Az én történetem - A magánkiadás

Az utóbbi napokban több helyen is láttam olyan felszólalásokat, hogy ha az író fizet a kiadásért (ez a magánkiadás), akkor a műve csakis szar lehet, hisz nem kellett egy hagyományos kiadónak sem. Szerintem ezt így nem lehet kijelenteni. Nem minden magánkiadásban megjelent regény rossz, és nem minden hagyományos kiadású könyv jó. A világ nem ennyire fekete-fehér. Árnyalatok vannak, egyéni írói utak vannak. Butaság minden könyvet és minden írót egy kalap alá venni. Hadd meséljem el az én történetemet!


A kezdet
Három éve fejeztem be az első regényemet, előtte csak novellákat és fanfictiont írtam. Mikor megszületett a nagy mű – tényleg nagy volt, majdnem 900e karakteres –, büszkén be is küldtem egy csomó kiadóhoz. Ez a regény volt A múlt bűnei, vagyis annak az első, nagyon szörnyű verziója. Persze mindenhol elutasítottak. Utána próbálkoztam a Könyvmolyképző Aranymosás pályázatán, és valami csoda folytán kikerültem az oldalra, ami nagy szerencse volt, mert ott döbbentem rá, hogy létezik olyan, hogy írástechnika.
Számomra ez nem ijesztő volt, hanem felszabadító. Egészen addig a jobb íróvá válás egy nagy ködös misztikum volt, az írástechnika azonban segített, hogy lebontsam ezt kisebb, átláthatóbb lépésekre. Cikkeket, blogokat bújtam, podcastokat hallgattam, elmentem több írós kurzusra is, közben pedig átírtam a regényemet, amiről akkor már láttam, mennyire borzalmas, kusza, átgondolatlan szöveghalom volt valójában.
Még pár átírás és egy újabb pályázatkiesés után (Twister Media – Bekezdés pályázata) egy ismerősöm beajánlotta a kéziratot egy kis kiadóhoz, akik rábólintottak, hogy kiadják. Az első regényem tehát hagyományos kiadásban jelent meg. Viszont nem titkolom, hogy ehhez kellettek kapcsolatok, amik hiányában sosem jutottam volna be a Magnusz kiadóhoz.

Hogyan lettem hagyományos kiadású szerzőből magánkiadott?
Erre egyszerű a válasz: Amikor kapcsolatok révén jutsz be valahová, számolni kell azzal, hogy ha ez a kapcsolat megromlik, akkor annyi a lehetőségnek is. Vagyis amikor olyan történt, amivel nem értettem egyet, nem tettem lakatot a számra, és így a további karrieremnek a Magnusz kiadónál lőttek. Akkor nagyon rosszul esett, de most visszagondolva egy pillanatig sem bánom. Előbb-utóbb úgyis lett volna más, ami kenyértöréshez vezet, és örülök, hogy emelt fővel tudtam távozni, és bele tudok nézni a tükörbe. Ez szerintem a legfontosabb.




Hogyan tovább?
Ott álltam tehát kiadó nélkül, egy második elkészült regénnyel. Ez volt a Rózsakői rejtélyek. Ezt a regényt már az írástechnikával felvértezve írtam, sokkal nagyobb reményeket fűztem hozzá, mert éreztem, hogy ez már jobb, éreztem, hogy sokat fejlődtem. Elkezdtem hát pályázni ezzel is, és beküldtem a kéziratot több hagyományos kiadóhoz.
Aztán sorra jöttek a kiesések, visszautasítások. A kapott javaslatokat mindig lelkiismeretesen átgondoltam, amiket jogosnak véltem, azokon változtattam is. Volt egy nagyobb kiadó is (Maxim kiadó), ahol sokáig úgy tűnt, hogy sikerül megjelennem, aztán az egyik szerkesztőnek nem tetszett a kézirat, így végül visszadobták.
Ezen a ponton kezdtem el a magánkiadáson gondolkozni. És nagy szerencsémre hamar megtaláltam a NewLine kiadót. Visszatekintve ez volt az egyik legjobb döntésem az elmúlt két évben.

A magánkiadás
Tudtam persze, hogy mindenki, aki belép az amatőr írós körökbe, azonnal megkapja, hogy ha egy hagyományos kiadó sem vevő a kéziratára, akkor jobb, ha visszateszi a fiók mélyére, és még gondolni sem szabad a magánkiadásra. Ezzel valahol egyet is értek. Ám ha a kézirat elér egy bizonyos szintet, és ennek ellenére is folyton visszadobják, akkor egyáltalán nem ördögtől való, ha az író keres megfelelő szakembereket (szerkesztő, borítótervező, igényes magánkiadó). Majd a segítségükkel kihozza a legjobbat a regényből, amit aztán megjelentet.


Az eddigi tapasztalataim
- Döntési szabadság: Magánkiadásnál sokkal nagyobb beleszólásom van mindenbe, a borítótervezéstől kezdve a szerkesztésen át a terjesztésig. Ez nekem jobban megfelel, szeretem, ha én dönthetek a regényemről.
- Reklám, marketing: Meglepő módon a NewLine kiadó, hiába magánkiadó, sokkal nagyobb segítséget nyújt a reklámban, a marketingben, mint a korábbi kiadóm. És nem, ez nem jelent plusz költséget, egyszerűen tudják, hogy nekik is az a jó, ha fogy a könyv. A Magnusz kiadó viszont semmit nem tett azért, hogy az olvasókhoz eljusson a könyv híre, minden az én feladatom volt.
- Minőség: A magánkiadásban megjelent regényem jóval minőségibb lett, mint a hagyományos kiadású. Persze ehhez kellett egy jó borítótervező, szerkesztő, tördelő és nyomda. De nem ördögtől való azt feltételezni, hogy egy magánkiadott könyv színvonala ugyanolyan jó lehet, mint egy hagyományos kiadásúé.

A jövő
Ezután is ugyanúgy képezni fogom magam, ugyanúgy el fogok menni írókurzusokra, mint korábban. Egyszerűen azért, mert fejlődni akarok. A magánkiadás semmit sem változtat ezen. Viszont többet nem fogok pályázatokon próbálkozni, nem fogom beküldeni az új kézirataimat hagyományos kiadókhoz, mert nem hiányzik az a stressz, ami ezzel jár.
Sokan persze továbbra is le fognak nézni a magánkiadás miatt, még azután is, hogy elolvassák azt, amit ebben a bejegyzésben írtam, ezt pontosan tudom. De mennyiben más pénzt használni ahhoz, hogy kiadjam és eljuttassam az olvasókhoz a regényemet, mint kapcsolatokat? Szerintem semennyivel, csak épp a pénznél egyértelműbbek a szabályok és korrektebbek a feltételek.
A végső döntést pedig úgyis az olvasók hozzák meg azzal, hogy tetszik-e nekik az eddig megjelent két könyvem, és keresni fogják-e az újabb regényeimet – függetlenül attól, hogy magán vagy hagyományos kiadásban jöttek ki.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések