.JPG)
Fanny azt füllentette Kate-nek, hogy egyenesen hazamegy, pedig esze ágában sem volt. Felhajtott az Exeterbe vezető országútra, és meg sem állt a Melbourne Streetig. Alexander háza előtt ott állt az ismerős terepjáró, leparkolt mögötte, kiszállt, és a bejárathoz lépett. A kapucsengőtől egy centire azonban megtorpant az ujja.
Nem tudta megmagyarázni, miért jött el, ugyanúgy ösztönösen tette, mint amikor berohant a kórházba. Nem is sejtette, hogy a férfi örülni fog-e neki, vagy hogy egyáltalán beengedi-e. Mégis összeszedte a bátorságát, és megnyomta a gombot.
A kapucsengő felbúgott, majd hosszú várakozás után Alexander hangja hallatszott:
– Igen?
– Fanny vagyok.
A férfi nem válaszolt, és Fanny már-már azt hitte, be sem ereszti, amikor kattant az ajtó zárja. Belökte az ajtót, és a lépcsőházba lépett, ami pici volt, zsúfolt és rossz szagú.
Alexander lakása a legfelső emeleten volt, és amikor felért, a férfi már az ajtóban várt rá.
– Hallottam, mi történt – mormolta Fanny. – Bemondták a tévében.
– Várható volt. Ott lebzseltek a parton a firkászok. – Alexander hangja rekedtes volt. – Bejössz? – tárta ki előtte az ajtót.
Fanny bement, és nyomban arra gondolt, mennyire nyomasztó a lakás. A barna bútorok túl nagyok voltak, szűknek érződött tőlük a hely. A falak csupaszon meredeztek, és a polcokon sem látott egyetlen dísztárgyat sem. Az egész lakás inkább érződött apartmannak egy leharcolt motelben, mint igazi otthonnak.
Alexander a konyhába vezette; az asztalon egy pohár állt. A férfi felkapta, és felhajtotta belőle a borostyánszínű italt.
– Kérsz? – bökött a konyhapulton lévő bontott üvegre.
– Nem lenne túl jó ötlet, még haza kell mennem.
A férfi hangos koppanással tette vissza az asztalra a poharát.
– Minek jöttél ide? – mordult fel ugyanolyan gorombán, mint régen, de Fanny most már jobban átlátott rajta. Biztos volt benne, hogy Alexandert megviselte a tóból előkerült hulla.
– James holttestét találtátok meg? – kérdezett vissza.
A nyomozó újabb adag italt töltött magának, nem nézett rá.
– A doki még csak annyit tud, hogy férfié a tetem, és nagyjából tíz éve halt meg.
– Akkor bárki lehet!
– Azért ne reménykedj túlságosan! Utánanéztem, tíz évvel ezelőtt nem jelentettek be más eltűnést a környéken.
– Talán nem környékbeli volt. Csak valaki, aki idejött kirándulni. Lehet, hogy nem is mondta el senkinek, hová készül, és azért nem keresték errefelé.
– Komolyan így gondolod? – nézett rá Alexander átható pillantással.
– Nem, csak ugyanazt csinálom, amit tíz éve. Amikor a rendőrség leállította a keresést anélkül, hogy megtalálták volna James holttestét, agyament teóriákat találtam ki – vallotta be Fanny. – Bebeszéltem magamnak, hogy előbb-utóbb elő fog kerülni, és ad majd az eltűnésére egy tökéletesen érthető magyarázatot. – Zavartan elkapta a tekintetét; pokoli volt az az időszak, és ő nagyon rosszul kezelte.
– Nem csoda, hogy ezt gondoltad. Jamesnek mindenre volt egy tökéletes magyarázata. – Alexander válasza meglepte Fannyt.
– Sose lehetett rá haragudni – dünnyögte, és olyan élesen jelent meg előtte James, mintha ő is ott lenne velük a szobában. Folyton késett a randikról, de valahogy mindig elérte, hogy Fanny ne haragudjon rá. Rávillantott egy mosolyt, és égre-földre megígérte, hogy máskor időben jön. Aztán persze újra ugyanúgy késett. Nem, James messze nem volt hibátlan, de valahogy mindig sikerült elintéznie, hogy efölött az emberek szemet hunyjanak.
– Többször is majdnem elmentem hozzád – vallotta be váratlanul Alexander. – Miután James eltűnt. Tudtam, hogy azt akarta volna, tartsam rajtad a szemem. De nem ment.
– Miért nem? – lehelte Fanny, és önkéntelenül is közelebb lépett a férfihoz. Beburkolta a whisky füstös aromája és Alexander illata, mintha valaki egy láthatatlan pehelypaplant terített volna rá.
– Azért, mert ha tudta volna, hogy megcsókoltalak, a közeledbe se enged! – Alexander állkapcsa megfeszült, a szeméből sütött az indulat. Fanny nem tudta, hogy a régi emlék miatt, vagy azért, mert megbánta, hogy szóba hozta a témát.
– Ami tíz éve történt... – Elfulladt a hangja. Úgy érezte, magyarázkodnia kell, de hogy mi miatt, azt maga sem tudta biztosan. – Szóval az... egy felelőtlen pillanat volt – futott neki újra. – Talán ideje lenne megbocsátani magunknak.
– Megbocsátani?! – csattant fel a férfi. – Hátba szúrtam a saját öcsémet, az istenit!
– Részeg voltál, nem gondolkoztál.
– Ne mentegess! Pont te ne! Tudod, mi a nagy, rohadt igazság? – Alexander rátenyerelt az asztalra, és olyan közel hajolt Fannyhoz, hogy a nő látta az apró, fekete pacákat, amik sötétbarna szemét pöttyözték. – Az, hogy már korábban is bejöttél nekem, érted? Nem a pia volt az oka. Az csak segített, hogy ne törődjek a következményekkel.
– De hát ki nem állhattál – motyogta Fanny.
– Miért, hogy kellett volna viselkednem?! Mégsem csábíthattam el az öcsém barátnőjét, bassza meg!
Alexander ellökte magát az asztaltól, a keze ökölbe szorult, ahogy hátat fordított. Fannyt a lábai maguktól vitték oda hozzá, kezét a férfi karjára simította. Érezte, ahogy az izmok megfeszülnek a tenyere alatt.
– Nem is sejtettem – suttogta.
– Tettem róla, hogy senki ne sejtse.
– Akkor ezért szóltál be folyton, ezért gúnyoltál...
– Nem. – Alexander megfordult, és Fanny szembe találta magát pokolian sötét tekintetével. – Mindenkivel ilyen voltam akkoriban. Csak nem tettem veled kivételt. Bármennyire is szerettem volna.
Fanny nem tudta, melyikük tette meg azt az utolsó néhány centit, csak abban volt biztos, hogy a csók térdremegtetően, lélegzetakasztóan jó, sokkal jobb, mint a régi, amire emlékezett. Aztán Alexander magához húzta, és már nem gondolt semmi másra, csak szájára a száján, és kezeire, amik felfedezőútra indultak a nyakán, majd kicsivel később a lapockáin.
– Ezt nem kéne – nyögte a férfi, aztán nyomban meghazudtolta a szavait. A derekánál fogva könnyedén felkapta Fannyt, és a konyhapultra ültette. Tenyerét az arcára simította, és mohón csókolta, mintha soha nem akarná elengedni.
És atyaég, Fanny ugyanennyire vágyott a férfira! Talán már tíz éve vágyik rá. Az a csók túl káprázatos volt ahhoz, hogy csupán egy részeg tévedés legyen. Ha nem ámítja önmagát, hamarabb is rájöhetett volna. Alexander dereka köré fonta a lábát, és a ruháikon keresztül is érezte, ahogy a férfi farka megrándul, és hozzányomódik. Nyöszörögve mélyesztette az ujjait a férfi vállába, és még közelebb vonta magához.
Nem tudta, hová fajult volna a dolog, ha a hangos csörömpölés nem ugrasztja szét őket. Egyetlen pillanatig kábán, ködös tekintettel meredtek egymásra, aztán le a konyhakőre, amin üvegdarabkák hevertek és borostyánszínű folyadék csörgedezett – ölelkezés közben leverték a whiskys üveget.
Alexander olyan hirtelen lépett el tőle, hogy Fanny majdnem lecsúszott a konyhapultról. Leereszkedett a padlóra, a lábai megremegtek. Alexanderre sandított, aki zsebre dugott kézzel állt a konyha közepén, a tekintete rideg, az arca szobormerev volt. Fanny, ha nem látja szaporán emelkedő és süllyedő mellkasát és a jókora dudort a nadrágja elején, azt hihette volna, csak képzelte a korábbi szenvedélyes közjátékot.
– Alexander... – mormolta, bár fogalma sem volt, mit kellene mondania.
– Ne! – állította le a férfi elutasító hangon. – Menj el, Fanny! Mielőtt újabb hibát követünk el.
Hibát. Fanny rádöbbent, hogy semmi sem változott, ugyanott tartanak. Alexander sosem lesz képes túljutni a bűntudatán, sosem fog másképp tekinteni rá, mint az öccse barátnőjére, hiába kívánja. Bólintott, és az ajtóhoz ment. A szemét könnyek marták, de visszapislogta őket. Csak akkor csordultak ki, amikor beült az autóba, és elhajtott a férfi lakása elől.
*
– A tíz évvel ezelőtti megfigyelésekről akarsz beszélni? – kérdezte Michael Blockhardt a homlokát ráncolva. – De miért? Minden belekerült abba a dossziéba, amit múltkor az apádtól kaptál.
– Tisztában vagyok vele.
Alexander feje még mindig hasogatott az előző este elfogyasztott whiskytől, pedig reggel első dolga volt bevenni egy fájdalomcsillapítót. Ramaty állapota ellenére képtelen volt ölbe tett kézzel ülni, és várni a DNS vizsgálat eredményére, közben meg Fannyn tépelődni. Inkább behívta Blockhardtot a rendőrségre, hátha megtud tőle valamit, és rájön arra, ki akarta megölni az öccsét, és miért.
– Most nem a tényekre vagyok kíváncsi – magyarázta a férfinak –, inkább a következtetésekre, amiket levontál belőlük. Kezdjük Barry Rawennel.
Blockhardt hátradőlt a székben, és néhány pillanatig szótlanul bámult ki az iroda egyetlen, apró ablakán, mintha a gondolatait szeretné összeszedni, csak ezután nézett újra a nyomozóra.
– Nem tartozott az öcséd társaságához – szólalt meg –, és ez gyanússá tette. Ki akartam deríteni, mit keresett aznap este a tónál. Valamire rá is jöttem, csak épp annak semmi köze nem volt James eltűnéséhez.
– És mi lenne az?
– Barry drogokat árult az egyetemen, extasyt, marihuánát és hasonlókat. Később többször is láttam üzletelni. Megfordult a fejemben, hogy akkor este is egy drogbizniszt bonyolított le.
– Könnyen lehet – felelte Alexander. Végül is az Arbor tó elhagyatott környéknek számított, főleg esténként, miután bezártak a büfék. – Utána fogok nézni. És mi a helyzet Neil Rawennel? – puhatolózott tovább. – Tudott a bátyja viselt dolgairól?
– Akkoriban még úgy tűnt, hogy nem, de később ez változhatott. Nem hinném, hogy nagyon bántotta volna a lelkiismeretét – jegyezte meg Blockhardt nem is leplezett megvetéssel a hangjában. – Tudod, hogy indult a pályafutása, nem? Írt egy botrányos cikket az öcséd eltűnéséről, és szétküldte a nagyobb újságoknak, csak hogy valamelyikhez felvegyék. Ami mellesleg sikerült is neki. Nem sokkal jobb a bátyjánál.
Alexander ezzel hajlamos volt egyet érteni. Nagyon is jól tudta, hogy Michael melyik cikkre gondolt. Neil közvetlenül azután írta, hogy lediplomázott, úgy másfél évvel James eltűnése után, és nem volt tekintettel benne sem egykori barátjára, sem annak családjára. Alexander, miután elolvasta, eljátszott a gondolattal, hogy felkeresi a pasast, és csak úgy a rend kedvéért jól helyre teszi. Csupán az tartotta vissza, hogy nem akarta viszont látni a nevét a férfi munkásságának valamelyik újabb gyöngyszemében.
– De ugye nem azt akarod mondani – kérdezte Michaelt –, hogy Neil megrendezte James eltűnését, csak hogy legyen egy jó sztorija?
– Azt azért nem hinném – válaszolta a férfi –, inkább csak kihasználta a helyzetet.
– Igen, ez sokkal valószínűbb.
Alexander fejfájása lassanként enyhe sajgássá szelídült, ahogy mindenkiről váltottak pár szót, aki aznap este ott volt a tónál. Úgy tűnt, Blockhardt nem csak abban volt jó, hogy piszok részletes aktákat állítson össze az emberekről, akik után nyomozott, de a meglátásai is hasznosak voltak. Simonról megjegyezte, hogy a barátaiért bármit megtett volna, Olivia Sternről pedig annyit mondott, hogy már régen is becsvágyónak tűnt, de ellentétben Neillel, mindig tartotta magát az elveihez.
Amikor Fannyhoz értek, Alexandert kellemetlen érzés fogta el.
– Az öcséd eltűnése után sokáig még a házból is alig mozdult ki – mesélte Blockhardt –, végül el is vesztette az állását a kávézóban, ahol korábban dolgozott.
Ezt hallva Alexander gyomra kellemetlenül összeszorult. Az előző este egyes részei homályba vesztek ugyan, de a csókjukra tökéletesen emlékezett. Ha nem esik le az a palack, ott a konyhapulton teszi magáévá a nőt. Amikor Fanny átkulcsolta a derekát a lábával, az a halovány kétsége is elszállt, és addigra elég sok whiskyt ivott ahhoz, hogy ne törődjön se a bűntudattal, se a következményekkel. Csak az a rohadék üveg mentette meg attól, hogy még a korábbinál is nagyobb baklövést kövessen el. Ráadásul pont aznap, amikor megtalálták az öccse holttestét. Hogy lehet ekkora mocsok?!
– Ezután jelentkezett az amerikai szakácsiskolába? – érdeklődött rossz szájízzel.
– Igen. Felvették, kiköltözött New Yorkba, de azt már nem tudom, mi történt vele utána.
A nyomozó ellenben felhasználva a kapcsolatait mindennek aprólékosan utánajárt. Fanny kétéves képzésen vett részt a Culinary Institute of America-n, aztán a Balthazarban dolgozott közel négy évig, ami egy brit séf menő étterme volt a SoHo-ban. Három éve halt meg az apai nagyanyja, aki meglepő módon rá hagyta a házát, teljesen kizárva az örökségből Fanny apját és bátyját. A nő felmondott a Balthazarban, és hazaköltözött. Hogy pontosan miért, azt Alexander nem tudta. Az lett volna az észszerű, ha eladja a házat, és kint marad az Államokban, de a nyomozó már rájött, hogy a nő nem mindig azt teszi, ami logikus lenne. Mint tegnap este a lakásán. Vagy tíz évvel ezelőtt, amikor visszacsókolta.
Ha szívesen olvasol tőlem, ha tetszenek a történeteim, és van egy perc szabadidőd, kérlek szavazz rám a Dugonics András díjon, ahol krimi kategóriában jelöltek. Már csak pár napig tart a szavazás! Köszönöm!
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
AKCIÓ
30% kedvezmény a BOOK24-nél egész hétvégén!
Fordulatos nyomozás, életveszélyes helyzetek, ellenségből szerelem románc.
FELFÖLDI REJTÉLYEK - a romantikus krimi rajongóinak kihagyhatatlan!
SPÓROLJ!
Hol most a legolcsóbb?
Csontvázak a szekrényben - nyomtatott: 2,449 Ft
Csontvázak a szekrényben - ebook: 1,300 Ft
Csomagban a Lowdeni boszorkányhajszával: 3,000 Ft
TALÁLKOZZUNK!
Találkozz velem a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon!
Viszem magammal a három legújabb könyvemet,
és a hozzájuk készült kulcstartókat és táskadíszeket.
Az utóbbiakat ajándékba.
Részletek: Dedikálás és író-olvasó találkozó
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan.
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
.JPG)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése