.JPG)
– Ez egy féreg! – sziszegte Kate.
Ő talált rá Neil Rawen cikkére az interneten, és délután már ezzel várta Fannyt. Az írás nem volt túl hosszú, de így is bőven akadtak benne kétértelmű megjegyzések. Többek között az, hogy James nem halt meg, csak elmenekült, biztosan azért, mert annak idején belekeveredett valami törvénytelenbe.
– Tényleg egy féreg – morogta Fanny. Fogalma sem volt, honnan vette Neil ezeket a marhaságokat, de megfogadta, hogy soha többé nem veszi fel a telefont, ha a férfi hívja.
Ráadásul nem ez volt az egyedüli problémája. Valahogy elterjedt a faluban, hogy egy rendőrségi terepjáró hajtott fejvesztve a háza elé éjszaka, és persze Kate is tudomást szerzett róla. Amióta belépett a kávézóba, a barátnője felváltva szidta Neilt, és kérdezősködött az éjszakáról. Fanny végül nem bírta tovább, és elmondott neki mindent.
Kate persze, hallva a betörési kísérletről, teljesen kiakadt – pont ahogy Fanny várta. Amikor azt is elmesélte neki, hogy az ismeretlen immár harmadszorra tért vissza, és beavatta az eltűnt fényképek és a névtelen levél rejtélyébe, a barátnője egészen pánikba esett. Fanny nem győzte nyugtatni, ami valamilyen szinten mulatságos volt, hisz mégis csak az ő udvarába tört be egy féleszű kukkoló, nem Kate-hez.
– Mondd csak, Kate, ki szerelte fel a kávézóba a biztonsági kamerát? – kérdezte meg Fanny, amikor úgy-ahogy helyreállt a nyugalom.
– Egy exeteri céget bíztam meg. Ez a lehető legegyszerűbb rendszer: egyetlen kamera, ami wifivel működik, és a felvételeket online tárolja. Egy weboldalon keresztül lehet belépni, és visszanézni őket.
– Nekem is pont ilyen kellene – bólogatott Fanny, és elmondta Kate-nek, hogy Alexander javasolta ezt a megoldást.
Kate megadta a biztonságtechnikai cég telefonszámát, de még durcásan hozzátette:
– Azért az ezerszer jobb megoldás lenne, ha hozzánk költöznél.
– Nem hinném, hogy akkor is ezt mondanád, ha hajnali ötkor végigcsörtetnék a lakáson, és felébreszteném Markot – válaszolta, miközben bepötyögte a számot a telefonjába.
– Megbeszélhetnénk, hogy nyolc helyett kilencre hozod a süteményeket a kávézóba, úgy elég lenne hatkor kelned.
– És akkor mit adnál a vendégeidnek nyolc és kilenc között? – csóválta Fanny a fejét, majd elindította a hívást, mielőtt a barátnője kitalálná, hogy ezentúl nyolc helyett csak kilenckor nyit.
A cég ügyintézője megígérte, hogy másnap délelőtt ki is jönnek, és beszerelik a kért rendszert.
– Most már csak a kapun lévő zárat kell kicseréltetnem – jegyezte meg Fanny.
– Ismerek egy lakatost – mondta Kate. – Ha szeretnéd, felhívom.
A lakatos is másnapra jelentkezett be, így Fannynak nem akadt más elintéznivalója. A pitéket kora délután kiszállította, és a kávéházba szánt ételek nagy részével szintén elkészült. A tésztasaláta a hűtőben pihent, a muffinok és a zabpelyhes szelet a kamrában, és egy adag bagelt is kisütött már, reggel csak annyi dolga lesz, hogy megtöltse őket sajttal, sonkával, paradicsommal és pár szem olajbogyóval.
A tegnap éjszakai riadalom után nem volt kedve hazamenni, inkább kért egy teát Kate-től, és kényelmesen elhelyezkedett a pult melletti asztalnál. Miközben iszogatta a teáját, és azon tanakodott, mitévő legyen, nézte, ahogy a barátnője kiszolgálja a vendégeket. Egész nap a reggeli fantazmagória járt a fejében, amivel az volt a legnagyobb baj, hogy minél többször gondolta végig, annál kevésbé tűnt őrültségnek.
Lehet, hogy el kellene mondania valakinek? Alexandernek? Eszébe villant, ahogy a férfi megjelent az ajtóban tegnap éjjel. Pisztollyal a kezében, rendíthetetlenül, és abban a pillanatban Fanny már nem egykori szerelme undok bátyját látta benne, hanem a hősies nyomozót. És szégyen vagy sem, de a lába elgyengült, aztán egészen cseppfolyóssá vált, amikor Alexander magához húzta. Abban a másodpercben hagyta volna, hogy bármi megtörténjen, sőt, akarta, hogy megtörténjen. Már nem menekült a férfi elől, minden megváltozott egy szempillantás alatt. Ennek ellenére nem lenne jó, ha szólna neki, Alexander nem tudna mit kezdeni egy ilyen minden valóságalapot nélkülöző kitalációval. Kate-re sandított, aki épp kávét és citromos piskótatekercset vitt ki az egyik asztalhoz. Vele viszont tehetne egy próbát.
Megvárta, míg a barátnője kiszolgálta az összes vendéget, és amikor már mindenki elégedetten evett és ivott, odahúzta a székét a pulthoz.
Kate egyetlen pillantást vetett az arcára, és elfintorodott.
– Mi az? – érdeklődött Fanny. – Még egy szót se szóltam.
– De van egy olyan érzésem, hogy bármit is készülsz mondani, az nem lesz valami szívderítő.
– Azért elmondhatom? – vigyorodott el.
Kate is odatolt egy széket a pulthoz, és maga elé rakta kávés bögréjét.
– Ne kímélj!
– Mi van, ha sejtem, hogy ki az éjszakai látogatóm?
A barátnője nagy szemeket meresztett rá.
– Akkor mit keresel még itt? Miért nem vagy a rendőrségen, és mondod el nekik?
– Nem azt mondtam, hogy biztos vagyok benne. Csak van egy megérzésem.
– Oké, akkor ki az, akire gondolsz? – hajolt közelebb Kate kíváncsian.
Fanny vett egy mély levegőt.
– James – suttogta.
A barátnője arcán átfutó érzelmekről egy egész tanulmányt lehetett volna írni. Volt ott egy jó adag zavar, döbbenet, némi sajnálat, de legfőképp hitetlenkedés.
– A féreg cikke miatt gondolod így?
– Nem, ennek semmi köze Neilhez, még azelőtt jutott eszembe, hogy megmutattad.
– Fanny, tudom, hogy amiatt az e-mail miatt kezded azt hinni, hogy James él – mondta Kate óvatosan –, de a rendőrség nem talált erre semmiféle bizonyítékot, nem igaz?
– De arra se, hogy meghalt – erősködött Fanny. – Eddig azt gondoltam, nem lehet életben, mert akkor jelentkezett volna. De mi van, ha nem jöhet elő?
– Miért ne jöhetne?
– Nem tudom, de bizonyára jó oka van rá.
– Jó, tegyük fel, hogy így van – engedett Kate. – Hogy jön ez az éjszakai látogatódhoz?
Fanny ivott egy kortyot a teájából, és a barátnője szemébe nézett.
– Ott vannak azok a fényképek. Egyik sem volt túl nagy szám, ki mást érdekelnének? Valószínűleg azt, aki rajtam kívül a képeken szerepelt, azaz Jamest. Aztán ott az a levél, amiben arra kérnek, hogy felejtsem el, amit Simon mondott, vagyis azt, hogy James életben van. Kinek állna érdekében ilyet kérni? Egyedül Jamesnek, aki valami miatt bujkálni kényszerül. Elég logikusnak tűnik, nem?
– Oké, tényleg logikusnak tűnik – ismerte el Kate –, de lehet, hogy létezik más magyarázat is, ami legalább ennyire logikus. Ráadásul a logikának sokszor az égadta világon semmi köze sincs az igazsághoz. És különben is, miért ijesztene rád James ezekkel az éjszakai látogatásokkal? Nem hinném, hogy néhány fénykép miatt megtenné.
– Ez igaz – mormolta Fanny –, csak épp reggel óta nem megy ki ez a megérzés a fejemből.
Barátnője átnyúlt az asztalon, és megsimogatta a karját.
– A rendőrség előbb-utóbb rájön, hogy ki... – A vigasztalás váratlanul félbeszakadt, és Kate elképedve meredt a kávézó falára szerelt tévére.
Fanny is odakapta a pillantását, és letaglózva olvasta a képernyő alján futó szalagcímet:
Délután holttestet találtak az Arbor tóban, a rendőrség a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva egyelőre nem ad részletesebb felvilágosítást.
– És ezzel a logikusnak tűnő magyarázat meg is bukott – dünnyögte Kate, Fanny pedig kénytelen volt egyetérteni vele.
*
Alexander a műanyagponyvára helyezett emberi maradványokra meredt. A holttestről már minden, ami tudott, lebomlott, csak az algáktól barnászöldre színeződött csontok maradtak.
– A búvár, aki megtalálta – szólt a szolgálatban lévő rendőr –, azt mondta, hogy egy gödörben feküdt, és a homok szinte teljesen betemette. Ezért nem vették eddig észre.
– Milyen régóta lehet halott? – kérdezte Alexander az orvosszakértőt, aki már szintén kiérkezett a helyszínre.
– Ezt ennyiből nehéz lenne megállapítani – mondta az égővörös hajú doktor a szemüvegét babrálva. – El kell rajta végeznem néhány vizsgálatot.
– Tíz év alatt lebomolhat ilyen szinten? – forszírozta Alexander a kérdést.
– Elég sok az alga és a hal ebben a tóban, szóval elképzelhető, de tényleg nem mondhatok semmi biztosat, míg nem vizsgáltam meg – válaszolta némi ingerültséggel a hangjában a patológus. – Mi lenne, ha végre hagyná, hogy bevigyem a csontokat a kórházba? Minél előbb elkezdek dolgozni rajtuk, annál hamarabb válaszolhatok a kérdéseire ahelyett, hogy mindenféle elhamarkodott feltételezésekbe bocsátkoznánk.
Alexander intett a hullaszállító kocsinak, ami már bekanyarodott a tó mellé. A sofőr kipattant, és kinyitotta a hátsó ajtót. A patológus felügyelete mellett néhány helyszínelő egy zsákba csomagolta a csontvázat, és óvatosan beemelték a kocsiba.
Alexander odament a parton ácsorgó búvárok parancsnokához.
– Hol találták meg? – kérdezte.
– Ott – mutatott a férfi egy facsoportra a tó mellett –, nem messze a parttól. Azon a részen a legmeredekebb a tó feneke. Három méter a partnál, de másfél méter múlva már öt-hat, másik kettő múlva pedig már több mint tíz.
– Merüljenek le, és kutassák át újra azt a területet! Használják a fémdetektorokat is! Hozzanak fel mindent, aminek nem kellene a tó fenekén lennie! – adta ki Alexander az utasítást.
Nézte, ahogy egyik búvár a másik után tűnik el a vízben, majd visszaindult a konténerekhez. Felhívta Arringtont, tájékoztatta a fejleményekről, és csak utána engedte meg magának, hogy belemerüljön a gondolataiba. Vajon James maradványait találták meg? Mély szomorúságot érzett. Csak most jött rá, mennyire reménykedett abban, hogy az öccse élve kerül elő.
– Hallottam, mi történt – állt meg mellette Garry.
– Még nem tudunk semmi biztosat.
– Ez a hely elég közel van ahhoz, ahol strandoltak – jegyezte meg a kollégája, és a vállára tette a kezét. – Ha beszélnél valakivel, tudod, hol találsz. Van egy üveg whiskym, ami tökéletes ilyen esetekben.
– Kösz, nem felejtem el.
Eltelt egy újabb óra, és Alexander már épp azon volt, hogy aznapra leállítja a kutatást, amikor az egyik búvár kikapaszkodott a vízből, és amennyire a ruházata engedte, odaszáguldott hozzá, egy láncdarabbal a kezében.
– Ezt ugyanott találtuk, ahol a holttest feküdt, nyomozó, csak még mélyebben a homokban.
Alexander felhúzott egy gumikesztyűt, bár kételkedett benne, hogy a víz bármilyen nyomot is meghagyott volna, majd átvette a láncot. Nagy szemekből állt, és a rozsda már szinte teljesen megette.
– Egy ilyen lánc, valamilyen nehezékkel az alján, képes lent tartani a hullát a tó fenekén? – kérdezte a búvártól.
– Megfelelő nehezékkel igen. Talán megtaláljuk a többi darabot is.
Rövid időn belül előkerült a lánc másik darabja, és egy régi típusú vasmacska, amivel a kisebb hajókat szokták lehorgonyozni. Alexander azonban meg mert volna rá esküdni, hogy nem a rendeltetésszerű használat következtében került a tóba. Egyre inkább úgy tűnt, hogy bárkié is volt a holttest, az illető nem véletlenül fulladt a vízbe. Alexander szólt a helyszínelőknek, vizsgálják meg a fémeket, majd bement a mobilirodába, hogy jelentést írjon a legújabb fejleményekről. Épp elkészült, amikor csörgött a telefonja.
– Egyelőre végeztem, nyomozó – hallatszott dr. Edison hangja. – Jöjjön be, elmondom mire jutottam.
Alexander a kórházba száguldott, és a patológiára sietett. A csontváz a középső boncasztalon feküdt, és mellette állt a doktor, valamit körmölve egy jegyzettömbre.
– A csontváz egy férfié – mondta a nyomozóra pillantva –, és számításaim szerint nagyjából tíz éve halhatott meg. Tehát akár az ön öccséé is lehet. El kell végeznünk egy DNS vizsgálatot.
– Mikorra készülnek el vele?
– Egy-két nap.
Alexander a boncasztalra pillantott, és arra gondolt, vajon megérezné-e, ha az öccse holtteste feküdne előtte. Az elszíneződött csontokat nézve csupán fásult zsibbadtság járta át.
– A halál okát meg tudta állapítani? – fordult vissza az orvoshoz.
– Ennyi idő elteltével ez nem könnyű feladat – morogta Dr. Edison, majd a közeli íróasztalról elvett egy mappát. – Az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a fejére mért ütés már azelőtt végzett vele, mielőtt a vízbe dobták. Látja a törést a koponyája hátsó részén? – húzott elő egy képet a dossziéból. – A sérülés olyan nagy mértékű, amitől azonnal meg kellett halnia.
– Értem – mormolta Alexander, miközben egymást váltották a zavaróbbnál-zavaróbb gondolatok a fejében.
– Találtam még egy sérülést a csontvázon – folytatta a vörös hajú doktor. – Elrepedt az egyik lábszárcsontja, valószínűleg akkor, amikor a vízbe dobták. Nem találtak valamilyen súlyos tárgyat a tóban, amit a holttesthez kötözhettek, hogy lent tartsák a vízben?
– Ilyesmire gondol? – mutatta meg Alexander a vasmacskáról készült fotókat.
– Pontosan.
– A helyszínelők már vizsgálják. Utána ideküldik magának.
– Rendben – bólintott Edison. – Akkor most térjünk át a legfontosabb dologra. Mintát kell vennünk magától a DNS vizsgálathoz. Gondolom, nincs ellenére?
– Nincs
– Jó. Laura megcsinálja – biccentett egy alacsony, szőke lány felé. – Amint meglesz a vizsgálat eredménye, szólok.
Mire Alexander este hazaért, zúgott a feje, és semmi másra nem vágyott, csak egy italra. A konyhaszekrényben talált egy üveg whiskyt, öntött belőle egy pohárba, és eldőlt a kanapén. Nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy ha tényleg James holttestét találták meg a tóban, akkor az öccsét meggyilkolták. De miért? És ki tette?
Ha szívesen olvasol tőlem, ha tetszenek a történeteim, és van egy perc szabadidőd, kérlek szavazz rám a Dugonics András díjon, ahol krimi kategóriában jelöltek. Köszönöm!
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
.JPG)
Ha szórakoztat a szereplők közötti adok-kapok, az ellenszenvből kialakuló románc, akkor a Gyűlölök és szeretek könyvcsomag tökéletes választás számodra!
Most csupán 3,000 Ft!
Rejtélyek és nyomozás, fájdalom és szenvedély.
Fordulatos, letehetetlen olvasmányok e-könyvben is.
Találkozz velem a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon!
Részletek: Dedikálás és író-olvasó találkozó
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan.
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
.JPG)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése