Zenék és más popkulturális utalások a Rózsakői rejtélyekben

A kortárs zsánerirodalmi regényekben gyakran előfordulnak popkulturális utalások (az épp népszerű filmek, sorozatok, zenék, együttesek, irodalmi művek stb.) Sokan szeretik ezeket, mások viszont úgy gondolják, hogy semmit sem kell néven nevezni. Inkább írjuk azt, hogy a szereplőink megnéztek egy romantikus filmet vagy egy véres krimit, de konkrét filmcímet ne említsünk. Azzal indokolják ezt, hogy a popkultúra folyamatosan változik. Ami most népszerű, az néhány év múlva már elavult lehet, vagy talán már nem is fogunk emlékezni rá.
Én úgy gondolom, hogy a nem túlzásba vitt, jól megválasztott popkulturális utalások nem csak a regény hangulatát színesítik, de a szereplőket is lehet velük árnyalni. Hisz sokat elmond egy karakter jelleméről az, hogy milyen zenét hallgat, mit olvas, milyen filmeket néz.
A Rózsakői rejtélyekben is előfordulnak popkulturális utalások. Mutatok is néhányat közülük. :)


Anna & the Barbies: Holtodiglan
Ezzel a zenével indul a Holttest az Ambróziában, ugyanis ez van beállítva ébresztőnek a női főszereplő, Flóra telefonján, később az is kiderül, hogy miért pont ez, és milyen viszony is fűzi Flórát valójában ehhez a dalhoz.


A szürke ötven árnyalata és Poirot
Hogy jön össze E L James hírhedt könyve és Agatha Christie híres nyomozója a Rózsakői rejtélyek első kötetében? Megmutatom!

"– Hű – füttyentett a férfi –, valaki sok krimit néz!
– Inkább olvas.
– Olvasás?! Az olyan elavult, bölcsész dolog.
Flóra az egyre katasztrofálisabbá váló helyzet ellenére elnevette magát.
– Most úgy csinálsz, mintha nem láttam volna, hogy az irodai szekrényed felső két polcán kizárólag regények vannak. Ráadásul egy csomó Agatha Christie.
– Hoppá, lebuktam ‒ grimaszolt Ben, viccesen elhúzva a száját.
– Ne aggódj, megőrzöm a titkod! ‒ kuncogott Flóra. ‒ Azt főleg, hogy ott volt a könyvek között a Szürke ötven árnyalata is. Most komolyan, Ben! Egy polcra tenni a Szürkét Poirot-val?! Szegény Agatha forog a sírjában! Ráadásul azt hittem, ennél azért jobb az ízlésed!
Amikor a férfi rávillantotta a szemét, Flóra nyomban sejtette, hogy még megbánja a tréfásnak szánt megjegyzést. Ben az asztalra könyökölt, és egészen előrehajolt, az orrukat alig néhány centi választotta el egymástól.
– Hirtelen nem is tudom eldönteni, hogy az olvasmányaimra vagy a szexuális ízlésemre célzol."


Tankcsapda
A Holttest az Ambróziában története részben egy fesztiválon játszódik, ahol többek között a Tankcsapda is fellép. Már ebben a kötetben is feltűnik Alex és Liza, a második rész két főszereplője, akikben egyetlen közös van: mindketten rajonganak a Tankcsapdáért.


Trónok harca és a Jégvarázs
Ez is elég fura párosítás, de nekem mégis sikerült összehoznom őket a Csontvázak a szekrényben kötetben. :D Egy kis érdekesség, hogy ezt a jelenetet még 2018 őszén írtam a Könyvmolyképző párbeszéd kurzusára, de aztán úgy megszerettem, hogy végül a regénybe is bekerült.
(Figyelem, ez a részlet Holttest az Ambróziában spoilert tartalmaz!)

"– Jaj, de jó volt! Nektek is tetszett? – ugrált mellettük Pipi vidáman alig két óra múlva.
Liza lemosolygott rá. Furcsán megnyugtató volt Alexszel és Pipivel mozizni, mintha belecsöppent volna egy teljesen más életbe, és a sajátját egy rövid időre maga mögött hagyhatta volna. Ebben a pillanatban nem léteztek a fenyegetőlevelek, a győri hulla, se az őket leső pszichopata.
– Aranyos mese volt – értett egyet a kislánnyal.
– Ja, aranyos… – morgolódott Alex. – Meg baromi hosszú, teljesen elgémberedtem abban a rohadt kényelmetlen székben. És mennyit kornyikáltak a szereplők!
– Nem is! – tiltakozott azonnal Pipi.
– Dehogynem! Különben is ki látott már olyat, hogy egy hercegnő jéggé tud mindent változtatni a kezével, mégsem tör világuralomra?!
– Mi az a világuralom? – kérdezte a kislány nagy szemeket meresztve, és Liza jobbnak látta, ha közbeszól, mielőtt Alex elkezd olyan kétes figurákról mesélni neki, mint Darth Vader, Hitler, esetleg valamelyik kevésbé szimpatikus szereplő a Trónok harcából.
– Apád csak viccel, drágám. Ugye, csak viccelsz? – nézett Liza szigorúan Alexre.
– Hát persze! – húzta a férfi gúnyos vigyorra a száját. – Mernék ellentmondani neked?
– Nem ez lenne az első alkalom…
– De csak azért, mert tudom, hogy imádsz vitázni velem. Tudod, pápaszem, épp olyan vagy, mint Elza, vagy hogy is hívták a kiscsajt a rajzfilmben, csak te nem megfagyasztasz, hanem felperzselsz mindent magad körül. – Alex pont olyan pillantással méregette, mint csütörtök este, mielőtt megcsókolta. Lizának nyomban melege lett az emléktől. A francba! Nem szabadna hagynia, hogy Alex ilyen hatással legyen rá. Mert így lőttek a kellemes vasárnap délutáni hangulatnak."


Topic, A7S: Breaking me
Míg a sorozat első részében ragaszkodtam ahhoz, hogy kizárólag magyar együttesek szerepeljenek a történetben, a második kötetben ezt már nem tehettem meg. A Csontvázak a szekrényben cselekménye ugyanis részben egy éjszakai klubban játszódik, ahol nyilvánvalóan nem csak magyar számok szólnak. Mivel már nem is emlékszem, mikor voltam utoljára bulizni, alaposan utána kellett járnom, milyen zenék is felkapottak mostanság. Így bukkantam rá erre a Topic számra, ami azonnal megtetszett, plusz még a szövege is illik a történetbe. :)


Egyébként a sorozat mindkét részéhez készült Spotify lejátszási lista az összes zenével, ami szerepel a történetben, és azokkal is, amik ihletként szolgáltak nekem az íráshoz. Itt tudjátok meghallgatni őket:

A fentiek csupán példák, ennél több zene és popkulturális utalás szerepel a regényekben, de hogy pontosan melyek ezek, az maradjon titok. :)

A május 10-én megjelenő Csontvázak a szekrényben már előrendelhető:

A sorozat első része (Holttest az Ambróziában) megvásárolható a következő helyeken:

A kötet ebookban is megvásárolható a NewLine kiadónál:

A sorozathoz tartozó ingyenes novelláskötetek letölthetők innen:
Rózsakő - KezdetekRózsakő - Liza&Alex

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések