Fanny esze minduntalan Alexander szavain járt. Borzasztó halál lehet egy malomkerék alá szorulva megfulladni! Szerencsétlen fickó talán önszántából ugrott a patakba, de az utolsó pillanatban meggondolta magát, ám a kerék már nem engedte szabadulni. Fanny enyhén émelyegve próbálta elűzni a haragoskék vízben fuldokló, vergődő alak képét.
Egész nap rendőrök járták a falut, és fekete, vízhatlan kezeslábasba öltözött helyszínelők vizsgálták át aprólékosan a malom környékét és a patak partját. Fanny, miután leszállította az ételeket, visszahúzódott a házába, és elfoglalta magát a másnapi rendelésekkel. Még Kate-hez sem ugrott be a kávézóba délután, mint máskor, hogy elkerülje a rendőröket, de legfőképpen Alexandert. A férfi ennek ellenére állandóan befurakodott a gondolatai közé. Fanny még ennyi év után is fel tudta idézni Alexander érintését, az illatát, tenyere alatt a férfi szaporán emelkedő és süllyedő mellkasát... Mekkora hiba volt az a csók! A sors fintora, hogy ennyi év után sem tudja elfelejteni.
Másnap megjelent nála Ron, a kertész. Fanny kezdetben a nagyobb munkák elvégzésére alkalmazta a férfit, aki azonban később is gyakran beugrott, és segített a kinti teendőkben, Fanny pedig örült neki, hogy nem egyedül kell rendben tartania a nagy kertet. A férfi olyan kevés fizetséget kért, amit könnyedén megengedhetett magának.
Ron épp a kert egyik végében lévő, gondozatlan földdarabot ásta fel, amikor Fanny kivitte neki a szokásos kávéját.
– Hallottál valami újat a hulláról, Ron? – kérdezte a férfit.
– Nem, de láttam, hogy a rendőrök már elkezdtek szedelőzködni – túrt bele a kertész fakó, gubancos hajába.
Az emberek gyakran pletykálták, hogy sötét titok lappang a múltjában, Fanny azonban úgy gondolta, a szóbeszédnek nincs semmi valóságalapja. Valószínűleg a kíváncsi falusiak csak azért találták ki, mert sehogy sem tudták szóra bírni a visszahúzódó természetű kertészt, aki néhány évvel korábban olyan hirtelen jelent meg közöttük.
Fanny visszament a házba, de nem lelte a helyét. Kezdett elege lenni az önkéntes magányból, és már vágyott egy kis beszélgetésre Kate-tel. Némi szerencsével a többi rendőrrel együtt Alexander is elment a faluból, és nem kell attól tartania, hogy újra találkoznak. Kissé felvidulva bújt bele egyik nyári ruhájába, és úgy döntött, gyalog indul el.
Igaza volt Ronnak, állapította meg séta közben. A rendőrségi járművek, amik előző nap még a főutcán parkoltak, eltűntek, és egyetlen egyenruhással sem találkozott útközben.
– Nahát, előjött a remetelány! – kiáltott fel Kate, amikor benyitott a kávézóba.
– Ennyire nyilvánvaló, hogy bujkáltam? – húzta el a száját Fanny, és lehuppant egy székre.
Kate úgy nézett rá, mintha azt kérdezné, hogy a föld tényleg gömbölyű-e.
– Á, dehogy! – mondta csipkelődve.
– Így volt a legegyszerűbb. Kérhetek valami innivalót?
Kate kivett a hűtőből egy kancsó limonádét, kiöntött belőle egy jó adagot, és letette elé a poharat.
– Mondd csak, az eltűnésednek volt valami köze a nyomozóhoz?
– Alexander csak egy... régi ismerős – próbálta Fanny elmismásolni a választ, de érezte, hogy az arcát elönti a forróság. Sosem tudott füllenteni Kate-nek, ahhoz a barátnője túl jól ismerte.
– Kétlem, hogy csak szimpla ismerős, de ha nem akarod, nem faggatlak. Legalábbis egyelőre. – Kate elmosolyodott, és Fanny csak most vette észre a szeme alatt húzódó árkokat.
– Minden rendben? – kérdezte bűntudatosan, amiért eddig nem tűnt fel neki Kate nyúzottsága.
– Annie szabadságon van, így kénytelen vagyok egész nap én tartani a frontot. Szerencsére a bébiszitter ráér, Mark miatt így nem kell aggódnom.
Kate egyedül nevelte a kisfiát, és nem volt egyszerű dolga, ha otthon és a munkában is helyt akart állni. Fanny korábbi lelkifurdalása még inkább fellángolt.
– Felhívhattál volna, hogy segítsek! Vigyázhattam volna én Markra. Sőt, jobb ötletem van! Te most szépen hazamész a fiadhoz, én pedig itt maradok. Már nincs sok idő zárásig, és ahogy látom, nem lesznek túl sokan. Könnyen elboldogulok.
Kate arca felderült a javaslatra.
– Biztos nem bánnád?
– Persze, hogy nem – mosolygott rá Fanny. – Indulj már!
Valóban kevés dolga akadt. Kiszolgálta a vendégeket, berakodott a mosogatógépbe, összébb pakolta a megmaradt süteményeket. Végül csinált magának egy teát, és letelepedett a pultnál lévő asztalhoz Kate egyik magazinjával. Épp fellapozta volna az újságot, amikor megszólalt az ajtó fölötti csengettyű, jelezve, hogy új vendég érkezett. Fanny felállt, hogy kiszolgálja, és bosszúsan látta, hogy Alexander Kougar áll a pult előtt.
– Nem tudtam, hogy pincérkedsz is – jegyezte meg a férfi. A hangja, a szavai és az a gúnyos félmosoly a szája szegletében annyira emlékeztette Fannyt a régi Alexanderre, hogy görcsbe rándult a gyomra. Minek kellett felbukkannia ennyi idő után? Pont most, amikor már kezdte úgy érezni, hogy kézben tartja az életét.
– Csak kisegítek – felelte könnyedén, de közben a szíve nyugtalanul kalimpált. – Adhatok valamit?
– Kávét és egy szendvicset. Egész nap nem ettem.
Fanny gyorsan megcsinálta a kávét, majd felmelegített két sonkás bagelt. Ügyelt rá, hogy ne nézzen Alexander felé, de a keze így is idegesen meg-megrebbent a teendők közben.
– Jó étvágyat! – tette le az ételt, és már sarkon is fordult volna, de Alexander megállította.
– Nem ülsz le? Persze, csak ha nincs semmi halaszthatatlan dolgod.
Fannynak esze ágában sem volt a szükségesnél többet beszélnie vele. Körülnézett a kiürült kávézóban valamilyen ürügy után kutatva, de hamar rájött, bármit is találna ki, az túl átlátszó lenne. Nem akarta, hogy Alexander gyávának higgye. Nem mintha számítana, mit gondol róla a férfi. Gondolatban vállat vont, felmarkolta a másik asztalon hagyott bögréjét, és leült a nyomozóval szemben.
– Úgy hallottam, az összes rendőr visszament a városba – szólalt meg, hogy ne nyúljon túl hosszúra a kínos némaság. – Sikerült kiderítenetek, mi történt?
– Valószínűleg öngyilkosság volt, esetleg baleset – felelte a férfi vontatottan. – De még várunk a részletesebb orvosi jelentésre.
Az ismét beálló csendben Fanny a vele szemben ülő alakot nézte, és megint úgy érezte, mintha a múlt hunyorított volna vissza rá. Alexander ugyanolyan ingerült mozdulattal túrt a hajába, ugyanúgy összeszorította a száját, mint annak idején, amikor idegesítette valami.
– Ha mindenki visszament Exeterbe, hogyhogy te még itt vagy?
A férfi elgondolkozva forgatta a kezében a bögrét, mintha a tartalmából akarná kiolvasni a választ. Fanny már azt hitte, nem fog felelni, egészen meglepte, amikor Alexander megszólalt.
– Valami zavar. Ha öngyilkos lett, miért nem találtunk nála búcsúlevelet? Ha baleset volt, miért nincsen meg a pénztárcája, az iratai? De persze nem nagyon tudunk mit tenni – grimaszolt a férfi, és mintha csak magának beszélne, tovább folytatta: – Várunk az azonosításra, ami lehet, hogy sokáig elhúzódik. Egy vízi hulla sosem szép látvány, és ezen a malomkerék csak tovább rontott. Amikor kihalásztuk a patakból, olyan állapotban volt a holttest, hogy még a saját anyja is nehezen ismerne rá.
Fanny torka összeszorult, és egyszerre nem tartotta olyan jó ötletnek, hogy újabb kortyot igyon immár kihűlt teájából. Felállt, és összeszedte a férfi elől az üres edényeket. Alexander lerakott az asztalra néhány fontot, majd szedelőzködni kezdett, közben kinézett az ablakon, aztán visszafordult Fanny felé.
– Nem látok más kocsit a parkolóban. Gyalog jöttél?
– Igen.
– Oké, akkor megvárlak, és hazaviszlek.
– Erre igazán semmi szükség, nem lakom messze. – Fanny ijedten pislantott a férfira. Még csak az hiányzik, hogy bármilyen rövid időre is, de össze legyenek zárva a kocsi utasterében! Azt sem akarta, hogy Alexander megtudja, hol lakik. Bár kicsi az esélye, hogy meglátogatja, hisz az elmúlt években egyszer sem kereste, ennek ellenére rossz érzéssel töltötte volna el, ha a férfi megismeri a címét. – Felesleges megvárnod! – közölte a korábbinál erélyesebben, de a nyomozó elengedte a füle mellett a szavait.
– Lehet, hogy egy gyilkos járkál odakint, természetes, hogy hazaviszlek – jelentette ki szárazon, aztán újra kihúzta a széket, és leült.
Fanny rájött, ha nem akarja elárulni, hogy jobban tart Alexandertől, mint attól az arctalan gyilkostól, nem tiltakozhat tovább. Legjobb lesz, ha gyorsan túlesnek azon a fuvaron, gondolta. Feszengve nekilátott hátralévő feladatainak; letörölte a pultot, majd az asztalokat is, kihagyva azt az egyet, aminél Alexander ült. Felsöpört és felmosott, ismét messze elkerülve a férfit, aki úgy tűnt, egykedvűen nézi ténykedését. Fanny a táskájáért nyúlt, és majdnem kiesett a kulcs zsibbadt ujjai közül, amikor bezárta az első ajtót.
– Erre megyünk ki – intett a hátsó kijárat felé, és saját maga is alig ismert rá a hangjára, ami a szokásosnál jóval vékonyabban csendült. Olyan ideges, akár egy kamaszlány az első randija előtt. Milyen nevetséges!
Szótlanul megkerülték a háztömböt. A kávézó előtt álló terepjáró egy fekete Dodge volt, és csak a tetejére szerelt sziréna árulkodott arról, hogy hatósági jármű.
– Ezen az úton – mutatta Fanny, miután beszálltak az autóba –, aztán az utolsó utcán fel a dombra.
– Elhagyatott környék lehet – jegyezte meg Alexander, miközben kitolatott az útra.
– Igen, valóban az, talán épp azért szeretek ott lakni.
Fanny feszülten ült az anyósülésen, és próbálta nem belélegezni a férfi illatát, amiben kávé aromája keveredett kissé kesernyés dezodorával. Fannyt, talán azért, mert napjai nagy részét sütemények között töltötte, mindig is taszította a férfiak parfümje. Alexanderé azonban épp ellentétes hatással volt rá: egészen elkábította. Talán annak idején azért adta át magát olyan könnyedén annak a tiltott csóknak, mert megrészegítette a férfi illata.
Milyen könnyű lenne erre fogni a történteket!
Zavartan fészkelődött az ülésen, és azon gondolkozott, mit mondhatna. Végül inkább csendben maradt, és Alexander sem tett több megjegyzést. A férfi a sötét nadrágban, a fehér pólóban, és a pisztolytáskával az övén a rend éber őrének nézett ki, mégis Fanny szinte hangosan fellélegzett, amikor meglátta kis, fehér házának sziluettjét a gyümölcsfák takarásában.
– Köszönöm a fuvart! – hebegte. Érezte, hogy a tenyere nyirkos az izzadságtól, és az sem segített, hogy Alexander átható tekintettel figyelte. Szeretett volna már bent lenni a házban.
– Nincs mit – felelte a férfi. Látszott rajta, hogy még mondana valamit, Fanny azt is tudni vélte, hogy mit, és azt mindenképp el akarta kerülni.
– Viszlát, Alexander! – köszönt el gyorsan, és kiszállt az autóból.
*
Alexander megvárta, míg felgyullad a házban a villany, és csak azután indult el. Furcsa lakhelyet választott magának a nő. Akkorák itt a telkek, hogy a legközelebbi szomszédja is jó száz méterre van. Nem ilyen helyre képzelte, inkább egy csinos kis belvárosi lakásba. Oda valahogy jobban illene.
Tisztán emlékezett arra a napra, amikor az öccse először elhozta vacsorára a szülői házba Fannyt. Ő is otthon volt, valamilyen szünet lehetett a főiskolán. Akkor épp lázadó korszakát élte; az üzleti főiskola, ahová apja íratta, hogy megszerezze a megfelelő tudást a családi vállalat későbbi irányításához, borzasztóan untatta. Nem érezte jól magát a rákényszerített szerepben, de még nem szedett össze elég bátorságot, hogy kilépjen belőle. A frusztrációját így a környezetén vezette le. Fanny is kapott belőle ízelítőt azon az estén, ahogy a későbbi találkozásaik alkalmával is. Alexander nem volt büszke arra a néhány évére. Arra az estére pedig végképp nem, amikor megcsókolta a nőt.
Részegen állított haza, ami akkoriban gyakran előfordult, ám ezúttal ott találta Fannyt a nappalijukban. A lány egy könyvet bújt, és annyira izgató volt a pólóban és a rövidgatyában, amit alváshoz hordott! Az első pillanattól kezdve kívánta, de sohasem közeledett hozzá. Hogy is próbálkozhatott volna be az öccse barátnőjével?! De azon az estén az alkohol elködösítette az agyát, és nem törődött a következményekkel. Sok baromságot művelt akkoriban, de mind közül ez volt a legrosszabb. Megbocsáthatatlan.
Szitkozódva kanyarodott ki a keskeny, hegyi útról, és felhajtott az autópályára. Míg Exeter felé tartott, kényszerítette magát, hogy Fanny helyett a malomnál történt haláleseten töprengjen. A helyszínelők nem találták meg a férfi iratait, pedig alaposan átfésülték a patakpartot és a medret is. Persze előfordulhat, hogy a víz jóval távolabb sodorta azokat. Akár a tengerig is eljuthattak, és akkor örökre búcsút inthetnek nekik. Attól tartott, hogy ha nem jelentkezik senki a rendőrség felhívására, nem fogják tudni azonosítani az áldozatot, az ügy pedig bekerül a megoldatlan akták közé.
Alig húsz perc múlva beért Exeterbe. Lakása azon a részén volt a városnak, ahol az utcák még ugyanolyan keskenyek, mint a központban, de a házak már jóval lepusztultabbak. Hála a késői órának talált egy parkolóhelyet egészen közel az épület bejáratához. Lezárta a terepjárót, és felment a legfelső emeletre.
Annak idején az ingatlaniroda azzal igyekezett feldobni a hirdetést, hogy milyen szép a kilátás a lakásból. Való igaz, a nappali ablakából el lehetett látni egészen a katedrálisig, más előnyös tulajdonsága azonban nem nagyon akadt a hajléknak. Szűk volt, tele régi bútorokkal, amik nedves időben enyhe dohszagot árasztottak. Alexander akkor költözött be, amikor elkezdett a rendőrségen dolgozni. Egy ideje már ennél igényesebb lakhelyet is megengedhetett volna magának, de nem látta értelmét a költözésnek. Végül is, alig tartózkodik itthon. Minek béreljen drágább lakást arra a pár órára, míg alszik?
Kivett egy sört a hűtőből, és elnyúlt a kanapén. Legutóbbi partnere alig egy hete kérte az áthelyezését, és még nem akadt senki, aki a helyébe léphetett volna. A főnöke a nyári szabadságolásokkal magyarázta a csúszást, de az igazság az volt, hogy a kollégái közül senkinek sem akaródzott túl szorosan együttműködnie a megrögzötten munkamániás, „magányos farkas”-nak tartott nyomozóval. Persze, Arrington idővel majd biztosan talál egy lelkes újoncot, akit a nyakába varrhat, de addig még van pár háborítatlan napja, szerencsés esetben néhány hete.
Lezuhanyozott, aztán még sokáig feküdt ébren az ágyában, és bámulta a plafonon futó repedéseket. De nem az ügyön rágódott, mint általában, hanem Fannyn. Mindig is a vöröshajú nők voltak a gyengéi, de persze ez nem mentség arra, amit tett. A legrosszabb, hogy alkalmat sem kapott jóvátenni a hibáját, még csak bocsánatot sem kérhetett. Legalább annyi tartás lehetne benne, hogy ne folyton a nőn járjon az esze, ám amikor lehunyta a szemét, Fannyt látta maga előtt. Hosszú, vörös hajzuhatagát, olvadt karamella színű szemét...
– Bassza meg! – szitkozódott fennhangon.
Már tudta, hogy ma éjszaka sem fog sokat aludni.
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
Nem szeretnél várakozni a pénteken érkező új részekre? Akkor vásárold meg A múlt bűnit nyomtatott könyvben az alábbi helyeken. Figyelem! Utolsó példányok mindenhol!
Még 1 db: Book24 - 2,512 Ft
Libri, Líra, Álomgyár: elfogyott
A múlt bűnei e-könyvben is elérhető a többi könyvemmel együtt a FairBooks Kiadó webshopjában most szuperkedvezményes árakon:
.JPG)
HAMAROSAN:
A Gyilkosság a krimifesztiválon (Felföldi rejtélyek 2.) augusztus 10-én e-könyvben is megjelenik.
Halálos nyomozás és kilátástalan szerelem a vadregényes Skót Felföldön.
A romantikus krimik rajongóinak nem érdemes kihagyni!
.JPG)
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
.JPG)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése