Hegek 5. rész

 

– Pedig már majdnem elhittem, hogy ártatlan – csóválta a fejét Louise, miközben a kihallgatószoba tükörfalán keresztül Leon Murphyt figyelték. – Olyan őszintének tűnt, amikor azt hajtogatta, hogy szerette Larysát.
– Talán tényleg szerette. De az nem zárja ki, hogy bántotta – morogta Tristan, közben a sógorára és Anne-re gondolt.
– Úgy érted, vékony a határvonal szeretet és gyűlölet között? – fintorodott el Louise, Tristan pedig nem tudta megállni a gúnyos megjegyzést.
– Az hát, eddig nem tudtad?
Louise nem felelt, csak összeszorította a száját. Tristan újra Leonra nézett, aki egyre türelmetlenebbül dobolt a lábával az asztal alatt. Ideges volt, Tristan épp ezt akarta elérni azzal, hogy megvárakoztatta.
– Most csak én megyek be – közölte Louise-zal, és a nő szeme villanásából látszott, hogy nem tetszik neki a dolog, de végül rábólintott. 
Tristan otthagyta Louise-t, és bement a kihallgatószobába. Szép kényelmesen sétált oda az asztalhoz, és még annál is lomhábban húzta ki a széket, és ült le rá, utána pedig hosszan szöszmötölt a jegyzetfüzetével, amit kizárólag ezért hozott be, nem szándékozott jegyzeteket készíteni.
– Mit húzza az időt? – mordult fel Leon elvesztve a türelmét. Ugyan az őrizetbe vétele óta lefürdött, kapott tiszta ruhát is, de most sem festett sokkal jobban, mint akkor, amikor Tristan először látta. Vörös haja kócos volt, a szeme vérágas, a tekintete üres.
– Én húznám az időt? – húzta fel Tristan a szemöldökét. – Te nem voltál hajlandó semmit mondani az elmúlt két napban, pedig rengeteg lehetőséged volt rá.
– Kurvára elmondtam mindent, amit tudok! Larysa velem volt, aztán egyik nap elment, és nem jött haza.
– Hova ment el?
– Nem tudom, nem mondta.
– Tényleg nem? – Tristan szándékosan kétkedést csempészett a kérdésbe. – És nem aggódtál, hogy csak úgy eltűnt?
– Aggódtam!
– Akkor meg miért nem jelentetted az eltűnését?
– Azt vágod – sziszegte Leon dühödten –, hogy még nem volt tizennyolc, és úgy szökött el otthonról? Mégis hogy a faszba jelentettem volna úgy, hogy ne kerüljek bajba?!
– Vagyis magadért jobban aggódtál, mint Larysáért.
– Cseszd meg! – csattant fel Leon, de Tristanról lepergett a szitkozódás.
– Inkább meséld el, hogy ismerted meg Larysát.
– Az iskolai bulijukban.
– Csak ennyi?
– Miért mennyi lenne? – kérdezett vissza Leon, Tristan azonban nem felelt, csak némán nézte a fiút. Leon egy darabig tartotta a szemkontaktust, aztán hirtelen lehorgasztotta a fejét. – Odajött hozzám azon a bulin – szólalt meg végül halkan. – Azt mondta, hogy tetszik neki, ahogy játszom. És hogy ő meg zongorázik. Egész este beszélgettünk. – Leon felnézett Tristanre, a tekintete már nem volt üres, fájdalom sugárzott belőle. – Én nem szoktam lányokkal beszélgetni... De Larysával az is jó volt.
– Aztán gondolom nem volt elég a beszélgetés – jegyezte meg Tristan szarkasztikusan, mire Leon szeme felszikrázott.
– Nem azért költözött hozzám. Nem megdugni akartam, azt megtehettem volna akárhol. Larysa akart jönni. Azt mondta, már nem bír otthon lenni, az anyja meg a nővére folyton megmondták neki, mit csináljon, meg hogy kéne viselkednie. Azt akarták, hogy menjen valami puccos titkárnőképzőbe. De Larysa zenélni akart, mint én.
– Vagyis tökéletes volt az összhang köztetek? Nem volt semmiféle veszekedés?
– Nem.
– Ez furcsa, mert mi meg azt hallottuk, hogy Larysa el akart költözni tőled, vissza az anyjához. A veszekedések meg a piálásod miatt.
– Mi a fasz? – kiáltott fel Leon, és vagy nagyon jól színészkedett, vagy tényleg meglepődött.
– Larysa el akart menni, és ezt nem bírta elviselni az egód, mi? – folytatta tovább Tristan. – Te otthont adtál neki, ő meg volt olyan hálátlan, hogy le akarjon lépni. Ezt nem hagyhattad, ugye?
– Hé, ne adj szavakat a számba! Egy kortyot sem ittam, amíg ott volt nálam. Még egy szintit is szereztem neki egy havertól, hogy játszhasson rajta. Azt terveztük, hogy közösen fogunk zenélni. Minek bántottam volna? Szerettem, az istenit!
Leon az utolsó mondatot már úgy üvöltötte, és annyira őszintének tűnt, hogy egy pillanatra Tristan is megingott. Aztán újra eszébe jutott a sógora. Sam is azt hajtogatta, mennyire szerette Anne-t, közben pedig magára hagyta, amikor elvetélt, és még meg is csalta.
A szerelem nem jelent semmit, figyelmeztette magát Tristan. Vagy ha mégis, akkor csupán azt, hogy ahol szeretet van, ott magasabbra fog csapni a gyűlölet is.


Tristan kalandjai tovább folytatódnak a Felföldi rejtélyek sorozatban :)


Olvasd el a másik főszereplő, Lottie előzménynovelláját is!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legnépszerűbb bejegyzések