Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Gréta idegesen megtorpant a Villa Rosa harmadik emeletének folyosóján. Ha bemegy a szobába, azzal véglegessé válik minden. Adatokat lopott a munkahelyéről. Attól a cégtől, amelytől csak jót kapott. Jó fizetést, szakmai tapasztalatot, elismerést. Egy rohadt árulónak érezte magát, és majdnem sarkon fordult, aztán a csalásra gondolt, amit valaki az orra előtt követett el, megkárosítva a várost, és nevetségessé téve mindenkit, aki a reptérfelújításon dolgozott. Nagyot nyelt, hogy eltüntesse a torkában képződött csomót, és tovább toporgott az ajtóban. Már túl messzire ment, nem igaz? Innen nem fordulhat vissza.

Összerezzent, amikor váratlanul kitárult az ajtó, és Marci jelent meg a nyílásban.

– Sokáig fog még odakint téblábolni, vagy esetleg bejön? – kérdezte a férfi.

– Honnan tudta…?

– Azt, hogy itt van? Nem olyan vastag a szőnyeg a folyosón. Tisztán hallottam a lábdobogást, ahogy járkált. Ha még sokáig csinálja, akkor tényleg észreveszi valaki, és annyi a jó hírének.

Gréta arca égni kezdett a férfi vigyorától.

– Tudja, hogy nem úgy gondoltam, amit a telefonban mondtam – motyogta.

– Tényleg? Na, jöjjön be, és lássuk, mit hozott!

Marci félreállt az ajtóból, és Gréta elment mellette, úgy szorítva magához a dossziét, mintha időzített bomba lenne. A keskeny folyosó egy tágas szobába vezetett, aminek egyik oldalán egy ágy terpeszkedett, a másikon egy asztal két székkel, és két kényelmesnek tűnő fotel.

– Maga itt lakik? – pillantott Gréta a bevetetlen ágyra, amin egy ing hevert, aztán az asztalra, ahol a laptop és számtalan papír között egy hordozható nyomtatót és egy scannert is látott.

– Nem, itt csak a reptértenderes ügyön dolgozom. Az irodámat és a házamat figyelik, akár át is kutathatják mindkét helyet, oda nem vihetek semmit. – Marci olyan könnyedén mondta ezt, mintha a másnapi időjárásról beszélne, és Gréta döbbenten bámult rá.

– Figyelik?! – szisszent fel. – A rendőrség?

– Inkább az, aki a csalás mögött áll. Ami jó, mert azt jelenti, hogy a gyanúm igaz, és egyre közelebb kerülök a tetteshez.

Gréta érezte, hogy kifut az arcából minden vér.

– Ez nagyon veszélyes! – kiáltotta. – És maga belerángatott engem is! Ugye egy pillanatra sem gondolt arra, hogy bajba sodorhat?!

A férfi vonásai megkeményedtek, ahogy jéghideg pillantással végigmérte Grétát. A nő még nem látta ilyennek. Máskor mindig annyira barátságosnak és előzékenynek tűnt, most viszont könyörtelennek.

– Ne játssza el a hattyú halálát, Gréta! Tudom, hogy nem ostoba! Rég mérlegelte a kockázatot, és úgy döntött, hogy megéri magának, ha segít, nem igaz? Különben nem ugrott volna ilyen gyorsan, amikor hívtam.

– Megéri? – Gréta még mindig Marci ijesztően megváltozott arcára meredt, és nem értette, mire gondol a férfi. – Miért érné meg?

– Pénzért, természetesen! – vágta rá a férfi. – Amit majd azért a dossziéért cserébe kér tőlem, amit annyira szorongat. Mondja csak, Gréta – lépett közelebb a nőhöz –, úgy akarja felsrófolni az összeget, hogy a lelkiismeretemre próbál hatni? Nem fog sikerülni, elárulom. Ugyanis az üzleti ügyeimbe nem viszek érzelmeket.

Gréta egy pillanattal korábban még csupán furcsa riadalmat érzett, de Marci gúnyos szavai olyan elszánt dühöt ébresztettek benne, amit rég nem tapasztalt. Utoljára talán akkor, amikor néhány héttel egyéjszakás kalandjuk után a leendő gyereke apja még csak rá sem ismert. Abban a pillanatban eldöntötte, hogy nem mond semmit a férfinak, megfosztja még a választás lehetőségétől is. És most, ebben a szűkös hotelszobában hasonlóan drasztikus lépésre készült.

Kihúzta magát, és egyenesen Marci rideg szemébe nézett.

– Nem kell a pénze! Csak mutassa meg a nyertes pályázati anyagot, amit állítólag megszerzett, utána ez az egész – emelte fel a dossziét – a magáé.

A férfi hosszan nézett rá, csokiszínű szemei kiismerhetetlenül csillogtak, majd szó nélkül a kezébe adott néhány összefűzött lapot. Grétának csak egyetlen pillantásra volt szüksége, hogy megbizonyosodjon a dokumentum eredetiségéről. Visszaadta Marcinak, és a dossziét lerakta az asztalra.

– Ígérje meg, ha megvan a bizonyíték, akkor elmegy a rendőrségre! – kérte még a férfit, majd amikor az bólintott, némán sarkon fordult és kiment a szobából.

Kilépett a szállodából és hosszan, jólesően beszippantotta a friss, télvégi levegőt. Megtette, amit a lelkiismerete diktált, bármi is történik ezután, az többé már nem az ő dolga.

Következő rész

Előző rész

Olvasd el az elejéről!

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában