez jó hír! Akkor azért jött vissza Rózsakőre, hogy kifizesse Gálffynak a tartozását! Lehet, hogy erről szólnod kéne a rendőrségnek.

‒ Nem biztos, hogy ez jó ötlet, Flóra. Mert akkor azt is el kellene mondanom nekik, hogy az apád később még többször is felhívott. Tizenegy körül, csak akkor már le volt némítva a telefonom. Aztán hagyott egy elég furcsa üzenetet, hogy most nem mondhat semmit, de majd ha megjött Svédországból, akkor beszélünk. És bár nem értek a nyomozáshoz, de ettől csak még gyanúsabb lenne. Flóra – lépett oda Indiana a nőhöz, és megfogta a kezét ‒, azt teszem, amit mondasz. Ha szeretnéd, egy szót sem szólok a rendőröknek erről az egészről. Tudod, hogy te és az apád milyen fontosak vagytok nekem!

Flóra felpillantott Indianára, és Ben gyomra összeszorult a nő arcán átfutó érzelmektől. Hálás a rohadéknak, jött rá. A fenébe! Még csak az hiányzik, hogy Flóra megenyhüljön a nagy hálálkodásban, és visszamenjen hozzá! Bennek eszébe jutott az anyja, aki tucatszor megbocsátott Ben apjának, mielőtt végleg elhagyta. Vajon ugyanez lesz Flórával is? Indiana szépen lassan visszaédesgeti magához? Bent a gondolattól elfogta a pusztító harag, de visszanyelte.

– Jó – biccentett a nő. – Még kitalálom, hogy mi legyen.

– Addig is, ha bármiben segíthetek, akkor szólj. – Ben látta, hogy Indiana megszorítja Flóra kezét, és a hüvelykujjával végigsimít a kézfején.

– Köszönöm, Márk – mondta Flóra, de elhúzta a kezét. – Ben, kikísérnéd?

Ben kelletlenül ballagott le a lépcsőn a másik férfi nyomában. Kint a kapuban Márk visszafordult, és vetett még egy utálkozó pillantást a nyomozóra.

– Nem tudom, mivel sikerült ilyen rövid idő alatt levenned a lábáról, de felesleges erőfeszítés volt! Ha hazaér az apja, nem fog itt maradni. Ismerem Flórát, mint a tenyeremet. El sem tudja képzelni, hogy végleg visszaköltözzön ide, az isten háta mögé. Egy ilyen kedvéért, mint te, főleg nem. Szóval, nagyokos, a maradék két napban még élvezd ki, hogy lecsalogattad róla a bugyit, utána úgysem látod többet.

– Tűnj innen! – dörrent rá Ben.

Aztán csak nézte, ahogy a férfi beszáll a kocsibeállón parkoló hófehér Mazdába, és arra gondolt, mekkora hülye, amiért hagyja, hogy Márk a szavaival a bőre alá férkőzzön. Csakhogy bármennyire is megvetette Indianát, ezúttal igaza volt. Ha lezárul a nyomozás, Flóra haza fog menni, újra az exférje közelében lesz, és ettől a felismeréstől Ben rohadtul nem lett boldog.

Következő rész

Előző rész

Olvasd el az elejéről!

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában