Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.) - 32. rész

 Flóra nem látta sehol Lizát, amikor a sütivel visszament a vendégtérbe. Lerakta a tányért a pultra, és odament Tibihez.
– A barátnőd kiment telefonálni – mondta a pincér kérdés nélkül. – Azt üzente, mindjárt jön.
– Oké. – Flóra elballagott az üres kávésbögréikért, és visszament a pult mögé Tibihez. – Nem tudod, mi a baja Dorkának? Az előbb az öltözőben találtam, sírt.
– Hát – halkította le a hangját Tibi –, tudod, hogy nem szeretek pletykálni… – folytatta, de olyan izgatott csillogással a szemében, ami épp az ellenkezőjéről tanúskodott. – De ma délelőtt hallottam, hogy veszekedtek Krisszel.
– Akkor jól sejtettem, hogy ilyesmi történt. Pedig nekem úgy tűnt, hogy odavannak egymásért.
– Aha, szerintem is, de Krisz nagyon sértett képpel jár-kel azóta. Lehet, hogy Dorka visszautasította. Talán talált valaki jobbat. Egyébként – nézett végig Tibi Flóra farmerján és pólóján – ez ugyanaz a cucc rajtad, mint tegnap? Ilyen jól sikerült az este? – vigyorodott el.
Flóra kicsit nagyobb lendülettel rakta le a kezében lévő kávéscsészéket, a poharak hangosan összecsörrentek, ahogy vetett egy csúnya pillantást a pincérre. Szerette Rózsakőt, de néha azért idegesítette, hogy itt semmi sem maradt rejtve. Budapesten bezzeg észre sem vennék, ha ugyanabban a ruhában jelenne meg. Vagy ha mégis, akkor igénytelennek bélyegeznék, és nem azon morfondíroznának, kivel töltötte az éjszakát.
– Nem erről van szó…
– Ugyan már! – szakította félbe Tibi. – Ezt úgysem veszem be. Mondd csak, Ben tényleg olyan jó az ágyban, mint ahogy hírlik?
Flóra a pincérre sandított. Valóban kering Benről ilyen pletyka, vagy Tibi csak így akarja kiugrasztani a nyulat a bokorból? Az utóbbira tippelt, habár az előző sem lenne túl meglepő, ahány nővel a nyomozó lefeküdt. Ő pedig egy lett a sok közül…
– Neked nem a koncertre kellene készülnöd? – kérdezte meg Tibitől, hogy elterelje a szót.
– Csak iszom még egy kávét, aztán már itt sem vagyok. Addig akár mesélhetnél is.
– Kösz, inkább nem.
– Akkor majd megkérdezem Bent.
– Tibi, nehogy megpróbáld!
– Jaj, ne légy már ilyen morcos! A végén még kiderül, hogy nem is kufircoltál – csóválta meg a pincér a fejét továbbra is szélesen vigyorogva, és belekortyolt a kávéjába.
Flóra legszívesebben belefojtotta volna a csészébe.
– Nem ejthetnénk a témát?
– Csak annyit mondj, hogy a pasassal töltötted-e az éjszakát!
– Igen, vele, de lehetne, hogy ne nagyon terjeszd?
– Viccelsz?! – kiáltott fel Tibi. – Ki az az őrült, aki lefekszik Ben Burke-kel, és nem akarja világgá kürtölni?
– Ezt én is szeretném tudni – hallatszott mögülük egy mély hang.
Flóra megpördült, és szemben találta magát a nyomozó vidáman csillogó sötétkék tekintetével. Úgy érezte, menten elsüllyed, ám közben a gyomrába beköltözött valami parázsló melegség, a karján a pihék pedig felálltak, mintha fázna, pedig nagyon is melege volt. A nyelve szárazon tapadt a szájpadlásához, képtelenül arra, hogy megszólaljon. Azt akarta, hogy Ben végre forduljon el, és ne nézzen rá ilyen pillantással, ami már egyáltalán nem tűnt vidámnak, hanem furán izzónak és áthatónak. Flórát elfogta az érzés, hogy Ben sokkal többet lát belőle, mint amit ő mutatni szeretne.
– Huh – füttyentett mellettük Tibi. – Ha szemmel dugni lehetne… Megyek is, mielőtt megfertőz ez a rózsaszín, csillámpónis hangulat.
– Csillámpónis? – nézett Ben a távozó pincér után. Aztán Flóra mellé lépett, és a pult takarásában mindenféle teketóriázás nélkül végigsimított a nő fenekén. Flóra pulzusa nyomban száguldani kezdett.
– Mit csinálsz? – nyögte.
– Simogatlak – vigyorodott el Ben, és az ujjait felfuttatta Flóra gerincén. – Mondd csak, miért is nem akarod reklámozni, hogy lefeküdtél velem?
– Először is azért, mert meg sem történt.
– Ezen könnyen segíthetünk. Az apád irodájában az asztal elég masszívnak tűnt…
Flóra fejében élénken megjelent a kép, ahogy az asztalon szeretkezik Bennel. Keze ösztönösen a férfi ingére vándorolt, és ujjbegyei betévedtek gombok közötti nyílásokon. Ben bőre forró volt, és Flórát szökőárként öntötte el a vágy. Oké, ideje beismernie, hogy borzasztóan akarja ezt a pasit, hiába tudja az agya, hogy ez mennyire rossz ötlet, az érzékei fütyülnek erre és úgy vonzódnak Benhez, mint éjszakai pillangók a fényhez. Talán igaza van Lizának, az a megoldás, ha enged Bennek és együtt tölt vele pár éjszakát, aztán… Aztán majd próbál anélkül távozni Rózsakőről, hogy nagyon megégetné magát.
– Megígértem Lizának, hogy kimegyünk a reptér megnyitójára, utána meg a koncertekre. De mi lenne – mormolta felpillantva Benre ‒, ha este ott aludnál nálam?
– Aludnék? – húzta fel a szemöldökét Ben, közben a keze már Flóra tarkóján járt.
– Tudod, hogy értem.
– Csodás ötlet! De mi lenne, ha előtte csatlakoznánk hozzátok Alexszel a koncerten? Aztán majd korán lelépünk.
Flóra a férfi dereka köré fonta a karját és hozzásimult. Hirtelen már nem is érdekelte, hogy meglátják őket.
– Liza a vendégszobában alszik, az a földszinten van, szóval miénk az egész emelet.
– Jól hangzik. A te ágyad biztos kényelmesebb, mint az enyém. – Ben már a nyakát csókolta, és Flóra úgy érezte, mintha apró áramütés érné minden alkalommal, amikor a férfi a bőréhez ért.
– Szerintem a tieddel sem volt semmi gond. Hónapok óta nem aludtam olyan jól, mint tegnap.
Ben elhúzódott tőle, és belenézett a szemébe.
– A válásod óta? – kérdezte rátapintva az igazságra, Flóra azonban nem akart erről beszélni. Abban sem volt biztos, hogy bármikor is akar erről Bennel beszélni.
– Ugye nem szeretnél az exférjemről dumálni smárolás közben?
– Valamikor nyilván kell, és inkább most, mint szex közben.
A férfi arcán feltűnt az a féloldalas vigyor, ami minden egyes alkalommal annyira elbűvölte Flórát.
– Egyáltalán nem kell beszélnünk róla – mondta Flóra halkan.
– Ezt szeretnéd?
– Igen, ezt.
– Jó. – Ben a tenyerébe fogta az arcát és a szájára hajolt. Először csak Flóra ajkán simított végig a nyelvével, aztán benyomult a szájába, és atyaég, nagyon tudott csókolni! Egy másodperc múlva már nem léteztek az elmúlt fél év csúfos kudarcai, sem a gyilkosság, de még csak Ben korábbi és jövőbeli csajai sem. Olyan volt a pasas, mint valami villámgyors hatású drog, Flóra könnyedén a rabjává tudott volna válni.
– Komolyan így képzeltétek azt, hogy senki sem fog rájönni? – jelent meg Liza mellettük váratlanul.
Ben abbahagyta a csókot, és Flóra zsongó fejjel nézett a barátnőjére.
– Én megmondtam, hogy nem is lesz ez olyan könnyű – jegyezte meg Liza önelégülten. –Egyébként kibírnátok estig? – vigyorodott el. – Az már csak néhány óra.
– De milyen hosszú néhány óra! – morgott Ben, és újra magához húzta Flórát, ezúttal szorosabban, mint az előbb, és a nő érezte a hasának feszülő keménységet. Elakadó lélegzettel pillantott a férfira, hirtelen még csábítóbbnak tűnt az irodában lévő asztal.
– Az nem segít ám, ha így nézel rám – súgta Ben a fülébe.
– Hagyjátok már abba, lassan belefulladunk a hormonokba! – hördült fel Liza. – Különben is indulnunk kell, ha még át is akarunk öltözni. Én jó vagyok így – nézett végig napsárga blúzán és farmerszoknyáján –, de Flórán már kezd ciki lenni a tegnapi ruci.
Flóra vonakodva elhúzódott Bentől és az órájára pillantott.
– Igaz, mennünk kell. Jössz a megnyitóra? – kérdezte a férfit.
– Ki nem hagynám Makai beszédét – húzta gonosz vigyorra a száját Ben.
– Akkor ott találkozunk! – Flóra lábujjhegyre ágaskodott, és csókot lehelt a nyomozó szájára. Közben kamaszosan szédült érzés fogta el attól, hogy a férfi, bármennyire rövid időre is, de érte epekedik.


 
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
 
KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:
Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:


VÁSÁROLD MEG MÁSHOL:
Az alábbi könyves webshopokban is előrendelhetitek a könyvet:

OLVASD TOVÁBB EBOOKBAN:
Ha inkább e-könyvben olvasnád tovább, és nem hagynád ki a Rózsakői rejtélyek második részét sem. A két rész együtt e-könyvben csupán 2000 Ft:

Ha nem tudod, hogy tetszene-e, olvass bele, és menj biztosra:

Ha tetszett, itt tudod megvenni a könyveket nyomtatva és elektronikusan is:
FairBooks Kiadó (akár dedikálva is)

Jó olvasást kívánok! <3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elmúlt hónap legnépszerűbb bejegyzései