.JPG)
A főnöke nem repesett az örömtől, amikor Alexander elmesélte neki, hogy áll az ügy.
– Tehát van egy áldozatunk – sorolta a tényeket Arrington pikírten –, akinek a gyilkosához egy hajszálnyival sem kerültünk közelebb. Illetve lett egy újabb hullánk, akit egyelőre nem tudtunk azonosítani sem, nem hogy arra rájönni, ki ölte meg.
– Dióhéjban – biccentett Alexander.
– Pazar. Mit tudunk az ismeretlen hulláról?
– Egyelőre csak annyit, hogy férfi, és tíz évvel ezelőtt ölték meg. Abban az időben viszont senki más eltűnését nem jelentették be a környéken az öcsémen kívül.
– Tehát jó eséllyel az öccse az? – Arrington éles pillantást vetett Alexanderre. – De a DNS vizsgálat eredménye még nincsen meg, igaz?
– Nincsen.
– Ugye tudja, Kougar, ha a testvére az áldozat, akkor le kell vennem az ügyről?
– Tudom. – Alexander nem örült, de sejtette, hogy előbb utóbb fel fog merülni ez a probléma. – De addig folytathatom a nyomozást?
Arrington egy hosszú pillanatig nem felelt, és Alexander már azt hitte, nem megy bele a javaslatba, de a főnöke végül bólintott.
– Folytassa. És keresse fel az elődömet, a tóban talált hulla az ő szolgálati idejéből származik, hátha tud valamit. Még a börtönbüntetését tölti, könnyen meg fogja találni. És Kougar, azonnal szóljon, ha megvan a DNS vizsgálat eredménye!
– Rendben. – Alexander gyorsan elhagyta az irodát, még azelőtt, hogy Arrington meggondolná magát. A Dodge-hoz ment, és elindult az exeteri börtön felé.
Nem ismerte személyesen Arrington elődjét, Magnus Erikssont, az egykori bűnügyi főnyomozót, de hallott róla, ahogy Exeterben mindenki más. Nyolc évvel ezelőtt egy közúti ellenőrzésnél drogot találtak Eriksson autójában. Ez már önmagában is súlyos vétség lett volna, de ahogy az ügyészségi nyomozóiroda elkezdte kivizsgálni az ügyet, egyre komolyabb kihágásokba botlottak. Kiderült, hogy a főnyomozó évek óta bizonyítékokat tüntetett el, és elsikálta a helyi drogmaffia ügyeit.
Alexander leparkolt az exeteri börtön parkolójában, ami a központtól messzebb, az egyik külvárosban állt. Rendőri igazolványának köszönhetően gyorsan túlesett a formaságokon. A kihallgató szobába kísérték, ahol egy asztalon, néhány széken és a csupasz falakon kívül nem volt más.
Hamarosan Magnus Eriksson jelent meg egy őr kíséretében. Nagydarab férfi volt, vaskos végtagokkal és domborodó pocakkal. A börtönben eltöltött évek ellenére is sugárzott róla a tunya jólét. Fakó, szőke haja makulátlanul volt fésülve, a szakálla gondosan nyírva. A zöld egyenpólóhoz elegáns szövetnadrágot viselt. Úgy tűnt, elegendő saját vagyona maradt, hogy színvonalas életet vásároljon magának a börtönben.
Az egykori főnyomozó kényelmesen elhelyezkedett a székben, majd felhúzott szemöldökkel pillantott Alexanderre.
– Előnyben van velem szemben, én még azt sem tudom, ki maga – jegyezte meg mosolyogva. A hangja magasabban csengett az átlagnál, már-már nőies zöngével.
– Nyomozó vagyok az exeteri rendőrségnél.
– Mit akarnak már megint? – Eriksson hátradőlt a székben, és elkezdte a körmét piszkálni. – Úgy tudtam, mindenkit elkaptak a drogmaffiából, aki számított.
– Most másról van szó.
– Mielőtt bármit is mondana – mosolyodott el Eriksson –, tisztázzuk, miért érné meg nekem, hogy segítsek.
– Először hallgasson végig, utána tárgyalunk. – Alexander elmondta neki, hogyan találták meg a holttestet a tóban, megjelölve a halálának az évét. – Akkor még maga vezette a bűnüldözési részleget. – Figyelte a férfi arcát, hogy észrevesz-e rajta bármilyen apró rezdülést, ám nem látott semmit. Eriksson ugyanolyan nyájasan nézett rá, mint korábban, de talán csak jól tettetett. Végül is komoly gyakorlatot szerzett azokban az években, míg leplezte a korrupciós ügyeit.
– Bizonyára nem gondolja komolyan, hogy emlékszem minden egyes halálesetre – felelte Eriksson udvarias hitetlenkedéssel. – Talán csak egy szerencsétlenül járt turista volt.
– Betört koponyával, egy vasmacskával a lábához kötözve? Kétlem. Nekem kivégzésnek tűnik. Az egykori haverjai csináltak ilyeneket. Talán ezt is maga tusolta el.
– Nem tudom, miről beszél. Már a bíróságon is elmondtam, hogy gyilkossággal kapcsolatos bizonyítékokat nem tüntettem el.
Akár még igaz is lehetett, amit állított, de Alexander biztosra akart menni.
– Látom, jól elvan ebben a börtönben – jegyezte meg könnyedén. – Hány éve is van még hátra? Kettő? Az még mindig elég hosszú idő.
– Mégis mire céloz? – Eriksson dühösen csattant fel, és a félelem első, halovány szikrája felvillant vizenyőskék szemében.
– Csupán arra, hogy nyolc évvel ezelőtt ügyeltek rá, hogy a kispajtásai, akiket olyan fürgén bemártott, máshová kerüljenek, de ezúttal talán nem lesz ilyen szerencséje. Könnyen elintézhetem. A főnököm szerint maga úgyis túl könnyen megúszta.
– Nem hinném.
– Biztos benne? Szerintem nem lenne olyan nehéz áthelyeztetni a védett szárnyból, sőt még azt is elintézhetjük, hogy ugyanabba a cellába kerüljön, mint a drogban utazó cimborái.
Eriksson arcán vörös foltok jelentek meg, a homlokán kiütközött a veríték. A nyomozó egy cseppet sem sajnálta. Felállt, és úgy tett, mintha indulni készülne. Leakasztotta a szék karfájáról a dzsekijét, de még mielőtt felvehette volna, Eriksson megállította.
– Várjon! – Alexander várakozóan pillantott rá. – Tényleg nem tudom, kié az a hulla. Esküszöm!
– Gondolkozzon, hátha eszébe jut valami. De ne húzza sokáig!
Alexander dühösen ment ki a börtönből, bosszantotta, hogy újra vakvágányra futott. Amikor beült a Dodge-ba, megcsörrent a mobilja.
– Kougar – mordult bele a telefonba barátságtalanul.
– Itt Edison – csendült fel a patológus hangja. – Megvan a DNS vizsgálat eredménye, és bárkié is legyen a csontváz, nyomozó, az nem áll rokonságban magával. Kizárhatjuk, hogy az öccse az.
*
Fanny a bátyja távozás utána rögtön beviharzott a kávézóba. Még mindig feldúlt volt, és nehezen hitte el, hogy Adam komolyan gondolta, amiket mondott.
– A bátyád egy önző rohadék! – fogalmazta meg Kate a véleményét roppant velősen, miután Fanny mesélt neki a szóváltásukról.
– Ez a ház nem csak az otthonom, hanem a munkahelyem is! – motyogta Fanny a könnyeivel küszködve. – Sok pénzbe és hosszú időbe került úgy átalakítani a konyhát, hogy minden előírásnak megfeleljen. Hogy hiheti, hogy szó nélkül eladom?
– Úgy, hogy bele se gondol. – Kate letett elé egy pohár narancslét, és megveregette a vállát.
– Mit csináljak most?
– Természetesen semmit. A te házad. A nagyanyád akarta, hogy így legyen, és fogadok, hogy odáig lenne az örömtől, ha látná, mire használod – mondta a barátnője bíztatóan. – Mindig is büszke volt a kertjére és a hatalmas konyhájára. Lehet, épp azért hagyta rád, mert tudta, hogy a családból leginkább te értékelnéd.
– Lehet – húzta Fanny halovány mosolyra a száját –, de talán át kéne gondolnom a pénzügyeimet. Ha minden hónapban félre tudnék rakni egy összeget, néhány éven belül kifizethetném Adamet.
– Ez baromság! A bátyádnak semmi szüksége arra a pénzre, különben nem Exeter legelitebb környékén vett volna házat alig egy éve – foglalt állást Kate, majd fogott egy rongyot, és vehemensen törölgetni kezdte a pultot.
– Jó, ez igaz, de nem szeretném, hogy az amúgy is rossz viszonyunk még vacakabb legyen. A családi összejövetelek enélkül is elég fagyosak tudnak lenni.
– Ez komoly?! – A barátnője elsüllyesztette a rongyot a pult alatti polcon, és hitetlenkedő pillantást vetett rá. – Azok után, amit ma délután művelt, még szóba akarsz állni vele?
– Mégis mi mást tehetnék? A testvérem.
– Fanny, ugye tudod, hogy rokonság ide vagy oda, ha valaki rongyként bánik veled, azzal igenis szabad megszakítani a kapcsolatot?
– Tudom – felelte Fanny rosszkedvűen –, de azért előtte még megpróbálok rájönni, mi ütött Adambe.
– A rossz természete, mi más! – morogta Kate a fejét csóválva.
Fanny kissé megnyugodva indult el hazafelé. Azt tervezte, hagy egy kis időt arra, hogy lecsillapodjanak a kedélyek, aztán elmegy a bátyjához. Kell lennie valami magyarázatnak arra, miért viselkedik így. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy Adam szimplán mohóságból kilakoltatná.
Otthon rendet rakott a konyhában, aztán nekiállt összetakarítani a verandán. Amikor a biztonsági cég felfúrta a kamerát a falra, levertek néhány vakolatdarabot, amiket aztán beletapostak a járólapok közé. Hosszú időbe telt, mire mindent koszt felvakart és összesöpört.
Épp végzett, amikor a jól ismert terepjáró leparkolt a kocsibeállón. Alexander meglátta Fannyt a teraszon, és csengetés nélkül bejött a kapun. Csak amikor közelebb ért, akkor tűnt fel Fannynak, hogy a szeme alatt már nem is karikák, hanem lövészárkok húzódnak. A nyúzottságát tovább fokozta kétnapos arcszőrzete, ami lassanként jobban emlékeztetett szakállra, mint borostára. Nem festett valami bizalomgerjesztően, Fanny szíve mégis hevesebben kezdett verni, ahogy a férfi odalépett hozzá.
– Elég rosszul nézel ki – mormolta Fanny, aztán majdnem elfintorodott. Ennél bénábban akkor sem nyithatott volna, ha pont az a célja.
– Hosszú és fárasztó napom volt – dörmögte Alexander.
– Csinálok neked egy kávét.
Fanny belépett a házba, és tovább ment a konyhába. Hallotta maga mögött Alexander lépteit, és a szeme sarkából látta, hogy a férfi nekidől a konyhapultnak. Arcát nyomban elöntötte a forróság, ahogy eszébe jutott, mit műveltek legutóbb, amikor egy konyhapult közelébe kerültek. Bekapcsolta a kávéfőzőt, és a poharakért nyúlt; a porceláncsészék összezörrentek a kezében.
– Tessék – nyújtotta oda Alexandernek az egyik pohár kávét, a másikba pedig belekortyolt, közben próbált túllendülni a helyzet keltette feszültségen. Vajon miért jött a férfi? Bizonyára nem azért, hogy a napjáról panaszkodjon.
Alexander ivott a feketéből, aztán lerakta maga mellé a pultra a csészét. – Kiderült, hogy nem James holttestét találtuk meg – szólalt meg váratlanul.
– Micsoda? – hápogta Fanny.
– Elkészült a DNS teszt, és negatív lett. A hulla egy negyven év körüli férfié, nem Jamesé.
Fanny döbbenten meredt Alexanderre, fogalma sem volt, mit érez a hír hallatán. Örülnie kellene, hisz lehet, hogy James él, mégsem érzett megkönnyebbülést, csak zavart.
– Most mi lesz? – kérdezte sután.
– Próbáljuk azonosítani, már ki is adtuk a felhívást. Hátha jelentkezik valaki, akinek eltűnt az ismerőse.
– Azt mondtad, nem jelentettek be más eltűnést erről a környékről.
– Valóban nem. – Alexander elhallgatott, és Fannynak olyan érzése támadt, mintha valamit elhallgatna.
– Akkor ki lehet a halott pasas?
– Nem tudom, de a doki szerint a halál időpontja stimmel. Nagyjából akkor ölték meg, amikor James eltűnt.
– De az hogy lehet?
– Fogalmam sincs, Fanny, de nem tetszik ez nekem – túrt bele ingerülten Alexander a hajába. – James egyre jobban belekeveredik, engem pedig lassan le fognak venni az ügyről.
– Ezt megtehetik?
– Személyes érintettség miatt? Gondolkozás nélkül megteszik!
– Fogadjunk, hogy nekem még pocsékabb napom volt, mint neked – licitált rá Fanny a nyomozóra, csak hogy elterelje a figyelmét. – A te testvéred legalább nem akarja eladni a fejed fölül a házadat.
– Igaz, az enyémet csak egy gyilkossági nyomozás kapcsán keresik.
Bármennyire abszurd is volt a helyzet, ezen mindketten elvigyorodtak, és Fanny nem tudott betelni a férfi látványával. Eltűnt a komor maszk, a ridegség, mintha nem is ugyanaz az ember lenne. Ösztönösen lépett hozzá közelebb, és végigsimított az arcán, a nyakán, Alexander borostája megcsiklandozta a tenyerét, és ettől akaratlanul elmosolyodott. Már nem volt zavarban, valahogy olyan természetesnek tűnt minden, mintha titkon mindig is erre vágyott volna. Azóta a régi csók óta? Vagy talán már korábban is? Maga sem tudta biztosan.
Alexander szájáról lefagyott a vigyor, sötét szeme felizzott, a nyakán kidudorodtak az erek, olyan erősen szorította össze a száját.
– Tudod, hogy ez nem jó ötlet – szűrte a fogai között a szavakat, és megfogta Fanny kezét, mielőtt elérhetett volna ingjének felső gombjáig. A tenyere nagy volt, Fanny ujjai szinte elvesztek benne.
– De én szeretném – lehelte Fanny, aztán lábujjhegyre állt, előrehajolt, és ajkát a férfi szájára szorította.
Egy pillanatig attól tartott, Alexander el fogja magától lökni, de a férfi felmordult, és elmélyítette a csókot. A testük szorosan egymáshoz simult, Fanny érezte Alexander szívének vad dübörgését, és hallotta saját, egyre szaporább légvételeit... Aztán hangos dörrenés hallatszott, és a férfi olyan villámgyorsan, hogy Fanny felfogni sem tudta, a földre lökte, és ő is mellé hasalt.
– Mi volt ez? – szisszent fel Fanny, de hangját elnyomta az újabb csattanás és csörömpölés.
A legközelebbi ablakon, összetörve az üveget, berepült egy jókora kő, és alig egy méterre tőlük hangos koppanással földet ért. Fanny a kőre bámult, aztán fel az ablakra, amin öklömnyi lyuk tátongott, és pókhálószerű repedések futottak minden irányba.
– Maradj itt! – utasította Alexander, és felpattant mellőle. Előhúzta a pisztolyát, és kirontott az ajtón.
Fanny kábultan feltérdelt, lehajolt a kőért, majd tenyerében szorongatva meredt a törött ablaküvegre. Pont a középső volt, szemben a konyhapulttal. Folyamatosan az zakatolt a fejében, hogy ha Alexandernek nem ilyen jók a reflexei, valószínűleg nem ússzák meg sérülés nélkül, mégsem érzett az égvilágon semmit. Mintha valaki egy óriás porszívóval minden érzelmet kiszívott volna a testéből. Észre sem vette, mikor ért vissza Alexander, csak arra figyelt fel, hogy a férfi odalépett hozzá, és kifeszegette az ujjai közül a követ.
– Gyere! – súgta megnyugtató hangon, és szorosan megölelte.
Fanny belefúrta arcát az ingébe, és a testébe fénysebességgel repült vissza minden érzelem.
– Na, kinek pocsékabb a napja? – hebegte, miután képes volt újra szavakat formálni.
Alexander halkan felnevetett.
– Oké, nyertél.
– De ki lehetett az? Ki dobta be a követ?
– Az udvaron nem találtam senkit, a kapu viszont nyitva volt, azon bárki bejöhetett.
– Csak sötétedés után szoktam bezárni, ha itthon vagyok, hogy napközben Ron be tudjon jönni. Eszembe sem jutott, hogy fényes nappal ilyesmi előfordulhat – borzongott meg Fanny.
– Ron?
– Igen, a kertész.
– Mit tudsz erről a Ronról? – érdeklődött Alexander váratlanul.
– Nem sok mindent. Ron Martin a teljes neve, itt lakik a faluban, és már a nagyanyámnak is ő segített a kertben. De miért kérded?
– Mert az előbb láttam elhúzni egy autót az utcán.
Fanny felkapta a fejét, és próbált olvasni a férfi sötét tekintetéből.
– Miféle autót?
– Egy sötétkék Ford Tranzitot, az oldalán kerti munkák és kertépítés felirattal.
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
Ha nem szeretnél várakozni A múlt bűnei új részeire, akkor vásárold meg ebookban.
Csupán 1,100 Ft, és azonnal olvashatod az egész történetet!
Már csak 5 nap, és találkozunk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon!
Részletek: Dedikálás és író-olvasó találkozó
Ajándékot keresel? Magadat szeretnéd megajándékozni? Hadd adjak egy tippet!
A romantikus krimi rajongók kedvenc sorozata, a Felföldi rejtélyek immár a hozzájuk készült illatgyertyákkal is megvásárolható!
FIGYELEM, UTOLSÓ PÉLDÁNYOK!
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan.
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
.JPG)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése