Múlt héten összegyűjtöttem egy blogbejegyzésbe a három sorozatomhoz (Felföldi rejtélyek, Itáliai rejtélyek, Rózsakői rejtélyek) tartozó összes novellát, kisregényt és regényt. (Itt olvasható) Úgy dukál, hogy ezen a héten pedig összeszedjem az összes olyan történetemet, ami különálló.
Felföldi - Rózsakői - Itáliai rejtélyek - IDŐVONAL
Talán már tudjátok, hogy a három sorozatomnak vannak közös részei és a könyvek mellett egy halom (főként ingyenesen olvasható) novella is tartozik hozzájuk.
Ebben a bejegyzésben összeszedek minden novellát, regényt, kisregényt, ami a három sorozathoz tartozik, ráadásul úgy, ahogy időrendben követik egymást a részek, hátha valaki szeretne úgy haladni az olvasással is.
Hogyan lepd meg az olvasót úgy, hogy ne okozz csalódást neki?

Még mindig a Masterclasson töltöm tanulással a szabadidőm egy részét, ahol írásról szóló kurzusokat tartanak nagyszerű írók. Sok hasznos információt felszedtem már, és még több érdekes megközelítési módot, amiket tovább lehet gondolni.
Egy tanács különösen megragadt az agyamban:
Mindig teljesítsd az olvasók elvárásait, de olyan módon, amire nem számítanak.
Itáliai rejtélyek - beleolvasó
1. fejezet
A nap sugarai úgy szikráztak a pályán, mintha a síelők gyémántszőnyegen siklanának. Minden csupa kék volt, és csupa hó. Idefönt még fák sem nőttek. Csak jóval lejjebb törte meg a fenyők sötétzöldje a fehérséget, a völgyben elterülő város apró makettnek látszott csupán. Lily gyomra felkavarodott.
Magánkiadás - Lehet jól csinálni?

Az elmúlt hetekben ismét láttam két-három vérre menő vitát a magánkiadásról, miközben a neten szörföltem. Arról már leszoktam, hogy ilyenkor kommenteljek, mert nem látom értelmét. Nagyon-nagyon ritka az olyan eszmecsere, ami megmarad annál, hogy a felek kifejtik a saját érveiket, és meghallgatják a másikat, esetleg megpróbálnak belehelyezkedni az ő szemszögébe is. Ehelyett elmennek személyeskedés és sárdobálás felé, általában mindkét oldalon. Az ilyen stílus meg engem idegesít. Véleményem persze van, amit most megpróbálok hasznosan kifejteni. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Az elmúlt hét legnépszerűbb bejegyzései
-
Ebben a posztban fogom összegyűjteni a magyarul megjelent, magyar és külföldi szerzők által írt romantikus krimi zsánerű könyveket. Vagyis m...
-
Március 19-én megjelenik a következő regényem, a Sosem menekülsz! gyönyörű, élfestett kiadásban. Íme minden, amit tudnotok kell a könyvről:
-
A toposzokra (angolul: trope) gyakran rásütik a klisé bélyegzőt. Pedig a toposz nem egyenlő a klisével, viszont nagyon hasznosak, ha íróként...
-
"Amikor először megláttam, azt hittem, "csak" veszélyes. Amikor másodszor, már tudtam, hogy halálos." Miért lett dark ro...
-
Valószínűleg már láttátok a közösségi média oldalaimon, hogy az Elveszettek szigete megjelenése nyomdai késés miatt egy hetet csúszik. ÚJ ME...
-
Alex hangosan kifújta a levegőt, ahogy az utolsó órája után kilépett az egyetem épületéből. Tíz napig nem lesz se vizsga, se tanítás, és ett...
-
Ben dübörgő léptekkel vágtatott lefelé az emeletről. A korlátról égőfüzér lógott, sok apró, vakítóan fényló izzóval, lent a bejárati ajtón k...
-
December 21. – Mit szólna egy ünnepi sminkhez, hölgyem? – Liza a mozgólépcső mellett berendezett sminkasztalokra mutatott, gondosan kerülve ...
-
1. Ella Azonnal kiszúrtam a pasast, pedig a Killer Instinctben tolongtak az emberek. A londoniak imádták a sohóbeli árakhoz képest olcsó piá...
-
A kastély tetejét és a parkot makulátlanul fehér hólepel takarta. A bejárat mellett felállított karácsonyfa díszein megcsillant az aranyszín...
