Egy csapatban játszunk


A múlt heti videós bejegyzésemben már érintettem ezt a témát (Hogyan olvashattok tőlem ezután?), de úgy gondolom, erről nem lehet eleget beszélni. Mert bizony mi, írók és ti, olvasók egy csapat vagyunk. Egyikünk sem létezhet a másik nélkül, hisz olvasók nélkül egy író nem sokra megy, míg írók hiányában meg könyvek nem lesznek, amiket az olvasók a kezükbe vehetnek. A cél tehát közös.

Azt gondolom, hogy legelőször is az íróknak van felelőssége az olvasók felé:
  • Az író ne ugorja át az átolvasás, javítás fázist, ne spóroljon ezzel időt. A lehető legjobb minőséggel tisztelje meg az olvasóit.
  • Ügyeljen rá, hogy megfelelően szerkesztett legyen a szöveg, ne hemzsegjen helyesírási, stilisztikai és tartalmi hibáktól. (nyilván ezeket szakemberek segítségével lehet megvalósítani, ám az író dolga, hogy a megfelelő szakemberekkel működjön együtt)
  • Legyen olyan a könyv borítója, a lapok, a ragasztás, a tördelés, amire jó ránézni, jó olvasni. (szintén szakemberek segítségével)
Az igényes könyv az én felfogásom szerint tehát alapfeltétel. Az íróknak az a legfőbb feladat, hogy ezt biztosítsák.

Az igényesség persze nem azt jelenti, hogy mindenkinek tetszeni fog az adott könyv, mert ugye nem ugyanaz az ízlésünk. Vagyis az a könyv, ami neked esetleg nem tetszik, mert mást szeretsz olvasni, még nem biztos, hogy rossz vagy igénytelen.

És akkor mit tudnak tenni az olvasók az írókért, akiktől szívesen olvasnak?
  • Vásároljátok meg a könyveinket közvetlenül tőlünk vagy a kiadónktól, mert mi így kapjuk a legnagyobb jutalékot.
  • Ha erre nincs lehetőség, vásároljátok meg bárhol máshol. Ilyenkor a jutalék kevesebb, de még mindig kapunk pénzt a munkánkért.
  • Ha nem tudtok vásárolni, azt is megértjük, főleg a jelenlegi egyre nehezebb gazdasági helyzetben. Ám ilyenkor is lehet könyvtárba menni, ami jóval kevesebbe kerül. Viszont nekünk a könyvtári kölcsönzések után is jár egy kevés bevétel. Ez tényleg nagyon kevés, de a semminél több, és ezért is hálásak vagyunk.
  • Ajánlhattok minket a barátaitoknak, ismerőseiteknek.
  • Posztolhattok a könyveinkről Facebookon, Instagramon, a könyves csoportokban. Bárhol is említitek meg a könyveinket, akár csak egy rövid kommentben, az nekünk segít.
  • Értékelhetitek a könyveinket a moly.hu oldalon, Goodreadsen, a könyves webshopokban.
  • Kedvelhetitek, megoszthatjátok a posztjainkat, hogy több emberhez eljussanak.
Ezek mind-mind hatalmas segítséget jelentenek nekünk! Persze tudom, hogy sem a könyvvásárlást, sem a további támogatást nem lehet elvárni tőletek. És nem is várjuk el. Viszont rendkívül hálásak vagyunk mindenfajta segítségért, legyen az könyvvásárlás, egy kép a Facebookon vagy ajánlás. És tudnotok kell, hogy ezek rengeteget hozzátesznek ahhoz, hogy újabb és újabb történetekkel tudjunk meglepni titeket. :)

Már csak ezen a héten lehet a FairBooks Kiadó webshopjában zsákbamacska csomagokat vásárolni!

MEGJELENT!


Ha izgalmas krimire és nem mindennapi szenvedélyes szerelemre vágysz!

Gyilkosság a krimifesztiválon kötet és az új kiadású Lowdeni boszorkányhajsza immár minden jelentősebb könyvkereskedésben megtalálható. Skócia, bosszú, halálos nyomozás és mindent elsöprő szenvedély. Ne hagyd ki Lottie és Tristan kalandjait!

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elmúlt hónap legnépszerűbb bejegyzései