Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

– Jézusom, Flóra, csak tegnap beszéltünk! Hogy történhetett ennyi minden egyetlen nap alatt? – hörrent fel Liza, amikor Flóra délután felhívta és elmesélte neki, milyen kutyaszorítóba került a kávézó. – Van egy kis félretett pénzem. Ugye tudod, hogy csak kérned kell, és szívesen kölcsönadom?

– Tudom, és nagyon rendes tőled, de nem fogadhatom el. Ezt nekünk kell megoldanunk. – Flóra felállt, és behajtotta az iroda ajtaját. – Ha máshogy nem megy, akkor drasztikus költségcsökkentéssel.

– Vacak egy helyzet! És az apád nem mondott semmit? Sosem említette, hogy valami baj lenne, és pénzre van szüksége?

– Azóta ezen gondolkozom, de semmi sem jut az eszembe. Mondjuk az elmúlt fél év eléggé összefolyik, és a válás óta alig jártam Rózsakőn. – Flóra az ablakhoz ment, a párkánynak támaszkodott, és lehunyta a szemét. – Ha nem merültem volna el annyira az önsajnálatban, talán észreveszek valamit, és segíthettem volna még azelőtt, hogy idáig fajul a helyzet.

– Nehogy bebeszéld magadnak, hogy te vagy a hibás mindenért! – mondta Liza, és Flóra szinte látta maga előtt, ahogy a barátnője bosszúsan megcsóválja a fejét, és rövid, világosbarna fürtjei az arca körül röpködnek. – Apád tapsolt el több misit.

– Még nem biztos – szúrta közbe Flóra.

– Mindegy, a lényeg az, hogy neki kellett volna szólnia, ha a segítségedre volt szüksége.

– Sajnos nem az a fajta, aki könnyen kér segítséget.

– Akkor már tudom, honnan örökölted! – nevetett fel Liza. – És az üzlethelyiségért kapott pénzt tényleg nem találtad meg?

– A bankszámláján nincsen, az biztos. Még abban reménykedek, hogy befektette, esetleg lekötötte egy másik számlán, de eddig sajnos semmit nem találtam erről. Este megnézem itt az irodában is. Csak addig nem akarok szimatolgatni, meg szétpakolni az iratokat, amíg itt vannak az alkalmazottak. Nem hiányzik, hogy rájöjjenek, mekkora baj van.

– A szimatolásról jut eszembe! Mi a helyzet a nyomozóddal?

– Hol is kezdjem? – grimaszolt Flóra. – Tegnap hazavitt a motorján, egy autó üldözni kezdett minket, és miután Ben lerázta, újra csókolóztunk. Ma pedig már egy másik nővel kavart…

– Újra smároltatok? Jaj, Flóra! – kiáltott fel Liza helytelenítően. – És ki ez a másik nő? Mondtam én, hogy nem bír a pasi megülni a fenekén… Ja, és amíg el nem felejtem, autós üldözés? Mi van?!

– Egyszerre csak egy kérdést, ha kérhetném. ‒ Flóra elmesélt mindent a barátnőjének szépen sorban, kezdve a szerencsétlenül végződő esti kalandjukkal, egészen a ma reggeli kifakadásáig.

– Huh, tudtam én, hogy ez lesz! – szólalt meg Liza, ahogy a történet végére ért. – A szokásos Flóra-katasztrófa. Lehet, le kellene mennem a hétvégén, nehogy még nagyobb zűrbe keveredj. Talán még a nyomozásban segíthetek.

– Ben el lesz ragadtatva…

– Leszarom, hogy mit gondol! És téged sem kéne, hogy érdekeljen azok után, hogy a szemed láttára rányomult egy másik nőre. Sőt ‒ nevetett fel Liza gonoszan ‒, pont megérdemli, hogy valaki végre kicsit megszívassa. De te olyan nyuszi vagy, akkor sem csinálnál semmit, ha a kávézó bárpultján dugna meg egy másik csajt, tőled tíz centire.

Flórának erről nyomban eszébe jutott Márk és a szőke lány kettőse.

‒ Hát kösz! – mormolta.

‒ Uhh… Bocs, Flóra, nem úgy gondoltam! – jött rá Liza arra, mit is mondott az előbb. ‒ De azt még mindig fenntartom, hogy törhetnénk egy kis borsot a nyomozód orra alá.

‒ Ezt azért még beszéljük meg holnap… ‒ Flóra elhallgatott, amikor meghallotta a kopogtatást. – Egy pillanat, Liza, valaki keres – dünnyögte, aztán kiszólt. – Igen?

Kinyílt az ajtó, és Dorka lépett be az irodába. Szalmaszőke haja aznap csinosan be volt bodorítva, és még ki is sminkelte magát. Flóra nyomban arra gondolt, hogy biztos Krisznek akar tetszeni, közben meg a pasas tegnap este ki tudja, hol dorbézolt. Á, minden férfi szemét! Nem csak a Ben féle szívtiprók, hanem az olyan mackós, megbízhatónak tűnő fickók is, mint Krisz.

– Ben van itt ‒ szólt Dorka, félbeszakítva Flóra komor gondolatait. ‒ Veled akar beszélni. Mondjam neki, hogy nem érsz rá? ‒ pillantott a mobilra, amit Flóra még mindig a füléhez szorított.

– Ne, mindjárt megyek.

– Oké! – biccentett Dorka, aztán kisurrant az irodából.

Flóra a becsukódó ajtóra nézett, és nagyot nyelt.

– Bocs, Liza, le kell raknom. Megjött Ben.

– Hát erre nagyon kíváncsi vagyok! Ne hagyd, hogy túl könnyen ledumálja rólad a bugyit!

– Eszemben sincs hagyni, hogy ledumálja rólam a bugyit! ‒ tiltakozott Flóra hevesen, de erre Liza gúnyosan felvihogott.

– Olyan cuki, hogy még komolyan is gondolod. Na, menj, holnap majd beszélünk. Tízre lent leszek nálatok.

– Szerintem inkább… – kezdte Flóra, de addigra Liza már lerakta a telefont. – A francba! – morogta, aztán összeszedte a bátorságát, és előre ment a kávézóba.

Az asztalok jó része kiürült, mindenki a nyitóünnepségen volt. Idehallatszott a térről a zene, és a kirakat előtt kisebb-nagyobb csoportokban haladtak el az emberek. Flóra szokatlan elfogódottságot érzett, ahogy odasétált a pult mellett ácsorgó nyomozóhoz. A gyomra kicsire zsugorodott, és attól tartott, hirtelen meg sem tud mukkanni. A zavarát csak fokozta, hogy Tibi vigyorogva közölte, hogy hátramegy a konyhába. Így Flóra egyedül maradt a férfival.

– Szia! – dörmögte a nyomozó, és a nő nézte, ahogy végigfuttatja pillantását a foglalt asztalokon. Valószínűleg azt ellenőrizte, mindegyik elég távolt van-e tőlük, nehogy meghallják a beszélgetésüket.

– Szia! – préselte ki magából Flóra a köszönést. – Kérsz valamit?

– Kösz, nem. Beszélnünk kellene.

– Igen, szerintem is – mormolta Flóra, és közben attól tartott, hogy a köztük lévő fura feszültséget nem lehet eltüntetni egyetlen beszélgetéssel.

– Ami Sacit illeti… – kezdte a férfi vontatottan, de Flóra – még saját maga számára is váratlanul – közbevágott.

– Nem kell semmit mondanod! Nem az én dolgom, mi van köztetek Sacival.

– Valóban így gondolod?

– Igen – mondta Flóra, hisz azt mégsem vallhatta be, hogy legszívesebben szálanként tépné ki a nő haját.

– Azért én mégis elmondom, hogy csak ki akartam faggatni arról, hogy tényleg Párizsban volt-e múlt héten.

‒ És ott volt?

‒ Igen, de péntek délután ért vissza a gépe. Ha sietett, akkor leérhetett estére Rózsakőre.

‒ Azt hiszed, hogy ő gyilkolta meg Gálffyt?

‒ Hát, ő az örökös, de úgy tűnik, nem szorult rá a pénzre, elég nagy vagyona van anélkül is. De azért nem árt, ha erről a lehetőségről sem feledkezünk el, bár én még mindig úgy gondolom, hogy a polgármester a hunyó.

‒ Nekem Saci is egyre gyanúsabb… ‒ mormolta Flóra, közben pontosan tudta, hogy leginkább azért gyanúsítja a nőt, mert olyan látványosan ráhajtott Benre. ‒ Azt gondoltam, hogy átnézem az apám irodájában a papírokat később, ha már hazamentek a többiek – terelte el a szót.

‒ Jó ötlet! Egyébként, ami Sacit illeti… ‒ Ben egy pillanatra elhallgatott, közben le sem vette a szemét Flóráról. ‒ Nem szokásom idősebb nőkkel kikezdeni. A saját korosztályomra bukom.

Flóra gyomra ismét összeszorult, ám ezúttal egy teljesen másfajta izgalomtól.

– Ez érthető – csúszott ki a száján a világ legostobább válasza, de Ben még csak el sem vigyorodott rajta. Az arcán zárkózott kifejezés ült.

– És mi a helyzet a férjeddel? – kérdezte a férfi, és Flórának hirtelen fogalma sem volt, mire is gondol.

– Mi lenne? Elváltunk.

– De csak pár hónapja, és véletlenül tudom, hogy az apád nagyon össze akar boronálni újra benneteket.

‒ Tibi pletykált, mi? ‒ húzta el Flóra a száját.

‒ Igen, de azt nem mondta el, hogy miért váltatok el.

Még szerencse, gondolta Flóra, hangosan azonban csak ennyit mondott:

‒ Teljesen mindegy, miért váltunk el. Ahogy az sem számít, hogy az apám mit akar.

– Tényleg így van? – Ben tekintete még inkább elsötétedett, és Flóra szája mosolyra húzódott, amikor rájött, mi a baja a férfinak.

– Te most féltékeny vagy? – tudakolta kajánul, pontosan ugyanazokat a szavakat használva, mint reggel Ben. ‒ Mert azt hiszed, hogy vissza akarok menni Márkhoz?

– Miért, vissza akarsz menni?

– Dehogy akarok! Bár nem tudom, miért érdekel ez téged annyira.

– Tényleg nem? – kérdezte Ben olyan bársonyos hangon, hogy Flóra egészen beleborzongott. – Pedig nyilvánvaló. – Elvigyorodott, és a kávézó hátsó része felé bökött a fejével. – Mi lenne, ha közösen néznénk át azokat az iratokat? Utána elmehetnénk megnézni a koncerteket.

Flóra tudta, hogy nemet kellene mondania. Hogy el kellene küldenie a férfit, miután segített. Pontosan tudta, hogy ez lenne az okos, megfontolt válasz a részéről. Ennek ellenére, mintha valami fura őrület szállta volna meg, lassan bólintott.

‒ Oké, menjünk.

Következő rész

Előző rész

Olvasd el az elejéről!

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában