Emma és Dávid

– Egy forró csokit és egy szeletet abból a brownie-ból. Vagyisinkább legyen két szelet, és tejszínhabot is kérek a forró csokihoz. Ó, és a sütikhez is!

– Oké, máris készítem! Hé, te vagy az, Emma? 

– Szia…

– Dávid vagyok. Osztálytársak voltunk általánosban.

– Zámbory Dávid?! Azta… Bocs, csak meglepődtem, annyira másmilyen vagy, mint régen!

– Biztos a kötény teszi. Nem valami férfias.

Pipacsok

Épp egy darab csokit tömtem a számba, amikor észrevettem, hogy Aleister csörtet az íróasztalom felé. Visszadobtam a Cadbury szeletet a fiókba, közben vadul rágtam, és nagyokat nyeltem, hogy minden árulkodó nyomot eltűntessek. Aleister amúgy sem vett komolyan, de ha kiderül, hogy elcseszett Bridget Jonesként csokoládét zabálok, akkor még ennél is pocsékabb feladatokat bíz rám.

A borzalom háza

Búcsuztassuk az évet ezzel a groteszk kis szösszenettel! :)

– Lovassy úr, bocsássa meg, hogy csak így felhívtam! Azt mondták, maga tán segíthet.
– Jó napot! Miről lenne szó?
– Jaj, borzasztó dolgok történnek a társasházban, ahol lakom! Először az Erzsi néni a földszintről, aztán a szomszéd Icuka, most meg Lajos bácsi! Pár hónap alatt… Szörnyű!

Idődilemma

Nina belenézett a retinaszkennerbe, aztán a halk búgással feltáruló ajtón át a hangárba lépett. A harmadik világháborúban csapatszállító repülőgépek tárolására használták a csupafém csarnokot, most azonban egy kísérlet zajlott itt, amiről alig egy maroknyi ember tudott. A részletekről pedig csupán Nina, a főnöke és a megbízójuk.

Luca

Luca gyűlölte a folytonos költözést. Négy új város az elmúlt öt évben, és ez a mostani a legrosszabb mind közül. Folyton esik, pedig csak most ért véget a szeptember. A folyó felől süvítő szél belemart a hajába, és szoknyáját a lába köré csavarta, ahogy hazafelé tartott a munkából.