Fanny sokáig szorongatta kezében a papírt, és fogalma sem volt róla, mit gondoljon. Olyan, mintha fenyegetés lenne, mégsem érezte annak. Mintha hiányos lett volna a levél, nem tartalmazta a leglényegesebb elemet: a megfélemlítést – nem írták bele, mi lesz, ha mégsem felejt.
Újra és újra elolvasta azt az egyszem mondatot, és közben azon töprengett, ki küldhette. És aki küldte, az vajon mire gondolt? Simon e-mailjére? De arról Kate-en és Alexanderen kívül csak a rendőrség tudott. Bélyeg nem volt a borítékon, valaki személyesen jött, és dobta be a postaládájába, ettől pedig kirázta a hideg. Lehet, hogy a levélíró és a fényképtolvaj egy és ugyanaz a személy?
Megfordult a fejében, hogy felhívja Alexandert, és elmond neki mindent, de végül elvetette az ötletet. Elég kínos volt, hogy úgy berohant hozzá a kórházba, most még hívogassa is? Különben is, bárki hozta a levelet, nem próbált betörni a házba, de még az udvarba se. Ha pedig mégis megpróbálkozna vele, akkor ott van az a halom applikáció a telefonján, amivel segítséget hívhat. Egész délután lekötötte a levél, az anyja születésnapjáról is majdnem elfelejtkezett. Az utolsó pillanatban vásárolt egy szép selyemsálat, és összedobott egy brownie-t, majd elindult Exeterbe.
Szülei az egyik kertvárosi övezetben laktak, ahol a szigorúan párhuzamos utcákat szinte ugyanolyan fehérre meszelt házak népesítették be, az épületek körül csinosan nyírt gyep és formára vágott bokrok. Amikor belépett a házba, Fanny válla nyomban megfeszült. Mindig úgy érezte, hogy képtelenség a szüleinek megfelelni. Nem nézték jó szemmel külföldre költözését, de azt se, hogy hazajött. Nem tetszett nekik a kapcsolata Jamesszel, túl korainak, túl komolynak találták. Pár évvel később viszont már arra panaszkodtak, hogy miért nem megy férjhez, és szül gyerekeket.
Mosolyt erőltetett az arcára, és belépett a nappaliba. A vajszínű szőnyegek, a világos huzatú kanapé és a karcsú szekrények mutatóssá tették a helyiséget, de minden túl steril és gondosan rendezett volt. A szobában már mindenki összegyűlt: a szülei, a bátyja, a sógornője és három gyermekük. Fanny mindenkit üdvözölt, megpuszilgatta a srácokat, majd átadta az ajándékot az anyjának, aki a szokásos módon bontatlanul lerakta az asztalra.
– Mi a helyzet pasi téren, Fanny? – ült le mellé a sógornője.
A vékony, ideges természetű szőkeség tizenöt évvel volt fiatalabb Fanny bátyjánál, és az esküvő után gyorsan szült egy kisfiút, majd nem sokkal később egy lány ikerpárt. Fannyt idegesítette, hogy mindig a férfiügyeiről kérdezi, amikor pontosan tudta, hogy nincs miről érdeklődni.
– Nincs senki a láthatáron – felelte feszes mosollyal.
– Hé, Fanny – szólt oda neki a bátyja, Adam belépve a konyhából az italokkal –, a neten láttam, hogy valami hullát fogtak ki nálatok a patakból. Mi történt?
– Még a rendőrség sem tudja pontosan – kertelt Fanny.
– Fene se gondolta volna, hogy ilyesmi épp Ivybridge-ben fordul elő... Ki volt a szerencsétlen?
– Simon Fellow.
A szülei és a bátyja megütközve pillantottak rá.
– Az a Simon? James barátja? – kérdezte az anyja, és Fanny egészen meglepődött. James eltűnése után a családja került minden kényelmetlen témát, ami a fiúhoz kapcsolódott, tíz év alatt egyszer sem említették a nevét. Mintha soha nem is létezett volna.
– Igen.
– Várjunk csak! – A bátyja elgondolkozva állt meg az italos poharak kiosztása közben. – Barry Rawent meg letartóztatták, ma reggel olvastam róla.
– Rawen? Az az ügyvéd, aki meglőtt egy rendőrt? – vetette közbe a sógornője, megmentve Fannyt a válaszadástól.
– Igen, és az a rendőr épp James bátyja volt, nem igaz?
Fannynak fogalma sem volt róla, hogy Adam honnan szerezte az értesüléseit. Nem tudta, mit is mondhatna, így némán bólintott.
– Súlyosan megsérült? – szólt közbe az anyja.
– Nem, a bal karját érte csak a golyó.
Szerencsére nem kérdezték meg, honnan tudja, és hamarosan más téma felé kanyarodtak. Megették az ebédet, megkóstolták a brownie-t, amit Fanny hozott, aztán Adam idegesen félrehívta az apjukat, valami üzleti ügyet akart megbeszélni vele. Tamara pedig lefektette a gyerekeket egy kis délutáni sziesztára.
– Fanny, szívem! – szólt oda neki az anyja, miközben a táskájában keresgélt. – Találkoztam a múltkor Harriett Benettel, és mesélte, hogy az unokaöccse, Hans Exeterbe költözött. Szegény még nem ismer senkit, és elég egyedül érzi magát. Elkértem a telefonszámát. Igazán felhívhatnád valamelyik nap, és megmutathatnád neki a környéket – nyújtott Fannynak egy papírfecnit.
– Nem hiszem, hogy lesz rá időm.
– Ugyan, kell a kikapcsolódás! Hans ügyvezető igazgató az egyik helyi reklámügynökségnél, és nemrég vett egy szép házat. Harriett mesélte, hogy négy hálószobás, hatalmas nappalival.
Fanny feleslegesnek érezte közölni az anyjával, hogy nem a hálószobáik száma miatt szokott ismerkedni a férfiakkal.
– Lazítok, csak épp nem idegen pasasokkal.
– Hans nem idegen, hanem a legrégebbi barátnőm rokona! – meredt rá az anyja megrovón. – Különben is, hogyan akarsz úgy ismerkedni, ha kizársz mindenkit, akivel eddig még nem találkoztál?
– Majd csak lesz valahogy – dünnyögte Fanny, és közben remélte, hogy befejezik végre a magánélete kitárgyalását. Persze nem volt ekkora szerencséje.
– Jaj, kislányom! – sopánkodott az anyja. – Nem normális, hogy mióta hazajöttél, nem volt senkid. Sőt, már abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán New Yorkban volt. – Olyan aggodalmas pillantást vetett rá, mintha nem is szingli, hanem halálos beteg lenne. – Tudod, attól még, hogy James meghalt, nem fog ugyanez megtörténni egy másik férfival is, akit megszeretsz.
– Tudom – felelte Fanny, és csak hogy véget vessen a beszélgetésnek, elkérte anyjától a papírfecnit Hans telefonszámával.
Nem sokkal később, amikor elhagyta a szülői házat, beledobta a cetlit az első kukába. Az anyja szavaiban talán akad némi igazság, de a helyzet ennél jóval bonyolultabb – főleg most, hogy a nyomozás ismét minden régi emléket felszínre hozott.
*
A nap még magasan járt, amikor Fanny Ivybridge-be ért, ennek ellenére rossz érzés fogta el, miközben leparkolt a kapu előtt. Az út túloldalán nem voltak házak, csupán egy rét, itt-ott alacsony fákkal és bokrokkal. Közvetlen szomszédságában egy nyaraló állt, aminek a tulajdonosai Plymouth-ban éltek, és csak hétvégenként látogattak el a faluba.
Fanny máskor szerette, hogy ennyire elszigetelt helyen lakik, most azonban mindent megadott volna egy-két kotnyeles szomszédért. Körbejárta a kertet, és még az eldugott zugokba is bekukucskált, de mindent ugyanúgy talált, ahogy reggel hagyta. Ingerülten lépett be a házba. A végén még kész idegroncs lesz!
Bement a fürdőbe átöltözni, és majd frászt kapott, amikor megcsörrent a telefonja.
– Gyáva nyúl! – dünnyögte a tükörképének, és a konyhába sietett, hogy felvegye az egyre vadabbul csörömpölő mobilt.
– Igen?
– Mi a franc folyik itt, Fanny?! – Neil Rawen hangja felettébb dühösnek tűnt. – Nem elég, hogy a zsaruk a múltkor órákig faggattak Simonról, aztán meg James eltűnéséről, de most még a bátyámat is belekeverték valahogy.
– Barry rálőtt egy rendőrre! – jegyezte meg Fanny epésen. – Ez nekem nem úgy tűnik, mintha csupán belekeveredett volna.
– Oké, oké – visszakozott a férfi azonnal –, tudom, hogy Barry nem az a ma született bárány. De mi köze lenne Simon halálához vagy James eltűnéséhez?
– Fogalmam sincs, de majd a rendőrség kideríti.
– Biztos, hogy nem tudsz semmit? – erősködött Neil. – Végül is te jöttél rá, hogy Simoné az a hulla.
– Az csak véletlen volt.
– Hallottam – folytatta a férfi levakarhatatlanul –, hogy James bátyja vezeti a nyomozást. Biztosan beszéltetek, és említett neked ezt-azt.
Fanny ekkor kezdte csak sejteni, hogy a férfit egyáltalán nem a testvéri aggodalom hajtja. Jóval valószínűbb, hogy egy újságcikken dolgozik. Mekkora patkány!
– Tényleg nem tudok semmit, Neil – felelte mézesmázosan. – Hívd fel az exeteri rendőrkapitányságot, ők bizonyára minden kérdésedre szívesen válaszolnak.
– Hát persze... – morogta a férfi elégedetlenül, majd gyorsan témát váltott. – És mi a véleményed arról, hogy újra keresik Jamest? Nem lehet egyszerű neked... – A hangja tele volt hamis együttérzéssel.
– Ahogy mindenki, én is azt szeretném, hogy kiderüljön, mi történt.
– Biztos vagy benne, hogy mindenki ezt szeretné? – tudakolta Neil titokzatosan. – Nekem azért vannak kétségeim.
– Mire akarsz ezzel kilyukadni? – érdeklődött Fanny nyugtalanul, de addigra a férfi lerakta a telefont.
*
Alexander bevett még egy fájdalomcsillapítót – reggel óta ez volt a második –, és bekopogtatott Arrington irodájába.
– Magának nem otthon kellene lábadoznia, Kougar? – tudakolta a főnöke.
– Már jól vagyok – mondta, pedig még mindig piszkosul fájt a karja. Valószínűleg azért, mert pihenés helyett már másnap bejött dolgozni. – Barry Rawen miatt jöttem. Ma reggel vallomást tett.
– Csakugyan? – Arrington az íróasztala előtt álló székre mutatott, Alexander pedig óvatosan leereszkedett rá. – És mit hozott fel mentségére?
– Nem sok mindent tudott, maximum annyit, hogy a szer hatása alatt cselekedett – jegyezte meg Alexander komoran. – Viszont arról beszámolt, honnan szerezte a heroint. A legutóbbi ügyfele az Ír Mob embere volt. Rawennek az lett volna a dolga, hogy még a házkutatás előtt elhozza a lakásán rejtegetett kábítószert. Ő azonban gondolt egyet, és egy részét zsebre tette.
– Nocsak – hümmögött Arrington. – Ezek szerint nagyon tart a maffia bosszújától, különben eszébe sem jutott volna ennyi mindent kikotyogni.
– Valószínűleg belátta, hogy az ő haragjuknál még a börtön is jobb – értett egyet vele Alexander. – Simon Fellow-ról is kérdeztük, de kitart amellett, hogy semmi köze a halálához.
– Azért ellenőrizzék az alibijét!
– Már megtettük. Aznap, amikor Fellow-t elkapták a katedrálisban, tárgyalása volt Londonban.
– Akkor erről ennyit. Szólok a fővárosi kollégáknak, hogy átadjuk nekik Rawent. Odáig lesznek az örömtől, hogy végre dutyiba vághatják.
Alexander még át sem lépte a küszöböt, amikor Arrington már a londoni rendőrség kábítószerosztályával beszélt. A nyomozó visszament az irodájába, becsukta maga mögött az ajtót, és kigombolta az ingét, hogy ellenőrizze a kötést a karján.
– Hát ez remek... – dörmögte, amikor meglátta a gézen a friss vérfoltokat.
Előszedett az íróasztal fiókjából egy új tapaszt, amit még a kórházban adtak, és gyorsan kicserélte. A korábban bevett gyógyszer kezdett hatni, és a fájdalom a karjában tompa sajgássá szelídült. Kihasználta az alkalmat, és nekiállt megírni a jelentést Barry Rawen vallomásáról.
Utána elautózott az Arbor tóhoz, de a búvárok továbbra sem találtak semmit. Lesétált a stéghez, ugyanoda, ahol néhány nappal korábban Fannyval ücsörögtek, és nézte a vizet, ami a szikrázó napsütésben egészen zöldeskéknek tűnt. A várakozás egyre jobban elcsigázta.
– Mit keresel itt? – lépett oda hozzá Garry White. – Azt hittem, a kihallgatás után hazamész.
– Meggondoltam magam – morogta. A lakása nappal még inkább lehangoló látványt nyújtott, és eszében sem volt egy újabb napot otthon tölteni. – Mi a véleményed, Rawen az igazat mondta James eltűnéséről?
– Arról, hogy nem emlékszik, miért hagyta ott a többieket? – kérdezte Garry, és Alexander bólintott. – Elképzelhető, hisz már tíz évvel ezelőtt történt. De persze az is lehet, hogy magasról tett arra, hogy az öcsédnek nyoma veszett, és esze ágában sem volt a keresésével bajlódni. Csak épp nem akarta beismerni.
– Na igen, ezt ki is nézem belőle – horkant fel Alexander.
Szótlanul sétáltak vissza a parton a mobilházakhoz. Néhány búvár épp akkor szállt ki egy csónakból, és Garry odament, hogy beszéljen velük. Alexander karja egyre jobban fájt. Bekapott még egy fájdalomcsillapítót, és úgy döntött, visszamegy a kapitányságra, és jobb híján ismét beleveti magát a Fellow ügyeit tartalmazó aktákba.
VÁLTOZÁS: Engedve a kéréseteknek jövő héttől hetente kétszer érkezik új rész. Azt nem tudom előre megmondani, melyik napokon, de figyeljétek a blogot vagy a Facebook oldalt, hogy ne maradjatok le semmiről! :)
Ha szívesen olvasol tőlem, ha tetszenek a történeteim, és van egy perc szabadidőd, kérlek szavazz rám a Dugonics András díjon, ahol krimi kategóriában jelöltek. Köszönöm!
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
Ha nem szeretnél várni az új részekre, A múlt bűneit megvásárolhatod nyomtatott és elektronikus könyvben az alábbi helyeken (mindenhol máshol elfogyott):
HAMAROSAN E-KÖNYVBEN! Jövő héten leleplezzük Lily és Raffaele első kalandjának a borítóját, melynek címe Vércseppek a hóban - Itáliai rejtélyek 1. lesz. Figyeljétek a FairBooks Kiadó oldalát!
KÉT KÖNYV CSUPÁN 3,000 FT-ÉRT? IGEN! A Gyülölök és szeretek könyvcsomagban lévő Lowdeni boszorkányhajsza és Csontvázak a szekrényben könyveimhez most ennyire kedvező áron lehet hozzájutni. Limitált mennyiség. Ne hagyd ki!
ÍRÓK ÉS ÍRÁSSAL KACÉRKODÓK, FIGYELEM! Elindult a FairBooks Kiadó és Írói Műhely regény, novella és kisregény pályázata. Részletek és jelentkezés:
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk. ÚJDONSÁG: Felföldi rejtélyek könyvcsomagok illatgyertyával. Részletek a linken:
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
.JPG)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése