Gilbert vasárnap reggel a konyhában talált rá Alindára. A nő az asztalra tett le épp egy nagy tál rántottát, szőke haját copfba fogta a feje búbján, egy fekete trikót viselt, és egy szűk nadrágot. Apró volt, és karcsú, Gilbertnek eszébe jutott, milyen érzés fogta el, amikor az esküvőjükön megölelte. Mintha egy mesebeli tündér került volna a karjába, aki bármelyik pillanatban elillanhat.
– Jó reggelt! – köszörülte meg a torkát.
– Jó reggelt! – kapta felé a fejét Alinda. – Remélem, szoktál enni rántottát. Szerettem volna valami reggelit készíteni. Tudod, köszönetképp a tegnapi ebédért, de… – A hangja kicsit habozó¬vá vált. – Nem tudtam, mit ennél szívesen…
– Szeretem a rántottát – biztosította Gilbert, és meglepetten jött rá, hogy tetszik neki a nő bizonytalansága. Pedig mindig azt hitte magáról, hogy a határozott nőket szereti. Anne is határozott volt, talán túlságosan is. Lehet, hogy épp emiatt élvezi egy olyan nő társaságát, aki nem akarja megmondani neki minden percben, hogy mit csináljon?
– Akkor jó! – rántotta ki Alinda vidám hangja a gondolataiból. – Ülj is le, mielőtt kihűl.
Alinda már egyáltalán nem tűnt bizonytalannak, ahogy az asztalra mutatott, Gilbert pedig elnyomva egy mosolyt azonnal engedelmeskedett. Kénytelen volt beismerni magának, hogy a határozott Alinda is tetszik neki.
– Finom lett! – mondta, miután az első kanál rántottát eltüntette a szájában.
– Jobb, ha tudod, hogy ez az egyetlen étel, amit képes vagyok elkészíteni.
Alinda hangja bocsánatkérőnek hangzott. Gilbert felpillantott a tányérjából.
– Nem várom el, hogy főzz rám – biztosította a nőt. – Nem gondolom úgy, hogy ez a feleség dolga.
– Ez meglepő. – Alinda kíváncsian méricskélte pár másodpercig. – Azt hittem, a hagyományos felállás híve vagy. Tudod, a férj dolgozik, a feleség meg otthont teremt hozzá.
– Eszembe se jutna azt kérni, hogy add fel a karrieredet és a terveidet. Amikor Lynette nincs itt, akkor is bármikor rendelhetünk ételt.
Alindta, bár még hozzá sem kezdett a rántottájához, lerakta a tányér mellé a villát, és elgondolkozva rágcsálni kezdte a szája szélét. Gilbert azon kapta magát, hogy a nő ajkát bámulja.
– Még meg kell szoknom ezt a sok lehetőséget – mormolta Alinda. – Meg minden mást is.
– Persze, ez érthető. Biztos furcsa, hogy hirtelen ennyi minden megváltozott körülötted. Új lakás…
– Új férj? – fejezte be Alinda helyette a mondatot, kérdéssé alakítva.
– Hát igen, ez gondolom még furcsább.
– Ahogy neked is egy új feleség.
Erről eddig még nem beszéltek. Bár Gilbert biztosra vette, hogy Alindának ugyanúgy nehéz az új helyzetet megszoknia, mint neki, nem hozta szóba a témát. Most azonban jólesett, hogy kimondták. Az is jólesett, hogy a tegnapi ebédet követően is megmaradt közöttük ez a közvetlenebb légkör.
– Lenne kedved délután elmenni valahová? – bukott ki Gilbertből a kérdés. – Olyan szép az idő – intett az ablak felé magyarázatképp.
Odakint az ég fagyoskékben ragyogott, még a nap is sütött egy kicsit, és végre se eső, se hódara nem esett.
– Elmehetnénk a karácsonyi vásárra a Hyde Parkba! – mosolyodott el azonnal Alinda.
– Remek ötlet – vágta rá Gilbert, és nevetségesen elégedettnek érezte magát, hogy a nő hajlandó együtt tölteni vele a délutánt házon kívül is.
*
A Hyde Park melletti pub azon kevesek egyike volt, amiknek sikerült fennmaradniuk, valószínűleg a kocsmarész miatt. Most is többen ültek a sötétbarnára cserzett bárpult mellett, mint az asztaloknál.
Odakintről alig szökött be fény, mégsem komornak tűnt a hely, inkább hangulatosnak. Mindketten halat és sült krumplit ettek, mellé forralt bort ittak, Alinda még egy almáspitét is rendelt. Az étel kellemesen eltelítette, az alkohol pedig felmelegítette a gyomrát, és elzsongította a fejét.
Ebéd után besétáltak a parkba, el egészen a karácsonyi vásárig. Alinda még a nagyapjától tudta, hogy régen hatalmas rendezvény volt itt minden télen, megszámlálhatatlanul sok árussal, kivilágított óriáskerékkel, jégszobor-kiállítással, zenével és fényekkel. Mostanra csupán egy-két tucat árus maradt, akik a saját portékájukat kínálták a standok pultjainál, meg egy kisebb jégpálya, és egy-egy zenész is fellépett olykor.
Alinda el se nagyon tudta képzelni, milyen lehetett annak idején a Téli Csodaország gigantikus kavalkádja, így a mostani, jóval szerényebb karácsonyi vásárt is rettentően élvezte.
Időközben bealkonyodott. A pavilonokra erősített égőfüzérek aranyszínű ragyogásba vontak mindent, a levegőben fahéj és sült gesztenye illata terjengett. Az emberek arca kisimult, mintha a vásár hangulata egy röpke időre elfeledtette volna velük minden gondjukat.
– Legszívesebben megfesteném ezt! – mosolyodott el Alinda.
– Gondolom, ez gyakran előfordul veled. Szakmai ártalom.
– Ez inkább olyan, mint egy késztetés. Nem tudom elképzelni, hogy ne rajzoljak, ne fessek. Azt hiszem, nekem az lenne a legnagyobb büntetés, ha elvennének tőlem minden papírt és rajzeszközt – pillantott a férfire, miközben tovább sétáltak a pavilonok között.
Gilbert zsebre dugott kézzel jött mellette. Egyszerű farmert és pulóvert viselt a kabátja alatt, Alinda meg is lepődött indulás előtt, hisz eddig csak szövetnadrágban és ingben látta. Pedig jól állt neki a farmer meg a halványbarna pulcsi is, ha így látja meg először, meg nem mondta volna, hogy elmúlt negyven. Jóval fiatalabbnak tűnt. És megközelíthetőbbnek. Mintha a pozíciójából eredő hatalmat is levetette volna magáról az öltönyeivel együtt. Alindának tetszett ez a változás.
Elpirulva kapta el a férfiról a tekintetét, és odalépett az egyik árushoz, aki fából faragott, gyönyörű színekre festett karácsonyfadíszeket kínált.
– Négy éve élek Londonban – mormolta –, de még mindig nem szoktam meg, hogy ekkora zöld területek vannak mindenfelé.
– Korábban hol éltél? – kérdezte Gilbert, és Alinda kiérezte a kíváncsiságot a hangjából.
– Leeds mellett, csak az egyetem miatt költöztem ide.
– Hát a szüleid? Még mindig Leedsben élnek? Nem jöttek el az esküvőre…
Alinda felemelt egy csillagokkal díszített, ibolyaszínű ruhában pompázó faangyalkát, megkérdezte az árát, csak utána válaszolt.
– Nem tudtak eljönni, ugyanis meghaltak.
– Sajnálom!
Gilbert közelebb lépett hozzá, miközben kérdés nélkül átnyújtotta az árusnak a dísz árát, a válluk szinte összeért közben.
– Nem kellett volna megvenned – tiltakozott Alinda, amikor a férfi odaadta neki a becsomagolt angyalkát.
– Láttam, hogy tetszik, én meg abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy megvehetem. Fogadd el, kérlek!
Alinda belenézett a férfi halványzöld szemébe, majd lassan bólintott.
– Köszönöm.
Elsétáltak a hevenyészetten felállított színpadig, ahol egy együttes épp a Hallelujah-t játszotta. Alindát körbefonta a dallam, és botorul arra vágyott, hogy Gilberthez simulhasson. Egy röpke pillanatra azt akarta, hogy ne csak egy papír miatt tartozzon hozzá, hanem azért, mert ők ketten úgy döntenek, hogy egymáshoz akarnak tartozni. Csak épp ez nem ilyen egyszerű.
– Hogyan haltak meg a szüleid? – kérdezte a férfi, kirángatva a gondolataiból.
– Autóbalesetben. Az apám… már régóta ivott. Nem tudom, hogy anyám miért hagyta vezetni. Aznap sok eső esett, minden nyálkás és csúszós volt. Gondolom, apám gyorsabban is ment, nem is annyira figyelt… Lesodródtak az útról. Apám azonnal meghalt, anyám pár nap múlva a kórházban. – Alinda szemébe minden igyekezete ellenére könnyek tolultak. Kerryn kívül még senkinek sem mesélt ilyen részletesen a szülei haláláról.
– Sajnálom, Alinda – ismételte Gilbert, és váratlanul megfogta a kezét.
Alinda meglepetten pillantott összekulcsolódó ujjaikra, aztán fel a férfi szemébe. Nem emlékezett rá, mikor vigasztalta meg Kerryn kívül bárki más.
– Tulajdonképpen miattuk jelentkeztem a házastárskereső programba – vallotta be.
– A szüleid házassága miatt? – emelkedett magasba Gilbert egyik vastag szemöldöke.
– Nem azért, amire gondolsz – nevetett fel Alinda kényszeredetten. – Nem éltek olyan jó házasságban. Viszont rengeteg adósságot hagytak hátra, el kellett adnom a házukat és minden mást is, hogy törleszteni tudjam azt a részt, amit a haláluk után nekem kellett kifizetni. A saját félretett pénzem nagy része is elment rá. Már a középiskola mellett is folyton dolgoztam, hogy tudjam fedezni az egyetemi tanulmányaimat. Aztán az egyetemen elvesztettem az állásomat… A többit már tudod – lesütötte a szemét, nem bírt a férfira nézni.
– Nem ítéllek el a döntésed miatt. – Gilbert csak ennyit mondott, Alinda mégis rettentően hálás volt érte, de az önmaga iránt érzett csalódottság jó része megmaradt.
– Egy házasságnak nem erről kellene szólnia, nem a pénzről. Sosem fogom teljesen megbocsátani magamnak, hogy mégis lealacsonyítottam ezt az egészet az anyagiakra, de egyszerűen nem volt más választásom, ha folytatni akartam az egyetemet. Néha nincsen jó döntés, csak két rossz közül a kevésbé rossz – ismételte el Alinda önkéntelenül is a nagyapja bölcsességét.
– Sajnálom, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerültél, és ilyen nehéz döntést kellett hoznod.
Gilbert eleresztette a kezét, ám továbbra is ott álltak egymás mellett. Nem néztek egymásra, mindketten a színpadon éneklő nőt bámulták, de Alinda hirtelen jóval közelebb érezte magához a férfit, mint eddig.
– Abból, amit eddig elmondtál, neked sem lehetett könnyű a döntés. Annak ellenére sem, hogy te találtad ki ezt az egészet – kockáztatta meg Alinda.
A férfi felsóhajtott.
– Nekem nem is volt miről döntenem, és tudom, mit szeretnél tőlem hallani, Alinda, de én továbbra is hiszek a házassági rendeletben és a mátrixban, különben nem csinálnám ezt a munkát. És a felettesem indokait is értem, amiért sürgette az újranősülésemet.
– Újra? – lepődött meg Alinda. – Ezek szerint már voltál egyszer házas.
– Igen. Nem egészen egy éve váltam el.
Gilbert hangja érezhetően elkomorult. Ugyanúgy, amikor arról beszélt, hogy nem akar gyereket. Alinda kíváncsian fürkészte a férfi profilját, és azon tűnődött, vajon a kettőnek van-e köze egymáshoz.
– Sokáig voltatok együtt? – csúszott ki a száján a kérdés annak ellenére, hogy pontosan érezte, a férfi nem akarja tovább boncolgatni a témát.
– Egyetemista korunkban ismerkedtünk meg.
Az több, mint tizenöt évvel ezelőtt lehetett, döbbent rá Alinda, és ugyan a férfi azt mondta, egyetért a házassági törvénnyel, ő mégis szánta, amiért még egy évet sem kapott, máris újra kellett nősülnie. Ennyi idő nem elegendő ahhoz, hogy normálisan lezárjon magában egy másfél évtizedes kapcsolatot.
– Szoktatok még beszélni? – Igyekezett annyi együttérzést csempészni a hangjába, amennyit csak tudott.
Gilbert szája szögletében megjelent egy keserű fintor.
– Nem – felelte kurtán, majd a sült gesztenyét kínáló árus felé biccentett. – Van kedved egy kis édességhez?
Alinda bólintott, bár az előbbi beszélgetésük teljesen elvette az étvágyát. Minél több minden derül ki Gilbertről, annál inkább rá kellett jönnie, mennyi minden szól a házasságuk ellen, és úgy sejtette, a férje még jó pár további titkot őrizget.
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
Ha szeretnéd egyben elolvasni az egész történetet:
FairBooks Kiadó - e-könyv:
Utolsó nyomtatott példányok:
SPICY & PROVOKATÍV ROMANTIKUS KRIMI AZ OLASZ TENGERPARTON
ELŐRENDELHETŐ:
A TARTALOMBÓL:
Matteo Gravano nyomozó, aki szeret az irányítása alatt tartani mindent, és a munkába menekülni a problémái elől. Mégis hagyja, hogy a barátai rábeszéljék egy rövid pihenésre. Ám a nyaralás az olasz kisvárosban másképp alakul, mint ahogy eltervezte.
Már a legelső este egy ájult nőt talál a tengerparton.
Ráadásul a nőn egyetlen ruhadarab sincsen.
A partra vetett hableányt Anának hívják, és nagyjából ennyi, amit hajlandó elárulni magáról. Matteo hamar rájön, hogy Ana titkai rendkívül veszélyesek, és ő maga sem olyan ártatlan, mint amilyennek látszik, mégsem bír ellenállni a merész, bosszantóan pimasz nőnek.
Forró olasz nyár
Egyre sokasodó hullák
És egy érzéki párviadal
Vajon lehet jó vége annak a halálos játszmának, amibe Matteo és Ana úgy sodródnak bele, hogy még a szabályait sem ismerik? Vagy egyenesen a szakadék széle felé robognak?
MEGJELENT!
Olvass bele a regényeimbe, és menj biztosra:
Ha tetszett, itt tudod megvenni a könyveket nyomtatva és elektronikusan is:
FairBooks Kiadó (akár dedikálva is)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése