Rózsakői rejtélyek forgatókönyv


Tettem egy kis kitérőt a forgatókönyvírás világába, és azt kell, hogy mondjam, jóval nehezebb, mint amilyennek gondoltam. Még egy olyan regénynél is, amiben rengeteg a párbeszéd. Itt minden szó számít, nem lehet rizsázni, és a párbeszédnek tényleg ütősnek kell lennie. Nem véletlenül külön szakma ez, amibe én nyilván csak belekontárkodtam. Íme az eredmény! :))


Este van, Flóra egyedül tartózkodik az Ambróziában. A rendőrök és a helyszínelők már elmentek. Flóra próbálja feltakarítani abból a bokszból a vért, ahol a holttestet találta, de nem boldogul. A korábban átéltek miatt ideges és kimerült. Épp újra neki akar rugaszkodni a vérfoltok eltávolításának, amikor meghallja, hogy nyílik a kávézó ajtaja.
FLÓRA
(ingerülten kiált)
Zárva vagyunk!
BEN
Sebaj, úgysem kávézni jöttem.
Flóra kilép a bokszból és egy magas, vörös hajú, borostás fickóval találja szembe magát. Első pillanatban nem tudja hová tenni, aztán rájön, hogy egy osztályba jártak gimnáziumban.
FLÓRA
Benjamin!
BEN
(vigyorog)
Nahát, Flóra!
FLÓRA
Hogy kerülsz ide?
BEN
(egyszerre Flórával)
Mit csinálsz itt?
BEN
(előzékenyen)
Kezdd te!
FLÓRA
(a kezében lévő szivacsra nézve, amiből a vörösesbarna víz a padlóra csöpög)
Az apámat helyettesítem. Övé a kávézó.
BEN
És mondd csak, gyakran kell vért pucolnod a berendezési tárgyakról?
FLÓRA 
(zavartan)
Gyakrabban, mint szeretném.
BEN
(az asztalra pillantva)
Én a helyedben nem vesztegetném az időmet tisztítószerekkel. Ezen csak a csiszolás segít.
FLÓRA
Ennyire profi vagy a vérfoltok eltüntetésében?
BEN
Nem hivatásszerűen, viszont pár évvel ezelőtt betársultam egy barátom kocsmájába. Ócska egy csehó volt, lepukkant törzsvendégekkel, a nézeteltérések gyakran végződtek verekedéssel. Ott a kelleténél kicsit több tapasztalatot szereztem ebben a témában.
FLÓRA
Szóval csiszolás...
BEN
És festés.
FLÓRA
(grimaszolva)
Remek… Akkor kereshetek egy szakit, aki hajlandó vasárnap dolgozni. Legkésőbb hétfőn muszáj kinyitnunk, és kétlem, hogy a vendégek szívesen kávéznának vérfoltos bútorokon üldögélve.
Flóra visszapakolja a tisztítószereket a dobozba, és elindul, hogy visszavigye őket a raktárba. Ben a piszkos vízzel teli vödröt felkapva követi.
BEN
Elfelejtkezel a katasztrófaturizmusról. Még az is lehet, hogy sorban fognak állni az emberek, hogy szelfizzenek a boksz előtt.
FLÓRA
(újra fintorogva)
Azt azért kétlem.
BEN
(az emlékeibe merülve)
Szeptember 11-e után csak úgy özönlöttek az emberek a Word Trade Centerhez, hogy megnézzék a pusztítást. Elég gusztustalan egy dolog, ha engem kérdezel, de hát így működik az emberi természet.
FLÓRA
Azért itt nem terrortámadás történt.
BEN
Szerencsére! Hová öntsem a vizet?
FLÓRA
A vécébe. Ott van hátul.
Ben kiönti a vizet, Flóra elteszi a takarítószereket, és visszatérnek a kávézóba. Flóra bemegy a pult mögé, és bekapcsolja a kávéfőzőt. Ben felül az egyik bárszékre a pult előtt.
BEN
Végső esetben le is zárhatod a bokszot. Csak elé kellene húzni valamit, mondjuk, egy kisebb szekrényt. De van egy ismerősöm, aki talán tud neked segíteni. Amikor használt lakások felújításával foglalkoztam, sokszor kisegített az utolsó pillanatban, hogy kijavítson ezt-azt, még hétvégén is.
FLÓRA
(kíváncsian)
Kocsma és használt lakások?
BEN
(lazán megvonva a vállát)
Elég széles az érdeklődési köröm.
Flóra két pohár kávét készít. Az egyiket leteszi Ben elé, a másikba belekortyol. Aztán Ben vállára pillant, és elvörösödik.
FLÓRA
Azt látom, hogy széles... Akkor megadnád az ismerősöd számát? Egyébként még nem is mondtad, miért jöttél.
BEN
Természetesen a gyilkosság miatt.
FLÓRA
(felháborodva)
Mi az, valamelyik újságnak is dolgozol mellékállásban?
BEN
(először értetlenül ráncolva a homlokát, aztán mosolyogva)
Félreértesz, nem sztorit akarok írni az ügyről. Van egy magánnyomozó irodám. Azért jöttem, hátha szükséged van a segítségemre.
FLÓRA
(meglepetten)
Kocsma, használt lakások és még magánnyomozó iroda is?!
BEN
Két éve, mióta az irodát megnyitottam, már csak azzal foglalkozom.
FLÓRA
Oké, de miért gondolod, hogy magánnyomozó segítségére lenne szükségem?
BEN
Azt hittem, ez egyértelmű. Egy hulla ücsörgött a kávézótokban.
FLÓRA
(fájdalmas fintorral)
Igen, ezt jó ideig nem fogom tudni kiverni a fejemből...
BEN
(elkomorulva)
Bakker, te találtad meg a holttestet, ugye? Én meg itt idiótán humorizálok… Azért rendben vagy?
Ben tesz egy olyan mozdulatot, mintha meg akarná szorítani Flóra kezét, de aztán mégsem csinál semmit.
FLÓRA
(a gondolataiba merülve)
Igen... Csak az zavar, hogy az apám egy napja bízta rám a kávézót, én meg azonnal ilyen zűrbe keveredek.
BEN
Nem hiszem, hogy magadat kéne okolnod. Végül is nem te szúrtad le azt a fickót.
FLÓRA
(nevetve)
Nem, tényleg nem. De bárki is volt, igazán választhatott volna egy másik időpontot, vagy egy másik helyet. Sok problémától megkímélt volna.
BEN
Nem is vagy kíváncsi, mi történt?
FLÓRA
Dehogynem! Végül is én találtam rá a szerencsétlenre. De eszemben sincs beleavatkozni a rendőrség munkájába. Ők majd szépen kiderítik, ki a fickó, meg azt is, hogy ki ölte meg, én pedig megtudom a hírekből.
BEN
Ugye sejted, hogy ez nem szokott ilyen egyszerűen menni?
FLÓRA
(eltökélten)
Kedves tőled, hogy felajánlottad a segítségedet, Ben, de hagyjuk, hogy a rendőrség tegye a dolgát!
BEN
Azért itt hagyom a névjegyemet. Hívj, ha meggondolod magad!
Ben leteszi a pultra a névjegyet, leszáll a bárszékről, aztán elindul a kijárat felé, de mielőtt kimenne az ajtón, még megfordul.
BEN
(féloldalas mosollyal)
Bárhogy is döntesz, remélem, azért még összefutunk.
Flóra nem felel, csak kicsit elpirul. Nézi, ahogy Ben kimegy a kávézóból. Aztán a félhomályba burkolózó bokszra pillant, ahol reggel a holttestet találta, és megborzong a félelemtől. Úgy dönt, nem marad tovább a kávézóban, inkább hazamegy.


MEGJELENT!


Gyilkosság a krimifesztiválon kötet és az új kiadású Lowdeni boszorkányhajsza immár minden jelentősebb könyvkereskedésben megtalálható. Skócia, bosszú, halálos nyomozás és mindent elsöprő szenvedély. Ne hagyd ki Lottie és Tristan kalandjait!

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elmúlt hónap legnépszerűbb bejegyzései