Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.) - 30. rész

Flórának végig a cikken járt az esze, míg a kávézóba hajtott. A tegnapi támadás és ez a mai interjú a polgármesterrel egyre jobban elgondolkoztatta. Vajon Ben jó nyomon jár azzal, hogy Makait gyanúsítja? Flóra eddig azt hitte, igen, de most már egyáltalán nem volt benne biztos. Képtelenségnek tűnt, hogy egy kisvárosi polgármester egy egész bandának parancsoljon, az pedig még inkább, hogy elterelésből kijárja az önkormányzattól azt az ötvenmillió forintot a város biztonságának az erősítésére. Hisz’ ha tényleg bűnös, akkor csak a saját életét nehezíti. Sokkal logikusabbnak tűnt, hogy valaki más áll a támadások mögött.
Liza a telefonját bújta még akkor is, amikor odaértek a kávézóhoz és leültek az egyik bokszba a kávéjukkal.
– Már az összes nagyobb hírportálon ott van a cikk – tudósított Liza. – Meg persze összefoglalók a gyilkosságról.
– Hát ez remek! Pont az hiányzott még, hogy az egész országban tudjanak róla – húzta el Flóra a száját, közben fél szemmel Kriszt nézte, aki épp akkor hozott be két tányér tésztát a vendégtérbe. A szakács rosszkedvűnek tűnt, és mintha szándékosan nem nézett volna Dorka felé, aki az egyik asztalt törölgette éppen. Bármilyen nézeteltérés is volt közöttük, úgy tűnt, nem sikerült megbeszélniük.
– Mit panaszkodsz? Lehet, hogy helyi nevezetesség lesztek! – mondta Liza, és Flóra nyomban visszakapta felé a pillantását.
– Miről beszélsz?
Liza nagyot kortyolt a kávéjából, és a kastélypark irányába mutatott.
– Az ott a híres rózsakert, amott a termálfürdő, itt pedig a kávézó, amiben hullát találtak – imitált egy gyors idegenvezetést. – Ki kéne tennetek egy táblát a bokszra. Tudod, mint a múzeumokban. A hullás boksz. Még belépődíjat is szedhetnétek. Lehet, egy csapásra megoldódnának az Ambrózia anyagi problémái.
– Hát persze, mert az így szokott menni… – grimaszolt Flóra, Liza pedig nyomban vihogni kezdett.
– Azta, milyen savanyú képet vágsz! Én meg azt hittem, hogy egy kis szextől majd jobb kedvre derülsz.
– Nem történt semmi! – mormolta Flóra, de az arcát azonnal elöntötte a forróság.
– Bennel töltötted az éjszakát! – közölte Liza széles vigyorral és meglehetősen emelt hangon.
– Csendesebben! – szisszent fel Flóra, és körbesandított a kávézóban. Szerencsére nem volt senki a közelben, aki hallhatta volna barátnője szavait. – Különben is, mondtam, hogy nem történt semmi, csak aludtunk.
Lizából kibuggyant a nevetés.
– Akkor is csak aludtatok, amikor reggel megjelentünk nálatok? Nem épp úgy tűnt! Amúgy annyira édes, hogy azt gondolod, senki sem fog rájönni.
– Ha nem kiabálnál, nem is jönne rá senki!
– Na persze! Egyébként miért akarod ennyire titkolni?
– Mert nem tudom, mennyire jó ötlet ez az egész – ismerte be Flóra, amire a barátnője gúnyos nevetéssel válaszolt.
‒ Baromi rossz ötlet, de attól még üvölt rólatok, hogy egymásra vagytok kattanva.
‒ Jaj, Liza, mi a francot művelek? – szisszent fel Flóra. ‒ Tényleg semmit sem tanultam a Márk-ügyből? De Ben… Tudom, ezer nője volt már, és ugyanolyan nőcsábász, mint Márk, de valahogy mégis más.
‒ Ja, húsz évvel fiatalabb kiadás.
‒ Nem. Kezdem úgy érezni, hogy nem olyan felszínes, mint amilyennek régebben gondoltam. Megvédett tegnap…
‒ Azért fizeted, hogy megvédjen!
‒ Nem, azért fizetem, hogy tisztázzon minket apámmal. Egyébként meg akarja találni annak a lelőtt lánynak a gyilkosát, és nem azért, mert pénzt kap érte. Csak helyre akarja hozni a hibáját. Vagy legalábbis amit a hibájának gondol. Talán van valami a szívtipró külső alatt… Nagyon hülye vagyok, hogy ezt gondolom?
‒ Igen, eléggé – húzta el a száját Liza. ‒ A pasi az ujja köré csavart, látom. Tedd félre a jókislány mentalitásodat, és feküdj le vele párszor, aztán felejtsd el! Az ilyen fickó hosszútávon nem nyerő.
‒ Tudom – ismerte el Flóra elszoruló torokkal.
‒ Még szerencse, hogy az apád pár nap múlva hazajön. Akkor végre visszajöhetsz Pestre, és elfeledkezhetsz a gyilkosságról és Benről is.
Flóra biccentett, de közben egyáltalán nem volt biztos benne, hogy annyira könnyen fog menni a felejtés, és ettől a gyomra kellemetlenül összeszorult. Ezt azonban nem fogja Liza orrára kötni, inkább gyorsan felemelkedett a székről.
– Be kell néznem kicsit a konyhába – hazudta. – Nem baj, ha pár percig itt hagylak?
– Ha hozol nekem egy sütit, akkor nem – mormolta Liza, és újra belemélyedt a telefonjába.
Flóra hátrament, és becsukta maga mögött a lengőajtót. A beszélgetés moraja így alig szűrődött át, és most, hogy senki sem figyelte, Flóra nekidőlt a falnak és megdörgölte a szemét. Mi a fenét művel?! – tette fel magának a kérdést, de képtelen volt felelni rá. Csak azt tudta, hogy nem bír ellenállni Bennek – olyan volt az egész, mint valami erős bűvölet, amiből esélye sincs kitörni.
Felsóhajtott és hátrasimította a haját, ami még mindig egy kicsit kócos volt, mert Bennek nem volt normális fésűje. Aztán már indult is volna a konyha felé, amikor meghallotta a halk szipogást. Az öltöző felől jött. Flóra gondolkodás nélkül lépett az ajtóhoz és kinyitotta. Dorka kuporgott az egyik padon, és ijedten pillantott fel rá.
– Mi a baj, Dorka? – lépett Flóra közelebb, aggódva szemlélve a lány könnyáztatta arcát. – Krisz? Összevesztetek?
– Mi? Nem! – motyogta Dorka fátyolos hangon, és felpattant a padról. – Megyek vissza dolgozni.
Elsietett Flóra mellett, aztán ki az ajtón, vissza se nézve. Flóra meglepetten bámult utána. Lehet, hogy Dorka és Krisz sokkal csúnyábban összevesztek, mint ahogy azt eddig gondolta?

 
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
 
KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:
Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:


VÁSÁROLD MEG MÁSHOL:
Az alábbi könyves webshopokban is előrendelhetitek a könyvet:

OLVASD TOVÁBB EBOOKBAN:
Ha inkább e-könyvben olvasnád tovább, és nem hagynád ki a Rózsakői rejtélyek második részét sem. A két rész együtt e-könyvben csupán 2000 Ft:

Ha nem tudod, hogy tetszene-e, olvass bele, és menj biztosra:

Ha tetszett, itt tudod megvenni a könyveket nyomtatva és elektronikusan is:
FairBooks Kiadó (akár dedikálva is)

Jó olvasást kívánok! <3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elmúlt hónap legnépszerűbb bejegyzései