Montrose, Skócia
Április 20., szerda, 21:55
Tristan mellkasa fájdalmasan összeszorult attól, hogy ilyen állapotban látja Kelsey-t. Amikor az előbb megállt a motel előtt, és észrevette a rendőrautót a parkolóban, automatikusan indult el hátra. Azt gondolta, a hátsó ajtón besurranhat úgy, hogy ne vegyék észre a zsaruk. Nem volt kedve megmagyarázni a jelenlétét. Az épület sarkánál befordulva azonban meghallotta a hangos zihálást, és rohanni kezdett. Már akkor tudta, hogy Kelsey az, amikor még nem is tudta kivenni a nő görnyedt alakját a padon. Aztán közelebb ért, és azonnal a retinájába égett a kép, ahogy Kelsey előre-hátra dülöngélve próbálja visszaszerezni az irányítást a teste felett. Gondolkodás nélkül guggolt le elé, és kezdett el halk, megnyugtató szavakat mormolni, pedig legszívesebben üvöltött volna.
– Jobban érzed magad? – kérdezte, amikor a nő már nem remegett nyárfalevélként, és nem kapkodta olyan vadul a levegőt.
Kelsey biccentett, és a combjára pillantott, ahol ott feküdt Tristan tenyere. Tristan eddig észre sem vette, ösztönös reakció lehetett. Elhúzta a kezét, és megvárta, amíg Kelsey újra ránéz.
– Máskor is volt már ilyen? – szólalt meg, mert tudnia kellett.
– Nem – mormolta Kelsey. – Ez az első, és remélem az utolsó is. Én… köszönöm, hogy segítettél, de… mit keresel itt?
– Hallottam, hogy találtál egy hullát.
– Honnan?
– Bár már nem vagyok rendőr, azért megvannak a forrásaim. Most komolyan, Kelsey! Hogy tudsz egy ilyen békés kisvárosban hullába botlani? – Tristan összeráncolta a homlokát, mintha dühös lenne, pedig már nem volt az. Most már csak aggódott.
Kelsey halványan elmosolyodott.
– Az anyám is valami ilyesmit kérdezett.
– Nem csoda. Úgy hallottam, évek óta nem történt itt gyilkosság.
– Erre hazaköltözök, és máris megölnek valakit – fejezte be helyette Kelsey önironikusan a mondatot. – De tényleg, Hunter, mit csinálsz itt? Azt hittem, Frasert üldözöd.
– Üldözöm is, de szerencsére pont harminc mérföldnyire innen.
Kelsey arcáról lefagyott a mosoly.
– Mióta vagy a környéken? – kérdezte hűvösen.
– Pár hete.
– Értem. – Kelsey felállt a padról, és összefonta a mellkasa előtt a karját. Tristan is felemelkedett a guggolásból. – Most sem kellett volna eljönnöd. Találtam egy holttestet, ennyi történt. Semmi olyasmi, amivel ne tudnék egyedül megbirkózni.
– Én az előbb nem így láttam.
– Azt is megoldottam volna. – Kelsey szemében sebezhetőség kavargott, és valamiféle indulat, Tristan pedig hirtelen megértette, hogy szégyelli a korábbi szétesését, és valószínűleg dühös is rá, hogy ugyan itt volt a közelben, de csak akkor kereste meg, amikor hallott a gyilkosságról.
– Biztos vagyok benne, hogy megoldottad volna – felelte Tristan óvatosan –, de attól én még nem bánom, hogy eljöttem. A helyiek kiderítettek már valamit a gyilkosságról?
Szándékosan terelte el a szót, és úgy tűnt, Kelsey örül neki. Már nem karolta át magát olyan szorosan, mintha bármelyik percben darabokra hullhatna, Tristan pedig nem tudta megállni, hogy ne nézzen végig rajta. A nő fekete bőrdzsekije nem volt becipzározva, kilátszott alóla vajszínű felsője, meg a szokásos szűk farmerjai egyike, ami második bőrként simult rá. Tristan pillantása nyomban a combjára kúszott. Annyira meg akarta érinteni! De visszafogta magát, és inkább a szemébe nézett. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Kelsey arca keskenyebbnek és kimerültnek tűnik.
– Nem hiszem, hogy túl sok mindent kiderítettek volna – vonta meg a vállát Kelsey. – Legalábbis azon túl, hogy az áldozat a krimifesztiválra érkezett, és egy hírhedt műkritikus. A hírhedtet úgy értem, hogy maróan gúnyos. Szóval valószínűleg annyi haragosa van, mint égen a csillag, és egy részük épp itt van a városban a fesztivál miatt. Szerintem el fog tartani egy ideig, míg megtalálják közülük azt, aki annyira megsértődött, hogy gyilkolni is képes volt.
Tristan összehúzott szemmel meredt a nőre.
– Honnan tudod ezeket? Máris utánanéztél a pasasnak?
– Igen, utánanéztem, mivel ma délután interjút kellett készítenem vele – közölte a nő szárazon. – De ha nem kellett volna, akkor is tudnék róla ennyit. Ugyanis itt szállt meg anyám moteljében – bökött a mögöttük magasodó épületre.
– Nálatok lakott? – Tristan keze ökölbe szorult. – Te találtad meg a holttestet, az áldozat pedig egy fedél alatt lakott veled. Ez nem jó…
Kelsey lehunyta a szemét egy pillanatra, mielőtt megszólalt.
– Nem lesz semmi baj.
– Hát persze. Egészen addig, amíg a gyilkos rá nem jön, hogy szimatolsz. Mert nyilván fogsz, ismerlek.
– Nem fogok – mondta Kelsey színtelen hangon.
Tristan csak most vette észre, hogy nem csupán a szeme alatti sötét árnyék új, de a tekintete is más. Hiányzik belőle az a csillogás, ami januárban még akkor is ott volt, amikor komoly veszélybe sodorta magát. Mintha kihalt volna belőle az a mindent legyőző kíváncsiság, a vágy, hogy kiderítsen minden titkot, ami kezdetben annyira idegesítette Tristant, de aztán már el sem tudta volna képzelni Kelsey-t nélküle, annyira a nő része volt.
– Kelsey… – kezdte, de a nő leállította, mielőtt kitalálhatta volna, mit is mondjon.
– Ne! Komolyan mondtam, hogy nem fogok nyomozni – hadarta. – A januári után nem sok kedvem van belemászni egy újabb gyilkosságba. Vagyis nem leszek veszélyben, felesleges azt érezned valami abszurd bűntudat miatt, hogy meg kell mentened. Főleg, hogy van ennél fontosabb dolgod is: elkapni Frasert.
– El fogom kapni Frasert, de nem minden áron. Én sem követem el újra ugyanazokat a hibákat, Kelsey.
Tristan a kinti félhomály ellenére is jól látta, ahogy a nő pupillája kitágul. Közelebb akart lépni hozzá, meg akarta ölelni. Annyira, hogy már-már fájt. De nem változott semmi a legutóbbi találkozásuk óta. Louise ugyanúgy kerekesszékben ült az ő hibájából. Nyelt egyet, mert hirtelen olyan száraz lett a torka, mintha telement volna a szája homokkal, és átkozta ezt a rohadt helyzetet, amiből nem látott kiutat. Legalábbis olyat nem, amivel ne bántana valakit.
Felemelte a kezét, és engedélyezett magának egyetlen érintést. Körberajzolta a mutatóujjával Kelsey ajkát, aztán erőnek erejével elhúzta a kezét.
– Megígéred, hogy ha valami gyanús történik, akkor azonnal felhívsz? – kérdezte, és persze Kelsey nem bírt egyszerű igennel válaszolni.
– Gyanús, mint…? – húzta fel vörös szemöldökét.
– Bármi, ami veszélyes lehet. Rád.
– Tényleg nem kell ám megmentened, Hunter. Nem várom el – mosolyodott el halványan Kelsey, és ettől Tristanben valami megmagyarázhatatlan okból felbugyogott a harag. Hát persze, hogy meg kell mentenie! Ez egyszerűen nem is kérdés, nincs választása. Előszedte a zsebéből az eldobható telefonját, és emlékezetből bepötyögte Kelsey számát.
– Megcsörgettelek – mondta a nőnek rekedtes hangon –, ezen a számon keress, ha valami baj van.
– Mondtam, hogy…
– Tudom, nem kell megmenteni – mordult fel –, de attól még szólj.
Kelsey erre csak megforgatta a szemét, aztán azért előszedte a mobilját a dzsekije zsebéből, és elmentette a számot, bár Tristan sejtette, hogy nem fogja felhívni. És azt is sejtette, hogy ő ennek ellenére újra el fog jönni Montrose-ba. Eddig is csak nagy nehezen állta meg.
– Vigyáz magadra, Kelsey! – A zsebébe mélyesztette a kezét, nehogy valami olyasmit tegyen, amit mindketten megbánnak.
– Mint mindig.
Kelsey szája széle egyetlen pillanatra kunkorodott csak felfelé, aztán megfordult, hogy bemenjen a motelbe, de pár lépés után megtorpant, és a válla felett visszanézett rá. Tristannek meg kellett feszítenie a lábát, nehogy odarohanjon hozzá, és azt tegye, amit január óta olyan veszettül akart. Még ilyen távolságból is látta, hogy Kelsey nyel egyet, látni vélte azt is, hogy a szeme felizzik, és pontosan tudta, hogy a nő ugyanarra vágyik, amire ő, ettől pedig az amúgy is hajszálvékony önuralmán újabb és újabb repedések keletkeztek. Aztán a következő pillanatban Kelsey megpördült, majd eltűnt a motelben.
Tristan mélyen beszívta a hűvös levegőt. Még sokáig nézte a becsukódó ajtót, aztán lassan észbe kapott, és elindult.
Miközben az autójához sétált, küldött egy üzenetet Tonynak, hogy kísérje továbbra is figyelemmel a montrose-i nyomozást, és szóljon, ha történik valami. Hazafelé menet pedig azt mondogatta magának, hogy mindent megtett, amit tudott. De még ezek után sem volt képes megnyugodni.
MEGJELENT!
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
.JPG)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése