Boldogan éltek - 24. fejezet


A péntek délutáni művészettörténet óra kínszenvedés volt. Alinda csak azért ment be, mert nem akart hiányozni, de közben alig bírt egy helyben ülni, és egyáltalán nem tudott Landon professzor előadására figyelni. Pedig a tanárnő mindig érdekes órákat tartott, bizonyára most sem volt ez másképp, de Alinda gondolatai kizárólag a windsori motelben történtek és Kerry körül jártak. Nem tudta elhinni, hogy a barátnője elmenekült, amikor meglátta őket. Hát nem érti, hogy azért keresik, mert segíteni akarnak neki?! Alindát már nem csak az aggodalom kínozta. Az is fájt neki, hogy Kerry nem fordult hozzá a bajban. Hogy nem bízott meg benne.

Boldogan éltek - 23. fejezet


Alig múlt reggel hét, amikor odaértek Windsor egyik eldugott részére. Gilbert leparkolt a bérelt Nissannal a Bexley Street mellett, majd körülnézett az utcán. Egyforma, kétszintes házak sorakoztak egymás mellett, előttük végig autók parkoltak, a járda mentén egy-egy csenevész fa törte csak meg az egyhangúságot. Gilbert kétkedve fordult a mellette ülő Alindához.
– Biztos vagy benne, hogy ide jött a barátnőd? Ez a hely nem túl barátságos – pillantott az egyik sorházból kialakított, lepukkant motelre, aminek a falát kopott festék és pár régi, szürkére fakult graffiti tarkította.

Legnépszerűbb bejegyzések