Idődilemma


Nina belenézett a retinaszkennerbe, aztán a halk búgással feltáruló ajtón át a hangárba lépett. A harmadik világháborúban csapatszállító repülőgépek tárolására használták a csupafém csarnokot, most azonban egy kísérlet zajlott itt, amiről alig egy maroknyi ember tudott. A részletekről pedig csupán Nina, a főnöke és a megbízójuk.

– Jó reggelt, Mr. Haywood! – köszöntötte Nina a felettesét, aki szokás szerint hétvégén is dolgozott.

– Á, Miss Stevens, jó reggelt! Mit keres itt szombaton? Ráadásul ilyen korán?

– Csak… beugrottam egy kicsit. – Ninát egész éjjel rémálmok gyötörték, alig tudott aludni. Nem is csoda, ma van az a rohadt évforduló! Semmi kedve nem volt otthon maradni. – Nincs programom, és gondoltam, dolgozom a hétvégén. Hisz már olyan közel járunk az áttöréshez!

– Közelebb, mint hinné. – Haywood megnyomott egy gombot, és a konzol feletti holokijelzőn adatok sokasága jelent meg. – Nézze csak, ezek a legújabb tesztek eredményei.

– De hát… ez tökéletes! A kiugró értékek, amikre nem találtunk magyarázatot, teljesen eltűntek!

– Igen, valóban így van.

– Ez azt jelenti, hogy a tér-idő járgány működik?

– Nagyon úgy tűnik, Miss Stevens. Van kedve kipróbálni?

– Micsoda?

– Ne nézzen ilyen meglepetten! Meg kell bizonyosodnunk róla, hogy az időgép tényleg működik. A gyakorlatban is, nem csak a teszteken.

Haywood a terem közepén álló tér-idő járgányhoz sétált, Nina követte. Végigfuttatta a pillantását az ezüstszínű szerkezeten, amit csak a kormányon elhelyezett két kijelző különböztetett meg egy klasszikus motortól.

– Válassza ki a helyet és az időt, Miss Stevens, és már indulhatunk is!

Nina csak egyetlen másodpercig habozott, majd mindkét kijelzőt beprogramozta, és egy újabb pillanatnyi tétovázás után felült a főnöke mögé a nyeregbe.

– Kész! – húzta a fejébe az agyhullám-kontrollert, ami egy szokványos bukósisakra emlékeztetett.

– Ne felejtse el a legfontosabb szabályt! Csak megfigyelők vagyunk, nem avatkozhatunk az eseményekbe!

– Ne aggódjon! Ott, ahová megyünk, ez nem fordulhat elő.

– Rendben, Miss Stevens. Kapaszkodjon!

Haywood beindította a járgányt, ami először felbőgött, a kerekei megcsikordultak, majd olyan hirtelen lőtt ki, hogy Ninának meg kellett kapaszkodnia. Egyenesen az acéllal fedett fal felé száguldottak, és már majdnem nekiütköztek, mikor az időgép búgni és remegni kezdett. A hangár eltűnt, és egy szempillantás múlva hatalmas, ismeretlen fákkal borított erdőben találták magukat.

– Működik!

– Igen, ahogy sejtettem, de hol vagyunk? – Haywood leállította a motort, és mindketten leszálltak. Elkezdtek lépdelni a dús aljnövényzetben, egyre távolabb kerülve a motortól

– A földön, pár millió évvel korábban. Az egész bolygót, legalábbis a szárazföldi részeket, erdők borították még ekkor. Olvastam egy kutatást arról, hogy ebben a korban még sok olyan növény létezett, amik jobban gyógyítják a rákot, mint a mi általunk ismert kezelések.

Haywood meglepetten nézett Ninára. – Maga gyógyszeralapanyagokat akar gyűjteni? Komolyan?

– Miért ne? Ha már itt vagyunk, akár haza is vihetnék néhány növényt. A rákkutatók biztosan örömmel kísérleteznének velük. Közben persze megnézhetjük az erdőt is.

– Ugye tudja, hogy a megbízónknak nem épp ilyen céljai vannak a tér-idő járgánnyal.

– Tudom… de hivatalosan még nincsen kész az időgép, még nem adtuk át nekik. Tesztelés közben így valami jót is tehetnénk.

– Jól van, jól van! Amiről nem tudnak, az nem fáj nekik.

– Köszönöm, Mr. Haywood!

– Ne köszönje, inkább nézzük meg azokat a maga… – Haywood szavait recsegés-ropogás szakította félbe, mintha valaki tövestől tépné ki a fákat nem is olyan messze tőlük. – Miss Stevens, nem lehet, hogy ez pont az a pár millió évvel ezelőtt időszak, amikor dinoszauruszok uralták a földet?

– Van rá némi esély…

– Jézusom, maga elhozott egy óriás ragadozókkal teli helyre, akik alig várják, hogy megegyenek minket?!

– Lehetséges, de csak a gyógyító növények miatt!

– A rohadt életbe, Miss Stevens, hogy gondolta ezt?

– Ezt talán nem most kéne megbeszélnünk...

– Igaza van, futás az időgéphez! És ha nem bánja, ezúttal én választom ki a desztinációnkat.



*



– Ez London, és nem is olyan rég a múltban, igaz, Mr. Haywood? Talán húsz évvel ezelőtt.

– Pontosabban tizenkilenc évvel korábban járunk. Honnan tudta?

– A járművek ugyanolyanok, mint gyerekkoromban. A piros buszok, a fekete taxik… És a Parlament sértetlen, meg áll a Westminster Apátság is. A harmadik világháború előtt vagyunk.

– Kitűnő következtetés! Nézze csak azt a férfit, aki a Big Bent fényképezi. Azt a magas, szakállas, kicsit sötétbőrűt.

– Ugye nem azt akarja mondani, hogy ő…?

– De bizony, ő Mukrin bin Abdul-Aziz, a szaudi király trónörököse.

– Az ő megölésével kezdődött a háború!

– Igen, Miss Stevens, ezen a napon. Pontosabban harminchárom perc múlva.

– Úristen! – Nina a legutóbbi világháborúra gondolt, ami pont úgy kezdődött, mint az első. Meggyilkoltak egy trónörököst. A történelem kíméletlenül ismétli önmagát, de az időgéppel ezt könnyen meg lehetne változtatni. – Nem léphetnénk közbe?

– Tudja, mi a szabály, nem avatkozhatunk bele az eseményekbe.

– De csak annyit kellene mondanunk neki, hogy veszély fenyegeti. Nem is értem, miért mászkál egyedül… Ha hívná a testőreit, azok megakadályozhatnák a merényletet. Nem lenne harmadik világháború! Nem halna meg annyi ember! Életben maradna az apám… Katona volt, tudja?

– Tudom, Miss Stevens, de akkor sem tehetünk semmit.

– Az anyám a bánatba halt bele – folytatta Nina, mintha meg se hallotta volna Haywoodot, és közben még mindig a gondtalanul sétáló arabot nézte –, nem a rákba.

– Sajnálom, de akkor sem változtathatjuk meg a múltat, mert fogalmunk sincs, milyen következménnyel járna. Jöjjön, most már tudjuk, hogy az időgép működik. Ideje visszatérnünk a hangárba.



*



A hangárban hosszú órákig némán dolgoztak, újabb teszteket futtattak le, számításokat végeztek – teljesen feleslegesen. Az időgép tökéletesen működött.

– Ugye tudja, Mr. Haywood – szólalt meg Nina, amikor már nem bírta tovább visszanyelni a fejében kavargó gondolatokat –, hogy a megbízónk nem lesz ilyen megfontolt, mint maga? Megváltoztatja majd a múltat, előremegy információért a jövőbe, ahogy épp neki tetszik. Van elég pénze hozzá, hogy azt tegye, amit akar, és sose kapják el érte.

– Tisztában vagyok vele.

– Nem fél a következményektől?

– Dehogynem! Lassan két éve folyamatosan ezen rágódok, de mit tehetnék? Vissza kellene mennem az időben, és megakadályozni, hogy elvállaljam a kutatást? Akkor találtak volna valaki mást, aki kifejleszti nekik az időutazást. Nem vagyok olyan pótolhatatlan, mint ahogy hinni szeretném.

– Akkor menjünk el!

– Hogy érti ezt, Miss Stevens? Tudja, hogy mindketten aláírtuk a bio-paktumot. Megvan nekik az ujjlenyomatunk, a DNS mintánk… Ha el is menekülünk, azonnal a nyomunkra akadnának.

– Akkor menjünk el az időgéppel! A múltban vagy a jövőbe! Ott nem találnak ránk.

– Hajlandó lenne itt hagyni mindent, csak hogy a járgány ne kerüljön rossz kezekbe?

– A szüleim halottak, Mr. Haywood, az anyámat három éve temettem el, pont ezen a napon. És igen, szívesen elmennék. Hát maga?

– Mit gondol, miért dolgozok hétvégenként is? Csak az üres lakásomat hagynám itt.

– Akkor…?

– Akkor, Miss Stevens, válasszon helyet és időt!

– Rendben! – Nina elmosolyodott, és úgy érezte, hatalmas teher gördül le a válláról. – Mit szólna, ha újabb próbát tennénk az őserdővel? Most talán sikerül elkerülnünk a dinoszauruszokat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések