Hogy támogathatod az írókat? És hogy ártasz nekik?

Az a helyzet, hogy nagyon-nagyon nem akartam megírni ezt a posztot. Sokáig úgy gondoltam, hogy jobb, ha ezzel a témával nem foglalkozom, mert megoldás úgysincs rá, az indulatokat meg minek gerjesszem tovább, de aztán meggondoltam magam. A téma a könyvek illegális terjesztése lesz, bár igyekszem nem kizárólag erről írni. Össze szeretném ezt kapcsolni egy másik területtel is. Azzal, hogy mit tehetsz akkor, ha nincs kereted megvenni egy író könyvét, mégis olvasni és támogatni szeretnéd.


Kezdjük tehát a személyes érintettséggel: Adott egy könyv, amin én az elmúlt egy évben rengeteget dolgoztam. A rengeteget úgy értem, hogy mindennap órákig írtam és javítottam, nem ritkán éjszaka, alvás helyett, mert nyilván nem a könyvírás az egyetlen dolgom, ez csupán a hobbim, amire úgy szorítom ki az időt. Szóval rengeteg munkám volt vele. Sokszor szívesebben csináltam volna mást helyette, pihentem volna, de mégsem tettem. És tudjátok, miért? Mert azt akartam, hogy kifogástalan minőségű legyen a regény, és hogy minél előbb olvashassátok. Emiatt pedig nem csak az időmet és az energiámat áldoztam rá, hanem a pénzemet is. A szerkesztés, a korrektúra, a tördelés, a borító, a nyomtatás mind-mind rengeteg pénzbe kerül. Konkrét számokat nem szeretnék mondani, de maradjunk annyiban, hogy a Csontvázak a szekrényben megjelenése összességében többe került, mint az az autó, amit jelenleg vezetek, pedig az sem egy csotrogány. Így talán már érezhető a nagyságrend.

És akkor jön valaki, aki fogja a könyvemet, és beszkenneli. Azért, hogy feltegye a netre, mindenki számára hozzáférhetővé. Ez a valaki az én majd egy éves munkámat veszi ezzel semmibe, meg azt a rengeteg pénzt, amit én beletettem ebbe a könyvbe, miközben azt gondolja, hogy ez így teljesen rendben van. Szerintem jogosan vagyok nagyon-nagyon dühös, amiért ilyesmi megtörténhet. Valaki törvényt szeghet, sárba tiporhatja a szerzői és a kiadói jogokat az internet anonimitása mögé rejtőzve. És mindez nem csak velem történik meg, hanem az írók nagy részével. Tele van az internet az illegális pdf másolatokkal, amiknek képtelenség megakadályozni a terjedését, bármennyire is próbáljuk. Holott ez lopás. Az illegális könyvmásolatok olvasása is lopás! Ugyanolyan lopás, mint ha elemelnél egy Gucci táskát, aztán ha lebuksz, azt mondanád, hogy csak azért tetted, mert nem volt pénzed rá. A rendőrök jól körbe is röhögnének.


Értem persze, hogy sokaknak nincs pénzük könyvekre, pedig szeretnek olvasni. De ettől még nem kell lopni. Van rengeteg más lehetőség, minimális költséggel vagy épp ingyen:
  • Könyvtár: Az én könyveim rengeteg könyvtárban megtalálhatóak. Tudom, mert nem egyszer én ajándékoztam oda nekik. De ha nincs is meg a könyvtárban valamelyik kötetem, akkor is meg lehet kérni a könyvtárost, hogy rendelje meg. Ismerek pár könyvtárost, és tudom, hogy szívesen fogadják a javaslatokat arra vonatkozólag, hogy a könyvtárba járók mit olvasnának szívesen. Ezzel pedig az író is jól jár. Hiszen a könyvtárból kikölcsönzött könyveink után reprográfiai díjat kapunk, ami persze nem egy nagy összeg, de még mindig sokkal több, mint az illegális letöltések esetében, amiből konkrétan semmi bevételünk nincsen.
  • Utazókönyvek a Molyon: A Moly.hu oldalon rengeteg utazókönyv található. Ez olyan, mint egy utazó könyvtár. Regisztrálsz az oldalon, jelentkezel az utazókönyvre, aztán a postaköltséget kell csak kifizetned, és már olvashatod is a könyvet. Olvasás után pedig továbbküldöd a következő jelentkezőnek. Ha szerencséd van, és épp városon belül utazik a könyv, akkor akár személyesen is átveheted, és így még csak postaköltség sincs. Az én könyveim közül jelenleg a Holttest az Ambróziában utazik. Még mindig lehet jelentkezni rá.
  • Könyvek másodkézből: Akár a molyon, akár a Facebookon rengeteg helyen lehet használt könyveket venni vagy akár csereberélni. Így az ár töredékéért lehet hozzájutni egy-egy regényhez, és higgyétek el, mi írók jóval kevésbé bánjuk, ha eladjátok vagy elcserélitek a könyveinket, mint ha pdf-ben töltitek le.
  • Kiadói akciók, raktárvásárok: Ha egyik fenti módszer sem szimpatikus, még mindig megvárhatod, hogy jöjjön egy nagyobb leárazás arra a könyvre, amit kinéztél magadnak. Manapság erre már nem kell éveket várni. Fél-háromnegyed évvel a megjelenés után is vannak nagy akciók, nem ritkák a féláras leárazások, vagy akár a 60-70%-os árengedmények sem. Csupán egy kis türelem kell hozzá. De aztán mennyivel jobb lesz azt a könyvet nyomtatva olvasni, mint egy pdf fájlban, amibe a szkennelés és a szövegfelismerés során jó sok baki és téves karakter belekerül!
  • Nyereményjátékok: Sok író és kiadó rendszeresen indít nyereményjátékokat. És persze a szerencsén múlik, hogy kisorsolnak-e, de minél többször próbálkozol, annál nagyobb eséllyel fogsz nyerni. Az én oldalaimat mindenképp érdemes figyelni a Facebookon, az Instagramon, de még Molyon is szoktam nyereményjátékokat indítani.
  • Legális e-bookok: Manapság már szinte minden könyv megvan e-bookban. Itt nem a pdf-ekről beszélek nyilván, hanem a hivatalos epub és mobi elektronikus könyvekről, amit a kiadók és a könyvterjesztők oldalain lehet megvenni. Tudnotok kell, hogy az e-bookok áfája itthon jóval magasabb, mint a nyomtatott könyveké, ezért nem tudjuk olyan olcsón adni őket, mint külföldön. De ennek ellenére igyekszünk alacsony árakat szabni. Az én e-bookjaim például jelenleg 1,500-1,700 Ft között mozognak, ami azért jóval kevesebb, mint amennyiért egy nyomtatott könyvet lehet venni.
  • Ha azért nem akarsz nyomtatott könyvet vásárolni, mert nem ismered az írót, és nem tudod, mennyire tetszene a regénye, akkor olvasd el a beleolvasót vagy az ingyenesen elérhető novellákat. Az írók többsége már figyel arra, hogy legyenek online olvasható történetei is. Én például elsősorban emiatt hoztam létre ezt a blogot. Ha az ingyenes történeteket megnézed, el tudod dönteni, hogy tetszik-e, ahogy az író ír, és érdemes-e megvenned a könyveit.

A fenti lehetőségek közül bármelyik ezerszer jobb, mint az illegális másolatok terjesztése és olvasása, és mint látjátok, vagy minimálisan kerül többe, vagy ugyanúgy ingyenes. Ha pedig tetszik a könyv, amit elolvastok egy írótól, és szeretnétek támogatni, arra szintén rengeteg olyan lehetőség van, ami pénzbe nem kerül, csak maximum egy kis időbe és kedvességbe. Mutatom, mik ezek:
  • A Moly (vagy Goodreads) oldalán írhattok véleményt az olvasott könyvekről. Értékelhetitek szövegesen is, de ha nem vagytok a szavak emberei, akkor csillagozhattok egy 1-5-ig terjedő skálán. (Az én könyveim itt találhatóak: Megyeri Judit) Az értékeléseitek sokat segítenek abban, hogy más könyvmolyok is rábukkanjanak a könyveinkre, és megjöjjön a kedvük az elolvasásukhoz.
  • Sokat segítetek azzal is, ha Facebookon lájkoljátok a posztjainkat. Azzal pedig még többet, ha kommenteltek is alájuk vagy ha megosztjátok őket. Így ugyanis sokkal több potenciális olvasóhoz el fog jutni a poszt. (Az én oldalam: Megyeri Judit - Jud Meyrin)
  • Ha képeket készítetek a könyveinkről és megosztjátok azokat valamelyik közösségi oldalon vagy csoportban, azzal nem csak örömet okoztok nekünk, hanem szintén viszitek a regényeink jó hírét. Ez pedig ugyancsak nagy segítség nekünk.
  • Ha nem szívesen írtok véleményt, nem szerettek fotózni, akkor is sokat tudtok azzal tenni, hogy jelezitek, ha épp a mi könyvünket olvassátok. Hisz rengeteg az ilyen "Mit olvasol épp?" poszt a Facebookon.
  • A könyveinket nem csak a Molyon értékelhetitek, hanem a könyves webshopokban is. A Libri, Líra, Bookline oldalán, de a többi webshopban is meg lehet ezt tenni.
  • De ha csak a barátaitoknak meséltek arról, hogy tetszett valamelyik regényünk, az is sokat segít. Manapság már mindent lehet mindenhol reklámozni, és talán épp ezért az ilyen személyes vélemények és ajánlások sokkal többet nyomnak a latba, mint egy fizetett hirdetés.
Sok-sok lehetőség van tehát arra, hogyan támogassátok az írókat. Ártani viszont csak egyetlen dologgal lehet igazán: az illegális le- és feltöltésekkel.

Akik illegális pdf-ben olvassák a regényeinket, talán nem gondolják végig, de azzal, amit csinálnak, nem csak pénzügyileg károsítanak meg minket, írókat. Hanem lelkileg is. Azt az energiát rabolják el tőlünk, aminek a segítségével éjszaka is írunk, alvás helyett, munka, gyerek, család mellett. Hisz minek igyekezzünk újabb és újabb regényeket írni, minél jobb minőségben, lehetőleg minél gyorsabban egymás után, ha a megjelenést követő pár héten belül úgyis kint lesz mindegyik a letöltő oldalakon ráadásul szar minőségben?

Ez a cikk elsősorban azoknak szól, akik az illegális pdf könyvek olvasását nem tartják problémásnak. Akik eddig is megvették vagy ezután megveszik a könyveimet, azoknak itt is nagyon köszönöm a támogatást. Hálás vagyok, hogy olvassátok a történeteimet! 


MEGJELENT!


Gyilkosság a krimifesztiválon kötet és az új kiadású Lowdeni boszorkányhajsza immár minden jelentősebb könyvkereskedésben megtalálható. Skócia, bosszú, halálos nyomozás és mindent elsöprő szenvedély. Ne hagyd ki Lottie és Tristan kalandjait!

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

2 megjegyzés:

  1. Van egy - két kultúrhérosz kolléganőd is, aki az illegális letöltést lájkolja. Akinek pedig ez nem tetszik, kirakja az oldaláról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt főleg nem tudom megérteni, hisz ha ők is írók, az illegális letöltés őket is érinti, nekik pont meg kéne érteniük, hogy ez probléma.

      Törlés

Az elmúlt hónap legnépszerűbb bejegyzései