Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Ben isteni rózsaillatra ébredt. Hunyorogva nyitotta ki a szemét, és pillantása nyomban Flórára tévedt.

A nő az oldalán feküdt, felé fordulva, lélegzete a vállát csiklandozta, ajkai kicsit elnyíltak alvás közben. Valamikor az éjjel lerúgta magáról a takarót, és a póló egészen felcsúszott a lábán. Ben nem tudta levenni a tekintetét a combjáról, és nyomban az ágyékába tolult a vér. Örömmel nyugtázta, hogy nem hasít bele a fájdalom, mint előző este, sőt a többi sérülése is tompa lüktetéssé szelídült.

Flóra, mintha megérezte volna fokozódó türelmetlenségét, mocorogni kezdett, aztán nyújtózkodott, közben a fehér póló a mellére feszült, és ettől az utolsó néhány csepp vér is, ami még Ben ereiben keringett, a farkába száguldott.

– Jó reggelt! – mormolta Flóra álomittas hangon. – Hogy vagy?

Ben lassan végighúzta kezét a nő meztelen combján.

– Egy testrészem már biztos van, ami újra tökéletesen működik.

– És gondolom nem a nyelved az, mert annak tegnap sem volt semmi baja – jegyezte meg Flóra csúfondárosan, ám közben az arca árulkodóan elpirult.

– Még a felét sem láttad annak, amit a nyelvemmel művelni tudok – vigyorodott el Ben, amitől a nő csak még jobban elvörösödött.

– Rendeltetésszerű használatról beszéltem.

– Én is. Vagy arra célzol, hogy túl sokat beszélek?

– Egy kicsit, de ne aggódj, cuki vagy közben.

– Cuki?! – háborodott fel Ben. – Na, ennyit arról a tökéletesen működő testrészről!

Flóra felnevetett, közelebb csúszott hozzá, és besiklott a takarója alá. Selymes combja Ben ágyékához simult, és a férfi úgy érezte, mintha kisütötték volna az érzékeit.

– Én nem találok itt semmi hibát – dünnyögte Flóra.

Ben elakadó lélegzettel nézett a nő ragyogó zöld szemébe, és hirtelen nem is tudta, hogy ki csábít el kit. Általában ő szokta a csajokat, de Flórával ez is máshogy működött. Mintha egy piszkosul szexi társasjátékot játszanának, ahol hol ő lép, hol a nő.

– Egyébként mondtam már, mennyire vagány voltál tegnap este? – Ben karjaiba vette a nőt. – Ahogy kiszabadultál a nagydarab fickó kezei közül.

– Láttad?

– Persze, fél szememet végig rajtad tartottam.

– Pár éve jártam önvédelmi tanfolyamra. A barátnőm, Liza hurcolt el rá – mesélte Flóra, karjait Ben nyaka köré fonva. – Azt hittem, már rég elfelejtettem mindent, de ezek szerint pánikhelyzetben visszajönnek az emlékek.

– Nagy mázli! – morogta Ben, és száját a nő ajkára tapasztotta.

A csók ugyanolyan pazar volt, mint tegnap, de Ben most képtelen volt finomkodni, ahhoz túlságosan kívánta Flórát. A nyelvük vad táncot járt, a fogaik össze-összekoccantak. Ben egyik kezével az alsógatyáját igyekezett letolni, másikkal a nő pólójához kapott, hogy lerángassa róla, és végre azt tegyék, amit már napokkal ezelőtt meg kellett volna tenniük, de az átkozott csengő épp ezt a pillanatot választotta, hogy megszólaljon.

– Vársz valakit? – pihegte Flóra.

– Nem. Bárki is az, majd elmegy.

Mielőtt azonban megszabadulhattak volna a felesleges ruháktól, valaki újra rátenyerelt a csengőre.

– A rohadt életbe! – csattant fel Ben. – Megnézem, ki az, és elküldöm.

Talpra kecmergett, és az ágyban fekvő nőre nézett. Flóra ajka duzzadt és vörös volt, haja kócosan terült szét a párnán. Ben megfordult, mielőtt leszarva a fülsértően csilingelő csengőt újra a nőre vetné magát, aztán felkapott egy melegítőalsót és a bejárathoz csörtetett.

Feltépte az ajtót, és azonnal rádörrent a küszöbön ácsorgó Alexre.

– Mit keresel itt?

– Neked is szia, haver! Ki hagyott így helyben? – vigyorodott el Alex csúfondárosan Ben állára pillantva, ami valószínűleg már kék-zöld színben pompázott a tegnapi pofonoknak köszönhetően.

– Hagyjuk! Mi a francot akarsz kora reggel? Dolgom van, tűnj el!

– Először is elmúlt tizenegy, másodszor pedig a hölggyel – mutatott egy magas, szemüveges csajra, aki épp akkor lépett ki a háta mögül – az előbb találkoztam a kávézóban. Feltétlen szeretné tudni, hogy ez a dolog, amit előbb említettél, Flórát is magában foglalja-e, mivel épp őt keresi.

– Gondolom, igen, ugyanis itt az apja kocsija – biccentett a nő a terepjáró felé, meg sem várva Ben válaszát.

– Látod – nézett Alex a csajra –, mondtam én, hogy felesleges aggódni.

– Te nem tudod, hogy Flóra mekkora kalamajkába képes keverni magát – legyintett a csaj. – Egyébként Liza vagyok – fordult vissza Benhez.

– Ben.

– Igen, tudom, a nyomozó. Hallottam már rólad.

– Kíváncsi lennék, miket mesélt neked Flóra! – szólt közbe Alex, és látszott, hogy remekül mulat a helyzeten.

A nő Alexre pillantott, és olyan volt a tekintete, amilyennek Ben a nőstény oroszlánt képzelte, mielőtt beleharap a lába előtt heverő antilopba.

– Rólad ugyan semmit sem mondott, de így is egyértelmű, hogy te vagy a helyi menő csávó.

– Micsoda? – Alex arcáról lefagyott a vigyor, és nem sokon múlt, hogy Ben ne röhögjön fel megnyúlt képe láttán.

– Helyi menő csávó – ismételte Liza kíméletlenül. – Tudod, aki minden nőt fel akar szedni, és közben azt képzeli, hogy ő a kiskakas a szemétdombon.

– Akkor még nem ezt mondtad, amikor idefurikáztattad magad.

– Persze, hogy nem. Semmi kedvem nem volt egyedül bolyongani ezen az elhagyatott környéken.

– Mondták már, milyen számító boszorkány vagy?

– És neked, hogy pocsékul viseled, ha egy nő nem hever a lábaid előtt?

Ben ide-oda kapkodta a fejét Alex és Liza között.

– Mi lenne, ha adnátok nekünk félórát? – vonta magára a figyelmüket.

– Oké – bólintott Liza –, annyi ideig talán még el tudok lenni ezzel a bájgúnárral.

– Bájgúnár?! – csattant fel Alex.

– A mézesmázos modorod az oka. Kész szerencse, hogy jól nézel ki. Az némileg ellensúlyozza a stílusbéli hiányosságokat.

– Nemsoká jövünk – szólt közbe gyorsan Ben, bár nem volt biztos benne, hogy a másik kettő meg is hallotta.

Rájuk csapta az ajtót, és homlokráncolva ment vissza a lakásba.

– Hát ez baromi bizarr ‒ dünnyögte az orra alatt, aztán Flórára pillantott, aki épp a farmerját húzta fel. ‒ Te meg mit csinálsz?

– Felöltözöm. Mindjárt fél tizenkettő, én meg azt beszéltem meg Lizával, hogy tízkor találkozunk – hadarta a nő. – Már egy csomószor hívott, csak le volt némítva a telefonom. Hogy feledkezhettem meg róla?!

– A tegnap este után nem csoda – jegyezte meg Ben és nézte, ahogy Flóra hátat fordít neki, kibújik a fehér pólóból és a melltartójáért nyúl.

– Lizát ez nem fogja megbékíteni.

Ben a nő mögé lépett és segített neki bekapcsolni a melltartót, közben végigsimított a fehér csipkével fedett domborulatokon. Flóra felsóhajtott, egy pillanatra a mellkasának dőlt, aztán elhúzódott.

– Jobb lesz, ha megyek.

‒ Nem kell sietned. Alex csengetett az előbb, itt van vele a barátnőd is. Ha jól vettem ki a szavaikból, a kávézóban találkoztak. Egy darabig még ellesznek.

– Ben… ‒ Flóra mindenhová nézett, csak Ben szemébe nem. ‒ A tegnap este… meggondolatlanság volt. Jobb lenne…

‒ Mi lenne jobb? – kérdezte Ben hirtelen feltámadó dühvel, bár pontosan tudta, mit akar Flóra mondani. ‒ Elfeledkezni az egészről? Mintha mi sem történt volna? Ez lenne a megoldás?

‒ Nem, csak jobban átgondolni.

‒ Mit kell ezen átgondolni?

Ben tudta, hogy rosszul kezeli a helyzetet, túlságosan nyomul, ami nem biztos, hogy célravezető, de bassza meg, olyan régóta vágyik Flórára! És a tegnap este után nem bírná elviselni, hogy a nő kicsússzon a kezei közül. Anélkül nem, hogy úgy istenigazából az ágyába vigye.

‒ Csak… nemrég váltam el, és… túl sok a bonyodalom. ‒ Flóra összefűzte a karjait a mellkasa előtt, és a szeméből szomorúság sugárzott.

‒ Akkor majd bonyodalom-mentesen csináljuk – lépett Ben közelebb a nőhöz.

Végigsimított a karján, aztán két kezébe fogva az arcát megcsókolta. Flóra felsóhajtott, és szorosan hozzásimult, Ben pedig minden további teketóriázás nélkül felkapta, és a konyhaasztalra ültette. Még sosem vágyott senkire ennyire, mint ebben a pillanatban Flórára. Elűzte azt a kényelmetlen gondolatot, hogy Flóra talán nem akarja ugyanennyire. Ezzel ráér később foglalkozni. Akkor, amikor az agyában is lesz vér, nem csak a farkában.

Épp azon volt, hogy lehúzza a cipzárt Flóra farmerján, amikor Alex csörtetett be a lakásba Lizával a nyomában.

– Alex, zavarsz! – morrant fel Ben, közben ezerszer elátkozta magát, amiért elfelejtette ráfordítani a zárat az ajtóra. Segített leszállni Flórának az asztalról, aztán odadobta neki az egyik szék karfáján heverő pólóját, amibe a nő gyorsan bele is bújt.

Alexet azonban meglepő módon cseppet sem érdekelte Flóra alulöltözöttsége, rá sem nézett a nőre, csak Ben kezébe nyomta a telefonját.

– Ezt látnod kell!

Ben a mobil kijelzőjére nézett, amin egy cikk volt megnyitva, aztán nyomban el is káromkodta magát.

‒ A kurva életbe! Rózsakő polgármestere ötvenmillió forintot különít el a költségvetésből a bűnözés visszaszorítására?! ‒ olvasta fel a címet ökölbe szoruló kézzel. ‒ Az álszent rohadék!

‒ Hát, ha álszent rohadék, akkor is marha jó az önmarketingje. Mert ezzel a húzással – mutatott Alex a telefon kijelzőjére ‒ minden gyanút elterel magáról.

‒ Csak szereznem kell valami bizonyítékot ellene – szűrte Ben a szavakat a fogai között, de ő is pontosan tudta, hogy Alexnek igaza van. Ez a cikk szinte lehetetlenné tette az amúgy sem könnyű feladatot.

‒ Ben – szorította meg Flóra a kezét ‒, ha létezik az a bizonyíték, meg fogod találni.

‒ De – vágott közbe Alex, mintha csak folytatná Flóra ki nem mondott gondolatát ‒ ideje lenne jobban elgondolkozni azon, hogy Makai talán tényleg ártatlan, és valaki más van a lövöldözés és a késelés mögött.

Következő rész

Előző rész

Olvasd el az elejéről!

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában