Rengeteg helyen lehet arról olvasni, mennyire fontos egy regény első mondata. Majdnem olyan fontos, mint a borító és a fülszöveg, és ugyanaz a feladata: felkelteni az olvasó érdeklődését. De vajon íróként érdemes rágörcsölni arra, hogy ütős első mondatot gyártsunk? Vagy ez az egész kicsit túl van misztifikálva? És egyáltalán milyen az ütős első mondat? Elmondom, én mit gondolok ezekről.
Előrendelhető a Csontvázak a szekrényben!
A Rózsakői rejtélyek sorozat második része, a Csontvázak a szekrényben című kötet május 10-én fog megjelenni, és mától elindult az előrendelési időszak. De először is nézzük a legfontosabb tudnivalókat a regényről!
A csodaszép borító ezúttal is Ashley Redwood alkotása.
Olvasósarok: 3 romantikus-erotikus regény 2020-ból, amit nagyon szerettem
Bár a krimi az örök kedvencem, azért teszek kitérőt más zsánerekbe is. 2021-ben elég sok romantikus-erotikus regényt olvastam, és három közülük kifejezetten tetszett. Elárulom, melyik volt ez a három, és azt is elmesélem, miért szerettem olvasni őket. :)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
Az elmúlt hét legnépszerűbb bejegyzései
-
December 21. – Mit szólna egy ünnepi sminkhez, hölgyem? – Liza a mozgólépcső mellett berendezett sminkasztalokra mutatott, gondosan kerülve ...
-
A bár túl zajos, túl zsúfolt volt, és úgy teleaggatták karácsonyi égőfüzérekkel, mint egy túldíszített karácsonyfát. Még a neve is olyan röh...
-
Tíz évvel korábban A zivatar, amit az újságok később az „évszázad vihara”-ként emlegettek, váratlan erővel csapott le a tóban fürdőző társas...
-
Ebben a posztban fogom összegyűjteni a magyarul megjelent, magyar és külföldi szerzők által írt romantikus krimi zsánerű könyveket. Vagyis m...
-
A toposzokra (angolul: trope) gyakran rásütik a klisé bélyegzőt. Pedig a toposz nem egyenlő a klisével, viszont nagyon hasznosak, ha íróként...
-
"Amikor először megláttam, azt hittem, "csak" veszélyes. Amikor másodszor, már tudtam, hogy halálos." Miért lett dark ro...
-
A kastély tetejét és a parkot makulátlanul fehér hólepel takarta. A bejárat mellett felállított karácsonyfa díszein megcsillant az aranyszín...
-
Kezdi kinőni magát az oldal, és egyre nehezebb rajta tájékozódni. Míg erre nem találok egy véglegesebb megoldást, ideiglenesen készítek egy ...
-
Mi is az a Felföldi rejtélyek? Miről szól, hol játszódik, kik szerepelnek benne? Mit lehet tudni a várható részekről? És egyáltalán miért ér...
-
Nem fogok túl nagy újdonságot mondani azzal, hogy a romantikus krimi a kedvenc zsánerem. Folyamatosan vadászok az ilyen típusú könyvekre, és...