Másnap Fannyt az exeteri rendőrségről hívták, és megkérték, menjen be. A kapitányságon egy tágas irodába vezették, és rövid várakozás után tökéletesen szabott öltönyt viselő férfi lépett be az ajtón.
– Miss Farlow, Quentin Arrington vagyok, a bűnüldözési részleg vezetője itt, Exeterben – mutatkozott be. – Azért kérettem ide, mert megnyitjuk a James Kougar ügyet. Újra átfésüljük az Arbor tavat, most már modernebb technikával rendelkezünk, talán találunk valamit, ami tíz éve elkerülte a kollégák figyelmét. Közben pedig egy kriminológus szakértőnk elkezdi felállítani James Kougar profilját. Az ön segítségére, mivel közel állt Mr. Kougarhoz, különösen számítunk.
– Természetesen mindent megteszek – felelte Fanny, de a gyomra összeszorult a gondolatra, hogy olyan dolgokról kell beszélnie, amikre még visszaemlékezni sem szeretett.
– Remek! Idehívom a szakértőnket, ő majd elmondja a részleteket.
Pár perc múlva nagydarab, szakállas férfival tért vissza az irodába.
– Garry White – mutatta be, majd magukra hagyta őket.
– Miss Farlow – kezdett bele a férfi, aki Alexanderhez hasonlóan nyomozó volt, de úgy tűnt, inkább foglalkozik kutatással, mint valódi terepmunkával.
– Kérem, hívjon Fannynak!
– Rendben, akkor Fanny – mosolygott rá a férfi barátságosan. – Tisztában vagyok vele, hogy nem könnyű magának, és nem az a célom, hogy még jobban megnehezítsem a dolgát. Kérem, mesélje el, hogyan ismerkedtek meg Jamesszel!
– Szakácsnak tanultam – kezdett bele a történetbe Fanny –, és mellette egy kávézóban dolgoztam. Közel volt az egyetem, ahová James járt, és órák után gyakran beugrott. Egyszer elhívott moziba.
Az elmúlt évek alatt szinte ki se ejtette a száján James nevét, sőt még a gondolataiból is igyekezett száműzni a fiút, most pedig el kellett mondania mindent. Hiába történt olyan régen, mégis fájt minden emlék, a szavak sósavként marták a torkát.
– Folytassuk az eltűnés napjával! Mondjon el mindent, amire emlékszik!
– Este hét körül értünk ki a tóhoz. Délelőtt James még vizsgázott, én pedig dolgoztam. Délben beugrott hozzám egy kávéra, aztán már csak este láttam, amikor eljött értem.
– Nem csak ketten voltak, ugye?
– Nem. Jött Simon is, Neil és a barátnője. És Neil bátyja, Barry – sorolta Fanny. – És még voltak páran, James évfolyamtársai, de a nevükre már nem emlékszem.
– Volt, aki korábban hazament?
– Mindenki maradt, míg ki nem tört a vihar.
Garry bólintott, és feljegyzett valamit a füzetébe.
– Akkor most térjünk át egy kicsit a korábbi napokra! – indítványozta.
– Rendben – rebegte Fanny, bár a torka úgy összeszorult, hogy alig tudta kiejteni a szavakat. – James tanult a vizsgáira, elég elfoglalt volt. Én már túl voltam rajtuk, ezért több műszakot vállaltam a kávézóban. Általában csak esténként találkoztunk, néha James bejött hozzám ebédelni. Minden ugyanolyan volt, mint máskor – mormolta, kizárva a fejéből azt az éjszakát, amikor Alexander megcsókolta. Soha, senkinek nem mesélt róla, képtelen lenne egy idegen rendőrnek megemlíteni.
– Egyelőre elég is lesz ennyi – biccentett a nyomozó, és Fanny megkönnyebbülten sóhajtott fel. – Szeretném, ha a tó partján történtekről a helyszínen beszélnénk.
– Feltétlenül szükséges? – kérdezte Fanny idegesen. Azóta az este óta képtelen volt a tó közelébe menni.
Garry együttérzően nézett rá.
– Higgye el, így sokkal eredményesebb lesz. Holnap délután háromkor megfelel?
– Igen – egyezett bele Fanny, pedig legszívesebben ismét New Yorkig menekült volna.
*
Másnap hevesen dobogó szívvel parkolt le a tóparton. Sötétkék felhők uralták az eget, és időről időre hűvös szél zörgette meg a fák és bokrok leveleit. A tó partján konténerházakat rakott le a rendőrség, bizonyára azokból irányították a tó és a környék átkutatását. A víz felszínét motorcsónakok pettyezték, és az egyikből épp akkor ugrott be egy búvár a barnáskék színben játszó vízbe.
Fanny erőt vett magán, és közelebb ment a tó partjához. Az egyik mobilház ajtaja kinyílt, és Garry lépett ki rajta. Odadöcögött Fannyhoz, kezében az elmaradhatatlan hangrögzítővel.
– Jól érzi magát? – kérdezte kedvesen. – Ha szüksége lenne még egy kis időre, akkor bemehetünk oda – mutatott az egyik konténerre. – Egész jó a kávé.
– Nem, köszönöm, inkább legyünk túl rajta minél előbb.
– Rendben. Akkor kezdjük! Mesélje el, mi történt!
– Kezdett sötétedni... – Fannynak nyelnie kellett, hogy tovább tudjon beszélni. – Nem tűntek fel az égen a felhők, és elég hangosak is voltunk. Hallottunk a dörgéseket, de távoliak voltak – nyögte ki. A lustán hullámzó vízre bámult, fogalma sem volt, hogy öntse szavakba azt a szörnyű estét. Hogy magyarázza el Garrynek a pánikot, amikor a villám belecsapott abba a fába alig néhány méterre tőlük, a fejvesztett menekülést?
– Mi történt később? – hallotta meg Garry bíztató hangját.
Elszakította a pillantását a tóról, és a férfira nézett.
– Régen itt a parton egy kávézó állt, arra dőlt rá a fa. – Monoton hangon beszélt, mintha nem is vele estek volna meg a történtek, de csak így tudott elmondani mindent. – Mindenki megijedt, és elkezdtünk rohanni az öltözőfülkékhez. Elég kicsi volt mindegyik, egyesével fértünk be... Aztán amikor csillapodott a vihar, és előjöttünk, nem láttam sehol Jamest.
Fannyt elöntötte a pánik. Az öltözőfülkék felé nézett, amiket azóta újradeszkáztak és újrafestettek, mégis minden ugyanolyannak tűnt, mint régen. Elfogta a vágy, hogy odarohanjon, és mindegyikbe belessen, mintha James nem tíz éve, hanem csak tíz perce tűnt volna el.
– Mindenhol kerestük – hadarta. – A büfékben, a faházakban, még a csónakházba is bementünk, de nem találtuk sehol.
– Próbálták felhívni?
– Igen, de nem működtek a mobilok, biztos a vihar miatt.
Garry mind újabb és újabb kérdéseket tett fel, és közben hol ide, hol oda vezette a nőt. Fannynak meg kellett mutatni az összes már lebontott épület pontos helyét, leírnia, hogy néztek ki. Aztán ismét visszatértek a tóhoz, megálltak a stég mellett, és Garry azt kérte, próbáljon meg visszaemlékezni arra, mindenki ott volt-e a keresésnél, vagy esetleg valaki hiányzott.
– Tényleg nem tudom – mormolta végül Fanny elcsigázottan. – Azzal voltam elfoglalva, hogy megtaláljuk Jamest, nem figyeltem a többiekre.
– Rendben, végeztünk is – mondta egy idő után Garry, és kikapcsolta a hangrögzítőt. Búcsút intett, aztán eltűnt az egyik ház fémajtaja mögött.
Fanny kimerülten ereszkedett le a stégre, és nézte a tavat, de nem a búvárokat és a motorcsónakokat látta, hanem azokat a fiatalokat, akik tíz éve olyan gondtalanul úszkáltak a vízben. Megjelent előtte James lélegzetelállító mosolyával, élénkzöld szemével, amit ezer közül is felismert volna; Simon kezében az elmaradhatatlan könyvvel és vékonykeretes szemüvegével; Neil egy sörösdobozzal és harsogó nevetésével.
Zúgott a feje a sok régi emléktől, és először észre sem vette a felé közeledő Alexandert. Csak akkor nézett fel rá, amikor a férfi már mellé ért, és egy flakon ásványvizet nyújtott neki.
– Köszönöm! – Fanny lecsavarta a kupakot, és kortyolt a vízből. Eddig fel sem tűnt neki, mennyire kiszáradt a torka a sok beszédtől.
– Leülhetek? – kérdezte Alexander, a hangjában óvatosság csendült.
Fannynak fogalma sem volt róla, mire számíthat tőle a múltkori veszekedésük után, de azért bólintott.
– Persze.
Alexander nem ült hozzá túl közel, Fanny mégis érezni vélte a testéből áradó meleget. Lopva a férfi profiljára sandított, nézte magas homlokát, jellegzetes sasorrát, határozott vonalú állát, amin már kiütközött a sötét borosta, és akaratlanul is újra a múltban találta magát.
Alexander és James jobban nem is különbözhetett volna egymástól. James melegszívű volt, barátságos, mindenkivel elbűvölő, a tréfáival mindig mindenkit megnevettetett. Alexander ellenben zárkózott, és olyan tüskés, akár egy sündisznó. Istenadta tehetsége volt ahhoz, hogy gúnyos megjegyzéseivel mindenkit megsértsen. Ennek ellenére különleges kötelék fűzte össze őket. Fanny James kedvéért próbált összebarátkozni Alexanderrel, de sosem járt sikerrel. A férfi ridegnek és megközelíthetetlennek tűnt, és ez azóta sem változott. A csókjuk ellenére sem.
– Hogy haladnak? – bökött Fanny a fejével a búvárok felé, csak hogy elterelje a gondolatait.
– Eddig nem találtak semmit.
– Ez tulajdonképpen jó hír, nem?
– Így is fel lehet fogni. – Alexander összeszorította a száját, és visszafordult a víz felé. Fanny várt, hátha újra megszólal, de a férfi csendben maradt. Vajon miért jött ide, ha nem mond semmit? Fanny nem értette.
– A szüleid tudják már, hogy a rendőrség újra keresi Jamest? – kérdezte, amikor már nem bírta elviselni a kínos csendet.
Alexander hirtelen fordult vissza feléje, a vonásai úgy megkeményedtek, mintha kőből faragták volna az arcát.
– Anyám meghalt, apámmal pedig egy ideje nem beszélünk már.
Fanny meglepetten nézett rá.
– Sajnálom! Én... nem tudtam. – Szívesen megkérdezte volna, mi történt Caroline Kougarral, de nem mert tovább kérdezősködni.
A tóra pillantott, és elmélázva figyelte, ahogy a csónakok a vízen manővereznek. Még mindig borús és felhős volt az ég, de imitt-amott a nap sugarai is felbukkantak. Alexander váratlanul közelebb csúszott hozzá, és egy fényképet mutatott.
– Ki ez? – ráncolta a homlokát Fanny.
– Eléggé biztosak vagyunk benne, hogy ő ölte meg Simont. Nem ismerős?
Fanny keze megrezzent, ahogy elvette a fotót.
– Igazából akárki lehet ebben a csuklyában és napszemüvegben – állapította meg végül. – Honnan szereztétek a képet?
– A katedrális biztonsági kamerája rögzítette. Sikerült kiderítenünk, hogy ott találkoztak Simonnal. Egy injekciós tűvel adta be neki a kábítószert.
– A katedrálisban? Annyi ember között? Ez elég hidegvérűnek és előre megfontoltnak tűnik.
– Az – helyeselt Alexander. – Volt szerencsém végignézni az egész jelenetet a felvételeken. Az a fickó könyörtelen és a végletekig hatékony. Mégsem ez aggaszt leginkább.
– Hanem? – Fanny megborzongott a férfi baljóslatú szavaitól.
– Bárhol végezhetett volna Simonnal, de mégis Ivybridge-be vitte, és nem hinném, hogy találomra bökött a térképre. Szerintem pontosan tudta, hogy a malomnál egy ideig nem fogják felfedezni a holttestet. Ami azt jelenti, hogy van helyismerete. Tehát vagy gyakran jár a környéken...
– Vagy eleve Ivybridge-ben lakik – fejezte be helyette Fanny riadtan a mondatot.
– Igen. Beszéltem az informatikusainkkal, van néhány hasznos applikáció, amit fel tudnának tölteni a telefonodra vészhelyzet esetére.
Fanny tüdejében bent rekedt a levegő, amikor eszébe jutottak az eltűnt fényképek. Valaki járt éjszaka a kertjében. Lehet, hogy pont az, aki Simont megölte? Nem, ez baromság! Miért vinne el tőle pár régi képet a gyilkos? Ennek ellenére tudta, hogy szólnia kellene Alexandernek, mégsem volt képes megtenni. Azóta eltelt néhány nap, és senki sem bukkant fel éjszaka. Bárki is volt, talán többet nem fog visszajönni.
– Ha holnap bejössz a kapitányságra – folytatta Alexander –, el is tudjuk intézni a dolgot. És Fanny... remélem, már látod, hogy ez nem játék, és nincs többé helye a titkolózásnak!
Alexander elvette tőle a fényképet, közben ujjai hozzáértek a tenyeréhez, és Fanny karja libabőrös lett az apró érintéstől.
– Tudom, hogy nem játék – mormolta, egyáltalán nem csak a gyilkosra célozva.
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
Nem szeretnél várakozni a pénteken érkező új részekre? Akkor vásárold meg A múlt bűneit az alábbi helyeken.
Figyelem! Utolsó nyomtatott példányok!
FÉLÁRON:
Ebookban:
"Veled semmi sem logikus, mégis olyan természetes, mint a levegővétél. Vagy az, hogy gyilkosokat üldözök. Bonyolult, mégis magától értetődő."
Lottie és Hunter második közös kalandja már ebookban is kapható - ajándék novellával!
Elindult a FairBooks Kiadó Tiktok csatornája, amit én fogok vezetni. Nézzetek be hozzánk!
"Mindig furcsán érintette Alex jelenléte. Mint ahogy egy pusztító tűzvészre, úgy rá sem lehetett előre felkészülni."
Olvastad már a Rózsakői rejtélyek második részét? Ha nem, akkor most szuperáron beszerezheted!
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk. ÚJDONSÁG: Felföldi rejtélyek könyvcsomagok illatgyertyával. Részletek a linken:
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
.JPG)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése