Rendhagyó évértékelő
Évértékelés - 2020
Első alkalommal írok ilyen posztot, de azt hiszem, ez az év megköveteli, hogy összegezzünk, és számba vegyük a jó dolgokat is, ne csak a rosszakat.
Úgy léptem be 2020-ba, hogy tudtam, végleg felhagyok a pályázgatással és a hagyományos kiadó kereséssel. Előtte két és fél évig próbálkoztam. Rengeteg pályázaton vettem részt, rengeteg kiadónak küldtem szét a regényeimet, bízva abban, hogy lesz valaki, aki meglátja a történeteimben a lehetőséget, de nem volt. (Itt a hagyományos kiadásról beszélek, ahol a kiadó megveszi a kéziratot a szerzőtől, és kiadja.) Eléggé makacs vagyok, és eléggé hiszek magamban és a regényeimben is, így a magánkiadás mellett döntöttem. (Magánkiadás: a szerző fizet egy kiadónak, aki megjelenteti a könyvet, a bevételen pedig osztoznak.) 2019 decemberében találtam meg a NewLine Kiadót, így a 2020-as évet már azzal kezdtük, hogy terveztük a Rózsakői rejtélyek sorozatom első részének, a Holttest az Ambróziában című regényemnek a kiadását.
Az elmúlt hét legnépszerűbb bejegyzései
-
Ebben a posztban fogom összegyűjteni a magyarul megjelent, magyar és külföldi szerzők által írt romantikus krimi zsánerű könyveket. Vagyis m...
-
Anna levette a fülhallgatót a fejéről, felállt, és kinyújtóztatta elgémberedett tagjait. Órákig ült a laptop előtt, Ida biztos le fogja...
-
Március 19-én megjelenik a következő regényem, a Sosem menekülsz! gyönyörű, élfestett kiadásban. Íme minden, amit tudnotok kell a könyvről:
-
Egy csók, aminek meg sem kellett volna történnie, és egy tragédia, ami mindent megváltoztatott. James, Fanny kedvese eltűnik egy viharban, é...
-
Alex hangosan kifújta a levegőt, ahogy az utolsó órája után kilépett az egyetem épületéből. Tíz napig nem lesz se vizsga, se tanítás, és ett...
-
A kastély tetejét és a parkot makulátlanul fehér hólepel takarta. A bejárat mellett felállított karácsonyfa díszein megcsillant az aranyszín...
-
Flóra azonnal észrevette a szaloncukrot, amikor belépett az üres terembe, ahol az írásgyakorlás órát tartották. Odasietett a padjához, közbe...
-
Olga Woodham olyan hálásan fogadta, amikor elment hozzá, hogy Tristan torkát elöntötte a keserűség. A nőnek nem kéne hálásnak lennie, hisz n...
-
– Az a rohadt gesztenyefa! – dörmögte Alexander a nappali ablaka előtt szobrozva. Hiába próbált átlesni a levelek és az ágak között, azok ...
-
Ben dübörgő léptekkel vágtatott lefelé az emeletről. A korlátról égőfüzér lógott, sok apró, vakítóan fényló izzóval, lent a bejárati ajtón k...