Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Ben körbefordult Flóra szobájában, aminek nagy részét szekrények foglalták el, tele könyvekkel, pont, ahogy elképzelte. A maradék helyen egy fotel, egy állólámpa és egy fésülködőasztal osztozott. Az utóbbin ott feküdt nő laptopja, és Ben azon kapta magát, hogy szívesen belekukkantana, min dolgozik épp Flóra. Bassza meg, biztos öregszik! Régebben, ha egy nő szobájában volt, kizárólag a szexen járt az esze.

– Ne nagyon nézz körül! – mormolta Flóra, és az arca rózsásra pirult, mintha zavarban lenne. – A falon még mindig ott vannak a régi, ciki poszterek maradványai. Az ágyneműhuzat is gyerekkoromból maradt meg.

– Shrek? – pillantott a zöld ogrével díszített takaróra Ben. – Hogyhogy nem királylányos?

– Ó, a királylányok unalmasak, és Shrek sokkal menőbb az összes fehér lovas hercegnél – mondta Flóra kissé védekező hangsúllyal.

Ben átölelte és elvigyorodott.

– Igazad van, hülye kérdés volt. Az ágyad is a régi? – súgta a fülébe. A gondolat, hogy ugyanott tegye magáévá Flórát, ahol kamaszkorában aludt, furán izgatónak bizonyult.

– Nem, az új.

– Kár!

– Hidd el, jobb ez így! A régiről legurulnánk, olyan keskeny volt – nevetett fel Flóra.

Átkarolta Ben nyakát, és beletúrt a hajába. Bennek már ennyi elég volt ahhoz, hogy félárbócra álljon. Becsúsztatta a kezét Flóra trikója alá, és végigsimított a hátán, aztán az ujjai elkalandoztak a nő fedetlen melle felé.

– Imádom, hogy nincs rajtad melltartó – morogta –, de mi lenne, ha hoznánk egy szabályt? Amikor következőleg betörőre vadászunk, akkor felveszed. Mert így semmi másra nem tudok koncentrálni.

– Azért ma este egész jól elboldogultál. – Flóra előredőlt, és Ben tenyerébe nyomta a mellét.

– De mekkora erőfeszítések árán! – morrant fel Ben.

Lehúzta a nőről a trikót, és egy hosszú pillanatig csak csodálta a látványt. Sosem bukott a túl bögyös csajokra, a szilikontól pedig egyenesen frászt kapott, Flóra melle viszont tökéletes volt. Puha, de feszes, pont a tenyerébe illő. Egyszer, ha már nem kívánja ennyire sürgetően, olyan hosszan játszadozik velük, hogy a nő csupán ettől el fog élvezni. Az ötlettől az ágyékába tolult a vér.

Felfelé haladva végigcsókolta a két domb közötti völgyet, Flóra levegő után kapott és egészen behomorította a hátát, hogy közelebb tolja magát. Ben végigfuttatta a nyelvét a nő kulcscsontján, a buja rózsaillat betöltötte az orrát.

– Hála neked, többet nem mehetek a rózsakert közelébe merevedés nélkül – dörmögte, és ismét lefelé kezdett el haladni, egyre közelítve Flóra melléhez.

– Most viccelsz! – sóhajtotta a nő, miközben ujjai Ben tarkójára csúsztak.

– Dehogy, teljesen elveszed az eszemet.

– Igen? – Bennek nem kellett felnéznie, anélkül is tudta, hogy Flóra szája mosolyra kunkorodik. – Én nem bánom. Hát te?

– A legkevésbé sem – mondta Ben, és a szájába vette Flóra mellbimbóját.

Csupán néhány perc kellett hozzá, és a nő sóhajaitól ő maga is kezdte elveszteni a fejét. Aztán Flóra becsúsztatta a kezét az inge alá, körmeivel végigszántott a hátán, közben hozzádörgölőzött a csípőjével, és ez a kombináció elég halálos volt ahhoz, hogy Ben úgy érezze, menten felrobban. Nem törődve a lepattanó gombokkal, lehúzta az ingét és magához szorította Flórát. A nő melle belesimult a mellkasába, az ajka pedig nyomban elnyílt, ahogy Ben csókolni kezdte.

Flóra betolta a kezét kettőjük közé, és fürgén lerántotta róla a nadrágot. A farmer Ben bokájánál landolt, a nő pedig átkarolta a derekát, és tenyerével bekúszott az alsónadrágja alá.

– Odavagyok a fenekedért, mondtam már? – mormolta Flóra, és Ben meg mert volna rá esküdni, hogy nem csak képzeli, hanem valóban csillagokat lát a rátörő vágytól.

– És még miért vagy oda? – kérdezte elakadó lélegzettel, amikor Flóra szemérmetlen mozdulattal megmarkolta a seggét.

Flóra elmosolyodott, és engedve a szorításon hátrált egy lépést.

– Korábban azt hittem, hogy nincsenek rám hatással az izmok, sem a kockás has, és úgy általában a kemény pasik – futtatta végig az ujjait Ben mellkasán, majd hasának kockáin, egészen a bokszeralsó derekáig. – Erre megjelensz te…

– És? – szólt Ben sürgető hangon.

– És tudod, a sok szarság után, ami történt, és nem csak az elmúlt héten, újra azt érzem, hogy élek – lehelte Flóra.

Bent meglepte, és kicsit le is taglózta a válasz – nem erre számított. Próbált olvasni a nő elfelhősödő tekintetében, és most először gondolt bele, hogy a történtek talán sokkal jobban megviselik Flórát, mint ahogy mutatja. Szeretett volna tenni valamit, de még arra sem volt képes, hogy elvégezze a munkát, amivel a nő megbízta. Ettől újra elöntötte ugyanaz a tehetetlen düh, mint korábban.

– Sajnálom, nem kellett volna ezt mondanom. – Flóra lesütötte a szemét. – Tehetnénk úgy, mintha az utóbbi pár perc meg sem történt volna?

– Nem. Semmi baj nincs azzal, amit mondtál. Én csak… szeretnék segíteni. – Ben hangja szokatlanul reszelős volt.

Flóra végigsimított az arcán, aztán az ujjait beleakasztotta a bokszeralsó derekába.

– De hát épp azt teszed. – Szája ingerlő mosolyra görbült, és az ágy felé húzta Bent.

Lenyomta a férfit az ágy szélére, és lehúzta magáról a farmert. Csak egy bugyi maradt rajta. Fehér, csipkés, meglehetősen átlátszó, Ben némán bámulta. Akkor sem tudta volna levenni a szemét róla, ha pisztolyt szegeznek rá, talán még egy golyót is bevállalt volna ezért a látványért.

Közelebb vonta a nőt, és ujjait végighúzta a vékony anyagon, aztán a nyelvét is végigsimította ugyanott. Flóra felnyögött, és belekapaszkodott a vállába. Ben látta, hogy a combja megremeg, és nem tudta eldönteni, mi őrjíti meg jobban: ez, vagy a nő hangja. Legörgette az apró bugyit Flóra csípőjén és belenyalt a köldökébe, közben az ujjaival már a szeméremajkait simogatta.

Flóra levegő után kapott, de azért sikerült Benre villantania egy szemtelen mosolyt.

– Akkor végre megmutatod, mit is tudsz még művelni a nyelveddel?

– Türelmetlen vagy, édes – nevetett fel Ben, és leheletfinoman megcirógatta a nő csiklóját. – Rakd csak ide az egyik lábadat! – paskolta meg maga mellett az ágyat.

Flóra felhúzta a szemöldökét és megemelte a lábát. De nem az ágyra tette, hanem megkapaszkodott Ben vállában, és meztelen talpával végigsimított a bokszeralsóból egyre inkább szabadulni vágyó farkán. Ben hirtelen azt is elfelejtette, hogyan kell lélegezni. Aztán megragadta a nő lábát, egy pillanatra merev ágyékához szorította, majd lerakta maga mellé.

– Elrontod a szórakozásomat! – panaszkodott Flóra.

– Mindjárt kárpótollak – mondta Ben vágytól rekedtes hangon.

Megsimogatta a nő belső combját, majd egy hosszú pillanatig csak nézte az elé táruló képet. Aztán mohón megnyalta Flórát. A nő egy halk ó hangot adott ki, és Ben érezte, hogy még erősebben fogódzkodik a vállában, mintha nem lenne biztos benne, hogy megtartják a lábai. És Bennek épp ez volt a célja. Azt akarta, hogy a nő semmi másra ne tudjon koncentrálni, csak a szájára, a nyelvére, és minden egyéb – a gyilkosság, az apja, az exférje – merüljön a feledés jótékony homályába, legalább erre a kis időre.

Amikor Flóra már hangosan zihált, és a lábai vadul remegtek, Ben az ágyra húzta. A nő bőre hófehérnek látszott a zöld lepedőn, ahogy fölé hajolt. Melle szaporán emelkedett és süllyedt, a lába között nedvesség csillant. Ben nem tudott betelni vele, mintha megelevenedtek volna részeg vágyálmai. Ha iszik, talán nem is hiszi el, hogy ez a valóság, de színjózan volt, Flóra pedig itt feküdt vele az ágyban, és Ben most még sürgetőbben kívánta, mint első alkalommal.

Lerángatta magáról az alsónadrágot, a nő lába közé helyezkedett, és a farka szinte azonnal megtalálta a bejáratot. Becsúszott Flórába és ugyanaz jutott eszébe, mint korábban. Hogy olyan, mintha mindig is ezt csinálta volna Flórával, közben mégis rohadtul különleges érzés a nőben lenni.

Egy pillanatig meg sem moccant, csak Flóra arcára simította a kezét. Kétségbeesetten mondani akart neki valamit, de nem jöttek a szavak. Így hát Flóra ajkára szorította a száját, csak csókolta, és lassan mozogni kezdett. Ezúttal nem akarta elsietni, ki akart élvezni minden egyes mozdulatot, de mire észbe kapott, már olyan gyorsan lökte magát a nőbe, hogy mindketten hangosan lihegtek.

Flóra a derekára kulcsolta a lábát, még mélyebben magába engedte, és Ben onnantól kezdve képtelen volt értelmes gondolatokat formálni. Csak nézte a nő tágra nyílt szemét, kipirult arcát, hallgatta a nyögéseit. Aztán Flóra izmai összeszorultak körülötte, és a nő a nevét kiáltotta. Ben úgy érezte, mintha villám csapott volna belé, az összes tagja megfeszült, mint egy pattanásig húzott gitárhúr, és Flórába élvezett.

Utána, kábán az elmúlt percektől, csak arra tudott gondolni, hogy egy szimpla misszionárius póznak nem kellene ennyire elképesztően jónak lennie. Jobbnak azoknál az átszexelt éjszakáknál, ahol még az előjáték is extrémebb volt, mint ez a félóra Flórával.

Legördült a nőről és magához ölelte. Flóra a vállára hajtotta a fejét, és az oldalához kucorodott. Még mindig pihegett, amikor megszólalt.

– Hú, téged receptre kellene felírni! – mondta, és Ben hallotta, hogy a hangjában nevetés bujkál.

– És pontosan mire is lennék ilyen jó orvosság? – kérdezte, és érezte, hogy Flóra egy másodpercre megmerevedik mellette, majd lassan kifújja a levegőt.

– Azt mondtam, hogy nem kell beszélnünk az exférjemről, de talán mégis jobb, ha tudod, mi történt – kezdte a nő akadozva, aztán hirtelen felemelte a fejét Ben válláról, és kissé zavartan pillantott rá. – Nem gáz, hogy épp most jövök ezzel?

– Nem gáz. De ha nem akarsz, tényleg nem kell beszélned róla.

Flóra egy hosszú pillanatig még a szemébe nézett, aztán visszahajtotta a fejét a vállára.

– De igen, szeretnék – mondta halkan. – Ha téged nem zavar.

– Nem zavar – felelte Ben, bár nem volt biztos benne, hogy hallani akarja az egész átkozott történetet. Azt azonban tudni szerette volna, mi vezetett a váláshoz.

– Rendben – bólintott Flóra. – Márkkal még az egyetem utolsó évében ismerkedtünk meg…

– A tanárod volt – szúrta közbe Ben.

– Igen – ismerte el a nő. – Az első év a bujkálásról és a titkos randikról szólt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt izgalmas. Sőt, Márk talán épp azért tartott ki mellettem ilyen hosszan, mert kezdetben tabunak számítottam. Korábban is volt dolga diáklányokkal, de mindig ügyelt rá, hogy csak olyanokkal kezdjen ki, akiket nem tanított.

– És te? Mit láttál benne? – kérdezte Ben, közben próbálta elűzni azt a rendkívül zavaró képet a fejéből, hogy Flóra az éj leple alatt felszökik a professzora lakására.

– Úgy érted, hogy én, az eminens jó kislány, miért kötöttem ki a tanárom ágyában, kockáztatva a kirúgást? – nevetett fel Flóra, bár kissé szomorkásan.

– Valahogy így.

– Elég hülyén hangzik, de imádtam a könyveit. Márk a tanítás mellett kalandregényeket ír, de nem azt a tucat ponyvát, hanem igazi mesterműveket. Tudod, amikor olvasol egy idegen helyről, és szinte érzed a szagokat, látod a tájat, az embereket magad előtt, és azon kapod magad, hogy ha lenne pénzed, felszállnál az első gépre, és odautaznál. – Flóra szaggatottan felsóhajtott. – Rajongtam Márkért, hízelgőnek találtam, hogy engem választott. Tudom, ezzel nem voltam jobb, mint egy gruppi, aki gondolkodás nélkül odaadja magát valamelyik rocksztárnak.

– Talán először így volt, de lefogadom, hogy nem emiatt mentél hozzá – mondta Ben, de valójában arra gondolt, hogy Flóra exférje egy patkány, aki csak kihasználta a lány rajongását.

– Nem, tényleg nem emiatt. Nem volt nehéz beleszeretni. Márk vonzó pasas, és ért a nők nyelvén, talán túlságosan is. Elvitt egy skóciai körútra, épp ez volt a legújabb regényének a színhelye, és az egyik csodás kastélyban csak úgy letérdelt előttem, előadott egy kisebb monológot, és előszedte a zsebéből a gyűrűt. Eléggé meglepett, mert rózsaszín köd ide vagy oda, azért titkon tudtam, hogy nem az a monogám fickó. De az eljegyzés miatt feltételeztem, hogy megváltozott, és hozzámentem. Ilyen ostobán naiv is csak én lehetek…

– Mi történt? – kérdezte Ben, bár már sejtette a folytatást, és nyomban elfogta a düh.

– Természetesen megcsalt. Így visszatekintve nem is értem, mi másra számítottam? – horkantott Flóra. – Tavaly decemberben történt, pont aznap, amikor a női divatmagazin tulajdonosa, ahol dolgoztam, felajánlotta a főszerkesztői pozíciót. De nem szerettem azt a munkát, komolyabb téma szóba sem jöhetett soha, csak ruhák, cipők és sminkek. Átmeneti megoldásnak gondoltam, és egy kinevezés olyan végleges lett volna. Kértem egy kis gondolkodási időt, és ebédidőben bementem Márkhoz az egyetemre, hogy megbeszéljem vele a dolgot. De nem egyedül volt az irodájában. Az íróasztalán ott feküdt egy szőke lány, aki még nálam is fiatalabb volt, a lába között meg a férjem. Hát, nem az volt életem legjobb napja… – fúlt el Flóra hangja egy pillanatra. – Még aznap délután elköltöztem tőle, és a munkahelyemen is felmondtam. Mindent újra akartam kezdeni. Csak épp ezt könnyebb mondani, mint véghezvinni – nevetett fel keserűen.

Ben visszafojtotta a dühét, és végigsimított Flóra hátán, aztán oldalra fordult, hogy a nő szemébe nézhessen.

– A férjed egy barom! Hirtelen nem is tudom, hogy be akarok húzni neki egyet, vagy hálálkodni, hogy az ostobasága miatt az ágyamban kötöttél ki.

A nő elmosolyodott, azzal a fajta mosollyal, amitől az egész arca felragyogott.

– Köszönöm! – mondta, és Ben próbálta kitalálni, mire is gondol pontosan.

– De mit?

– Hogy nem szánakozol, mint mindenki más. Amiért itt vagyok huszonhat évesen, elváltan és munka nélkül.

– Miért tenném? Épp én a befuccsolni készülő vállalkozásommal és az enyhén szólva is kétes múltammal?

Flóra a könyökére támaszkodott, és az arcát kezdte fürkészni.

– A kétes múlt alatt a nőket érted? – kérdezte, és Ben alig tudta megállni nevetés nélkül. Flóra annyi mindent nem tud róla! Egy pillanatra elfogta a kísértés, hogy meghagyja ebben a hitben, de nem érezte fairnek azok után, hogy a nő megbízott benne, és mesélt a volt férjéről.

– Nem a nőkre gondoltam. Ha hiszed, ha nem, az a legkevésbé fekete folt a múltamon – mondta, mire Flóra olyan hitetlenkedő pillantást vetett rá, amin muszáj volt elvigyorodnia. – Hidd el, a sok nő, aki megfordult az ágyamban, semmi azokhoz képest, amiket műveltem.

– Na persze!

– Komolyan mondom. Pár év leforgása alatt elkótyavetyéltem a milliókat, amiket az apám rám hagyott. És igen, a jó részük bulikra, piára és drogokra ment el, és ez még mindig csak a jéghegy csúcsa. – Ben érezte, hogy a gyomrát összeszorítja a jól ismert, maró szégyen. – Ha nem szórom el azt a pénzt – folytatta –, idővel akkor is megnyitottam volna a nyomozóirodát. Phoenixben a legjobb barátom apja magándetektív volt. Gyakran jártam náluk, és sok történetét hallottam. Amióta az eszemet tudom, ezt szerettem volna csinálni én is. Nem is értem, miért nem vágtam bele korábban, amikor még volt pénzem, akkor megválogathattam volna, milyen megbízásokat vállaljak el. A polgármester lánya utáni nyomozást például élből elutasíthattam volna. – Ben a szoba túloldalán álló könyvespolcokra bámult. – Néha arra gondolok, hogy ez a büntetés, amiért elszórtam egy vagyont.

Flóra végigsimított az arcán, és Ben a nő szemébe pillantott. Ismét megdöbbent azon, hogy nem lát sem megvetést, sem undort a tekintetében, miközben ő másra sem tudott gondolni, amikor az elmúlt évek jártak a fejében.

– Ez hülyeség – ellenkezett Flóra. – Ha te nem vállaltad volna el, akkor megcsinálja más, és a végeredmény ugyanaz.

– Talán így van – vonta meg a vállát Ben. – De ez nem változtat azon a sok hülyeségen, amiket tettem. Tudod – sóhajtott fel, újra a könyvespolc felé fordulva –, szeretem azt hinni magamról, hogy jobb vagyok, mint az apám, pedig nem. Talán nem dúlok fel családokat, de ugyanaz az önpusztító barom vagyok, mint amilyen ő volt.

– Egy önpusztító barom nem törődne azzal, hogy megkeresse annak a lánynak a támadóját.

– Ó, a lelkifurdalás sok mindenre ráveszi még a rossz embereket is.

– Te nem vagy rossz ember, Ben – mondta a nő, és megfogta Ben arcát, hogy visszafordítsa maga felé. – Egy rossz ember nem állt volna ma este elém, amikor a nagydarab fickó rám szegezte azt a pisztolyt. Mindenki hibázik, és mindenkinek van a múltjában szégyellnivaló. Nehogy azt hidd, hogy te a saját sötét foltjaiddal annyira kilógsz a sorból! – Flóra előrehajolt, puhán megcsókolta.

Ben átölelte a nőt, és magukra húzta a Shrekes takarót. Flóra befészkelte magát a karjai közé, közben elnyomott egy ásítást. Ben érezte, hogy őt is kezdi legyűrni a kimerültség.

– És Flóra…

– Hmm? – motyogta a nő félálomban.

– Az utóbbi pár hetem eléggé elbaszott volt, de annak örülök, hogy újra találkoztunk. Nagyon is.

Flóra először nem felelt. Ben már azt hitte, hogy elaludt, és nem is hallotta a szavait. Aztán a nő váratlanul megszólalt:

– Én is. Még akkor is, ha ehhez egy hullát kellett találnom.

Ben nevetve kapcsolta le az ágy fölötti villanyt. Hirtelen furán bizakodónak érezte magát, és valahogy könnyebbnek az életet.

Következő rész

Előző rész

Olvasd el az elejéről!

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS: