A múlt bűnei - 11. rész

Alexander nyaktörő sebességgel száguldott az elhagyatott utakon. Az eget fekete fellegek borították, a terepjáró fényszórója volt az egyetlen világos pont a sötét éjszakában.
Lendületesen bevett egy kanyart, majd ismét tövig nyomta a gázpedált. Közben azon járt az esze, hogy a nő talán csak tévedett, mégsem sikerült ezzel megnyugtatnia magát. Fanny régen sem ijedt meg a saját árnyékától, és most sem hívná fel az éjszaka közepén csak azért, mert egy különösen valósághű álma volt. De talán a stressz, amit az utóbbi hetek okoztak, kezdik felőrölni az idegeit. Ez nem is lenne annyira meglepő, hisz Alexander saját magán is érezte a hatást.
Ivybridge ugyanolyan csendes és kihalt volt, mint az oda vezető országút. A nyomozó elsuhant a kávézó előtt, és villámgyorsan befordult Fanny utcájába. Úgy állt meg a háza előtt, hogy a reflektor megvilágította a verandát és a bejáratot, de nem látott semmilyen mozgást. A biztonság kedvéért azért magához vette a pisztolyát, amikor kiszállt a terepjáróból.
Fanny autója a kocsibeállón állt, de senki sem rejtőzött mögötte, se a kerítés mellett álló bokrok takarásában. A kapuhoz lépett, lenyomta a kilincset, és az ajtó a legnagyobb meglepetésére kitárult.
Bármennyire sietve is jött, egészen eddig szinte teljesen biztos volt benne, hogy a nő képzelődött. Most azonban már nem tudta. Fanny nem hagyná nyitva a kaput. Azok után, hogy néhány napja elmondta neki, környékbeli tettesre gyanakodnak, különösen nem.
Bement a kapun, és három hosszú lépéssel a verandánál termett. Felszaladt a lépcsőn, és kipróbálta ezt a kilincset is, de az ajtó zárva volt. Bárki is jött be az udvarra, a házba nem jutott be. Megkönnyebbülten kifújta a levegőt, és kezében a pisztolyával elindult átfésülni a kertet.
 Úgy tűnt, nehezebb lesz a dolga, mint várta – az ágyások, a termetes bokrok és terebélyes fák között könnyen el lehetett rejtőzni. Az első sorhoz lépett; jobb oldalt paradicsomok nyújtózkodtak, balra pedig sűrűn összenőtt bokrok.
Az inge kényelmetlenül tapadt izzadt hátára. A levegő egészen súlyos és rezzenéstelen volt, mintha vihar készülődne. A túl nagy csend is szokatlannak tűnt. Alexander úgy érezte, még az éjszakai állatok is lélegzetvisszafojtva várnak valami elkerülhetetlenre, ami csupán előtte titok. 
Belépett a sorba, és először a paradicsomok közé világított be a zseblámpával, hogy leellenőrizze, nem rejtőzik-e valaki a pirosló zöldségektől roskadozó növények között. Tarkóján a bőr furcsán bizseregni kezdett, de még mielőtt bármit tehetett volna, vagy akár csak végiggondolhatta volna, mit is jelent ez, Fanny éjszakai látogatója előugrott a gyümölcsbokrok közül, és hatalmas erővel meglökte.
Az ütés sérült karját érte, és Alexander kínjában hangosan felüvöltött. Olyan átható fájdalom hasított egész bal oldalába, hogy a pisztoly kiesett a kezéből, és térdre rogyott. A gyötrelem ködén keresztül észlelte, hogy támadója a kapu felé rohan, még kapkodó lélegzetvételeit is hallani vélte, de mire sikerült összeszednie a fegyvert, és feltápászkodnia, az illető már kiszaladt az ajtón. Egy pillanatra még látta a sötét ruhába öltözött alakot a terepjáró reflektorának fényében, de aztán az idegen olyan hirtelen tűnt el, mintha ott sem lett volna.
Alexander sajgó karját szorítva utánafutott, de nem látott senkit az utcán, és a Fanny házával szemközti réten sem volt mozgás. Így, hogy azt sem tudta, merre indult, nem volt értelme követnie a férfit, bármennyire is szerette volna elkapni.
Szitkozódva ment vissza a házhoz, és bekopogtatott az ajtón.
– Fanny, én vagyok az! – kiáltotta. 
Még kétszer be kellett zörgetnie, mire a zárban elfordult a kulcs, és kitárult az ajtó.
– Azt hittem, valami bajod történt – motyogta a nő rémülten.
Alexander észrevette, hogy könnyes a szeme, de mielőtt bármit mondhatott volna, Fanny a karjába vetette magát. Kezét a nyaka köré fonta, és úgy csimpaszkodott belé, mint egy rémült gyerek.
– Semmi bajom – csitította Alexander rekedtes hangon.
A pisztolyt, amit még mindig a kezében szorongatott, visszacsúsztatta a zsebébe, majd tétován végigsimított Fanny hátán. A nő csak egy leheletnyi trikót viselt, telt melle Alexander mellkasához préselődött, a vékony anyagon átsütött bőrének melege. Alexander azon kapta magát, hogy tenyere lekúszik Fanny gerince mentén, egészen a derekáig, és már nem is a nő csimpaszkodik hozzá, hanem ő öleli magához. Hallotta, hogy Fanny reszketegen felsóhajt, és érezte, hogy ujjaival a hajába túr.
– Fanny, ezt nem kéne – nyögte, és nagy nehezen elhúzódott a nőtől.
– Sajnálom, én csak... – dadogta zavartan Fanny, és mindenhová nézett, csak Alexanderre nem. – Hallottam a lépteket, aztán a dulakodást, és megijedtem.
– Most már minden rendben van – köszörülte meg a torkát Alexander, és hátrált egy lépést, hogy ne érezze annyira a kábító vaníliaillatot. – A fickó meglógott, de egy darabig biztosan nem jön vissza.
– A sebed! – Fanny a friss vérfoltokra pillantott az ingén.
– Biztos felszakadt az ütéstől, amit kaptam. Semmi komoly.
– Azért gyere be, megnézem.
Alexander tudta, hogy vissza kellene utasítania az ajánlatot, főleg azok után, ami az előbb történt, mégis követte a nőt a házba. Nem a nappaliba mentek, mint a múltkor, hanem a konyhába. Fanny felkapcsolta a villanyt, és Alexandernek hunyorognia kellett, ahogy elöntötte a fény a helyiséget. A falak mentén plafonig érő, hófehér szekrények sorakoztak, derékmagasságban pult futott, tele mindenféle konyhai kütyüvel, amik közül Alexander egyiknek sem tudta volna megmondani a nevét.
– Ülj le oda! – mutatott Fanny a sarokban álló, kerek asztal felé.
Alexander engedelmesen leereszkedett az egyik székre, és nézte, ahogy Fanny gézt, ragtapaszt és egy csomag fertőtlenítő kendőt szed elő az egyik fiókból, aztán visszajön hozzá. Kigombolta az ingét, lehúzta sérült karjáról, és hagyta, hogy a nő leszedje az átázott tapaszt. Fanny ujjai hozzáértek a bőréhez, ahogy a kendővel megtisztította a seb környékét, és Alexandernek erősen koncentrálnia kellett arra, mit is akart kérdezni.
– Láttad, ki volt az?
– Nem, csak azt hallottam, hogy kinyílik a kapu, és valaki bejön az udvarra – mormolta Fanny, miközben tiszta gézt tett a sebre, és leragasztotta. – Miután felhívtalak, bezárkóztam a fürdőbe.
– Jól tetted!
– Dehogy, gyáva nyúl voltam! Bepánikoltam, és ott remegtem a vécé padlóján, mint egy rakás szerencsétlenség, míg valaki a zárral motozott, és próbált bejönni a házba. – Ingerülten gyűrte össze a ragtapaszt és a maradék gézt.
– Figyelj, Fanny! – Alexander a nő keze után nyúlt, amikor az el akart lépni mellőle. – A legjobb, amit tehettél, hogy elbújtál.
Fanny összekulcsolódó kezükre nézett, és arcát elfutotta a pír.
– Ha kinézek az ablakon, talán meglátom, ki az... 
Alexander érezte, hogy a nő ujjai megrezzenek a szorításában. Elengedte a kezét, és Fanny elhúzódott, közben azonban pillantása Alexander félig csupasz mellkasára vándorolt.
– Biztos nagyon fáj – mormolta. Önkéntelennek tűnő mozdulattal megemelte a kezét, és végigsimított a vállán. Alexander összerándult a váratlan érintéstől, és sietve magára rángatta az inget.
– Jól tetted, hogy elbújtál! – ismételte meg. – A mi dolgunk, hogy leleplezzük a tettest, nem a tiéd. Kinek van rajtad kívül kulcsa a kapuhoz?
– Van egy pótkulcs a szüleimnél, és egy Kate-nél, de nem hinném, hogy ez számít.
– Hogy érted ezt?
– Az a zár nagyon régi, egyidős a házzal, és szerintem nem olyan nehéz feltörni.
Fanny kidobta a szemetet, aztán ismét a szekrényhez lépett. Felágaskodott, hogy elérjen egy magasabban lévő polcot, közben a trikója felcsúszott. Alexander szája kiszáradt, ahogy azt az ujjnyi szabadon lévő bőrfelületet bámulta.
Fanny betolta a fiókot, és egy borítékot meg egy fényképalbumot tett le elé.
– Mik ezek? – nyögte ki Alexander.
– Ebben az albumban régi fotók voltak Jamesről és rólam – szólt a nő, és Alexandert nyomban fejbe kólintotta a valóság, ami rossz szájízt hagyott ugyan, de sajnos a vágyát nem lohasztotta le.
– És mi a franc köze van ennek az éjszakai látogatódhoz? – kérdezte meg durván.
– Azt nem tudom, de kiszórtam belőle a képeket a kukába, és következő este arra ébredtem, hogy járkál valaki a kertben. Azt hittem tévedek, de reggelre az összes fotó eltűnt, egy kivétellel.
Fanny kinyitotta az albumot az első oldalon, ahol egyetlen kép árválkodott. Gyűrött volt, és kicsit koszos, de mind Fanny, mind James jól felismerhető volt rajta. Alexander elfordította róla a tekintetét.
– Korábban is betörtek hozzád? – csattant fel dühösen, de a nő ahelyett, hogy válaszolt volna, a borítékra mutatott.
– Pár nappal később pedig ezt a levelet találtam a postaládámban.
Kihúzta a borítékból az egyszerű nyomtatópapírnak tűnő lapot, és lerakta Alexander elé az asztalra: FELEJTSD EL, AMIT SIMON MONDOTT! A nyomozó egy hosszú pillanatig a szavakra bámult, majd Fannyra.
– Mi a fenének nem szóltál eddig ezekről? – dörrent rá a nőre.
– Ha elmondom, akkor nem tudtam volna elbagatellizálni, hanem halálra rémülök.
– Ma éjjel is halálra rémültél. Én rohadtul nem látok különbséget!
Egy hosszú pillanatig farkasszemet néztek egymással, aztán Fanny lesütötte a tekintetét, és felsóhajtott.
– Amikor meghallottam azokat a lépéseket, már tudtam, hogy szörnyű hiba volt elhallgatni előled. És megértem, ha mérges vagy rám...
– Az vagyok! – Alexander felállt az asztaltól, és zsebre rakta a fotót meg a levelet. – De ezt majd holnap megbeszéljük. Addig gondolkozz el azon, hogy felszereltetsz egy biztonsági kamerát a bejárató ajtódhoz. Hátha újra visszajön az éjszakai látogatód.
Elindult az ajtó felé, de Fanny hangja megállította.
– Nem aludnál itt? – kérdezte a nő tétován, és Alexander döbbenten fordult vissza felé. Biztos csak rosszul értette.
– Micsoda?!
– Tudom, hogy ma éjjel már nem kell félnem, de... képtelen lennék elaludni egyedül.
– Nem jó ötlet, Fanny. Inkább hazamegyek. – Alexander önkéntelenül a hálószoba felé pillantott. A nyitott ajtón keresztül jól látszott a hatalmas franciaágy régimódi, fából faragott fejtámlája. Elszakította a fekhelyről a pillantását, és rá nem jellemző gyengédséggel végigsimított Fanny karján. – Ne aggódj, nem lesz semmi baj! Holnap beszélünk!

*

Alexander másnap a büfében találta meg Garryt, a kollégája épp egy jókora szendvics eltüntetésén fáradozott.
– Kíváncsi vagyok a véleményedre – huppant le az asztalhoz a nyomozó, és elmesélt mindent Fanny éjszakai látogatójáról, az eltűnt fényképekről és a névtelen levélről.
Garry megtörölte a kezét egy szalvétában, és alaposan megnézte a gyűrött, koszos fotót, amin James lazán átvetette a karját Fanny vállán, az Arbor tó vize kéken csillant meg a hátuk mögött. Alexandernek továbbra is nehezére esett rájuk néznie, a tegnap este történtek után különösen.
– Lehet, hogy volt valami a képeken, ami az öcséd eltűnéséhez kötődött? – kérdezte Garry töprengve.
– Az kizárt. A fotók nem aznap készültek, még csak nem is azon a nyáron, hanem egy évvel korábban. Egyszerű fényképek voltak, semmi több.
– Talán Fanny megtetszett valakinek, aki kicsit rendhagyó módon próbál a közelébe férkőzni.
– Ha így van, nem lenne egyszerűbb az internetről letöltenie pár képet? A közösségi média korában ez nem nagy kunszt.
– Lehet, hogy egy régimódi zaklatóról van szó – jegyezte meg Garry félig-meddig tréfásan. – Vagy nem csak képekre utazik. Talán már szép gyűjteménye van otthon a kikukázott cuccokból.
– Ha nem lenne ez – tette le Alexander az asztalra az átlátszó tasakba csomagolt névtelen levelet –, akkor egyet is értenék veled. De egy közönséges zaklató miért fenyegetőzne Simon Fellow-val? Azt ugyanis nem hinném, hogy két fickóval van dolgunk. – Legalábbis nagyon remélte, hogy Fanny nem vonz ekkora tömeget.
– A levél valóban bonyolítja a dolgokat – értett egyet Garry, és összehúzott szemöldökkel meredt a lapra nyomtatott szavakra. – Furcsa – motyogta. – Arról kellene elfeledkeznie Fannynak, hogy Fellow szerint az öcséd életben van?
– Másra nem tudok gondolni.
Garry bekapta az utolsó falatot a szendvicséből, összehajtotta a megüresedett papírtányért, és közben jelentőségteljes pillantást vetett Alexanderre.
– Tudom, hogy nem szívesen hallod ezt, de az öcséd neve kezd egy kicsit túl gyakran felmerülni az ügy kapcsán.
– Tudom – morogta Alexander komoran, és gyorsan elköszönt, hogy ne kelljen hallgatnia Garry további észrevételeit James szerepét illetően.
Nem a saját irodájába ment, hanem arra az emeletre, ahol a helyszínelők dolgoztak. Itt nem szűk, egyszemélyes irodák voltak, hanem nagyobb terek, tele méregdrága készülékekkel. Belépett a folyosóra, és szembe találta magát Anna Ruzovskyval, a helyszínelők főnökével.
Anna vékony, energikus nő volt, és a kora örök dilemmát jelentett a nyomozóknak Egyszer még fogadást is kötöttek rá, amit végül le kellett fújni, mert senki sem merte megkérdezni Annától, mikor született. Alexander a korábbi nyomozásai során többször is együtt dolgozott vele, és hol anyáskodó, hol sárkányos természete ellenére kedvelte.
– Ruzovsky, van egy perced? – állította meg.
– Attól függ, mire – fonta össze a karját lapos mellkasa előtt Anna, és közben tüzetesen szemügyre vette Alexandert. – Jó szarul nézel ki. Nem betegszabin kellene még lenned?
– Otthon csak halálra unnám magamat – fintorodott el a nyomozó. Jobbnak látta, ha nem osztja meg a nővel, hogy a karja már alig fáj, csak rosszul aludt Fanny miatt. Hiába hagyta ott a nőt az éjjel, amikor hazaért, és lefeküdt, őt látta maga előtt. Aztán amikor elaludt, róla álmodott. Fanny ott volt vele az ágyban, vörös haja szétterült csupasz mellén, és Alexander olyasmiket művelt vele, amikre ébren gondolnia sem lenne szabad. Reggel aztán olyan merevedéssel ébredt, amin még a hideg vizes zuhany is alig segített. Nem, ezt nyilván nem mondhatja el Annának, és másnak sem.
– Meg tudnád nézni, milyen ujjlenyomatokat találsz ezeken? – nyújtotta át a nőnek a névtelen levelet és a borítékot, amiben küldték.
Anna homlokráncolva meredt a lapra.
– Van ennek valami köze a Simon Fellow ügyhöz?
– Igen, arról a Simonról van szó.
– Oké – egyezett bele Anna –, soron kívül megnézem, de nem a te kedvedért, hanem az anyja miatt. Rendes nő, egy suliba jártunk annak idején. Az a legkevesebb, hogy segítek nektek elkapni a fia gyilkosát.
– Köszönöm – mondta Alexander, és közben próbálta feldolgozni a tényt, hogy Anna ezek szerint csak néhány évvel lehet fiatalabb a szüleinél. Azon a kudarcba fulladt fogadáson nem tippelte többnek negyvenötnél.
Visszaballagott az irodájába, és elővette az apjától kapott dossziét. Alaposan átnyálazta a teljes anyagot, és ugyan talált benne néhány új információt, de semmi olyat, ami segítségükre lehetett volna a nyomozásban. Ennek ellenére beszélnie kell Michael Blockhardttal. Látszott, hogy annak idején alaposan utánajárt mindennek, talán tud segíteni.
Épp a telefonért nyúlt, hogy felhívja a férfit, amikor a készülék megcsörrent. Az Arbor tónál szolgálatot teljesítő rendőr telefonszáma villogott a kijelzőn, Alexander azonnal felvette.
– Találtunk valamit, nyomozó – hallatszott a rendőr izgatott hangja. – Jobb lenne, ha idejönne.


Ha szívesen olvasol tőlem, ha tetszenek a történeteim, és van egy perc szabadidőd, kérlek szavazz rám a Dugonics András díjon, ahol krimi kategóriában jelöltek. Köszönöm!

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Ha nem szeretnél várni az új részekre, A múlt bűneit megvásárolhatod nyomtatott és elektronikus könyvben az alábbi helyeken (mindenhol máshol elfogyott):


Izgalmas nyomozások, szenvedélyes érzelmek - várakozás és postaköltség nélkül.
Vásárold meg e-könyvben a regényeimet!


Nyomtatott könyvben szeretnéd olvasni a Rózsakői rejtélyek első részét?
Itt az utolsó esély!
A könyv a Libri és Bookline üzletekben még kapható, korlátozott mennyiségben:



Ajándékot keresel? Magadat szeretnéd megajándékozni? Hadd adjak egy tippet!
A romantikus krimi rajongók kedvenc sorozata, a Felföldi rejtélyek immár a hozzájuk készült illatgyertyákkal is megvásárolható!
FIGYELEM, UTOLSÓ PÉLDÁNYOK!


Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan.

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elmúlt hónap legnépszerűbb bejegyzései