Erikától kaptam ezt a szép képet A múlt bűnei két kiadásáról, és gondoltam, megmutatom mellé az egyik kedvenc részemet is a könyvből. De előbb egy kis múltidézés!
Ez a regény az első befejezett kéziratom. Eredetileg teljesen másmilyen volt, többszöri átírásra nyerte el jelenlegi formáját. Az első kiadása (bal oldali kötet a képen) 2019-ben jelent meg, de nagyon nehezen lehetett hozzájutni. Sokan szerették volna megvenni, de nem sikerült beszerezniük. Ezért a kiadóváltás után nem is volt kérdés az újabb megjelenés. A második kiadás (jobb oldali kötet) kapott egy szép új borítót, meg egy kis javítást, és végül 2020 nyarán jelent meg. Jelenleg a második kiadás utolsó néhány példányát még meg lehet itt-ott szerezni. Harmadik kiadást nem tervezek.
És akkor mutatom azt a részt, ami az én szívemhez nagyon közel áll:
"– James halott! Ha nem lenne az, rég jelentkezett volna.
– Biztos vagy ebben? Nyugodt lelkiismerettel tudod mondani, hogy szarjuk le azt a levelet? – Alexander szavai olyan súlyosan koppantak, mint hegyomláskor a kövek.
– James meghalt! Bármennyire is szeretném az ellenkezőjét hinni.
Fanny közelebb lépett, és a kezébe nyomta az e-mailt. Alexander a dzsekije zsebébe gyűrte a papírt, közben megcsapta ugyanaz a vaníliaillat, mint tíz éve, és a vére nyomban felpezsdült.
– Nem került elő a holtteste. Sosem gondolkodtál el rajta, miért?
– Dehogynem! – Fanny összefűzte a kezét a melle alatt, Alexander pillantása ösztönösen a dekoltázsára kúszott. Tekintete megakadt a blúz alól elővillanó, fekete melltartó csipkeszegélyén, és gondolatban már húzta is le a nőről a felsőt, rángatta le a farmert...
Bassza meg, miért van rá Fanny ilyen hatással?!
– Devonshire azért nem olyan nagy – köszörülte meg a torkát –, és nem is olyan zegzugos, hogy egy hulla sokáig rejtve maradjon.
– Ennek akkor sincs semmi értelme! – Fanny felnézett rá, a szemében bánat villant. – James nem ment volna el csak úgy, minden szó nélkül.
– Fanny, az eltűnése előtti estén... – Alexander tétován elhallgatott. Fogalma sem volt, hogyan hozza szóba a csókot, de úgy tűnt, a nő ennyiből is megértette. Az arca kipirult, hangosan szívta be a levegőt.
– Ez hülyeség! Nem tudhatta! És másnap... Én nem mondtam neki semmit. Te?
– Én sem.
– Akkor honnan jöhetett volna rá? Aludt, nem látott semmit! – bizonygatta Fanny olyan hevesen, mintha csak saját magát győzködné.
– Nem vehetjük biztosra.
– De ha látott is valamit, miért ment volna el? Tíz évre, úgy hogy mindenki halottnak hiszi?! Jézusom, ennek nincs semmi értelme!
Persze, hogy nincs, szerette volna mondani Alexander. Hogy is lehetne értelme, hogy egyetlen részeg pillanat alatt hátat fordított annak, ami fontos volt az életében? Az apja ridegsége és munkamániája, az anyja folytonos depressziója távolra sodorta tőle a szüleit, de Jamest nem. Ő nem csak az öccse volt, hanem az egész családja egy személyben, a barátja, a bizalmasa. Mentőövként tartotta fent Alexandert a kemény évek alatt. Ő pedig úgy hálálta ezt meg, hogy lesmárolta a barátnőjét."
A múlt bűnei fel fog kerülni ide a blogra folytatásokban. Az első rész már olvasható is:
Ha nem szeretnéd kivárni a részeket, nyomtatott példányok kaphatóak még az alábbi helyeken:
Illetve e-könyvben is megvásárolható:
MEGJELENT!
Ha izgalmas krimire és nem mindennapi szenvedélyes szerelemre vágysz!
Ha a FairBooks webshopban vásárolsz nyomtatott könyvet, megpörgetheted a szerencsekereket az ingyenes ajándékaink egyikéért. Szerencsekerék megpörgetése
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése