Alex új irodája akkora volt, mint egy kisebb repülőgéphangár, és kínosan tiszta. Legalábbis Emma így érezte. Hiányzott neki a főnöke korábbi, jóval apróbb szobája, ahol bár szintén nem látott egyetlen kósza porszemet sem soha, de a zsúfoltság miatt mégis kicsit kevésbé tűnt rendezettnek. Na meg nem állt ott az asztalon az a fénykép…
Emma, mint mindig, amikor megbeszélésre jött Alexhez, kényszerítette magát, hogy ránézzen a fotóra, csakhogy újra és újra tudatosítsa magában: a férfi foglalt.
A képen ugyanis Alex egy szép, szőke hajú nő vállát karolta át, előttük pedig egy huncutul mosolygó kislány állt. Liza és Pipi. Alex családja. Emmát mindig eltöltötte valami tompa, meghatározhatatlan fájdalom ettől a két szótól.
– Szarul nézel ki – jegyezte meg Alex. Sosem volt erénye a tapintatosság.
– Csak rosszul aludtam.
– Biztos, hogy csak ennyi? – Alex a homlokát ráncolva vette szemügyre, Emma pedig egy pillanatra elgondolkozott azon, hogy elmond neki mindent. A szomszédból átszűrődő erőszak hangját, az eredménytelen telefonbeszélgetését Újvárival, majd az azt követő hosszú órákat, amikor próbált rájönni, melyik szomszédja az, aki bántalmazza a párját, miközben folyton a saját undorító emlékeivel küzdött, de végül nem jöttek a szájára a szavak.
Alexet elég csapás érte tavaly, ő pedig nem akarta terhelni a saját problémáival. Nincs is hozzá joga, hogy terhelje. Így hát mosolyra húzta a száját, és biccentett.
– Persze, hogy csak ennyi.
Alex, ha nem is hitt neki, nem mutatta. Hanem az íróasztalához húzott másik szék felé intett, és amíg Emma leült, kérdés nélkül töltött neki az előttük gőzölgő kancsóból egy nagy pohár kávét.
– Akkor lássunk is neki a melónak! – mondta, Emma pedig hálásan a kávéért és a témaváltásért, letette maga elé a laptopját, megnyitotta azt a programot, amit saját maga fejlesztett, és ami a futó projekteket tartalmazta, aztán elmondta Alexnek, hogy áll a készletgazdálkodási rendszer aktuális fejlesztése.
Ahogy mindig, a munka most is segített abban, hogy fókuszálni tudjon, de azért az agya peremén továbbra is ott motoszkált a korábbi rossz érzés. Végül arra jutott, hogy azok a szörnyű zajok a három legközelebbi lakás egyikéből jöhettek.
A tőle jobbra élő házaspár saját ruhaüzletet és varrodát üzemeltetett a belvárosban. Emma látta, amikor reggel elindultak dolgozni, és úgy tűnt, a nőnek nincs semmi baja, Emma mégis úgy döntött, velük kezdi. Ebédidőben elugrik a boltjukba, és miközben vesz kamuból valamilyen ruhát, beszélget a nővel egy kicsit.
– Mi a helyzet az applikációval? – kérdezte Alex, miután mindent megbeszéltek a készletgazdálkodási rendszerrel kapcsolatban.
Az applikáció Alex lányának, Pipinek volt az ötlete. Egy játék, amiben alkatrészeket kell különböző feladatok során összegyűjteni, majd összerakni belőlük autókat. Az új marketinges, akit Alex pár hónapja felvett Flóra mellé, azonnal kapva kapott az ötleten, hogy ezzel milyen jó sajtóvisszhangot lehetne kelteni, és a Karai Zrt. nevét szélesebb körben megismertetni az emberekkel, Flóra pedig, mint a cég PR vezetője, egyetértett vele, így hát elkezdték a KaraiCar Advanture fejlesztését, Emma pedig minden percét élvezte.
– Lassan kész lesz a bétaverzió – mosolygott rá a férfira, aki lelkesen visszavigyorgott rá.
– Gáz, hogy ennyire menőnek tartom, hogy lesz egy játékunk?
– Dehogy az! Tényleg menő.
– Mindent megbeszéltünk, ugye? – Alex hátradőlt a székén, és kinyújtózkodott.
– Igen – kapta el Emma a tekintetét.
Alex vonzó pasas volt, ami önmagában még nem is lett volna baj, hiszen jóképű fickóból rengeteg akadt, és általában Emma egy szemrevételezésen kívül mást nem igazán akart kezdeni velük. Ám Alex nem csak jóképű volt, de fénylő páncélú lovagként a segítségére sietett, amikor Emma nem talált munkát. Hisz ki alkalmazna egy egykori hackert a cégénél informatikusként?
Alex azonban nem törődött a múltjával, a rossz hírével, neki csak a tudása számított. Felajánlotta Emmának a Karai Zrt. frissen alapult informatikai részlegének a vezetését, és ragaszkodott hozzá, hogy nagyjából háromszor annyit fizessen, mint amennyit ő a bérigényében megjelölt.
Emma kimondhatatlanul hálás volt neki. A hála azonban veszélyes érzéseket ébresztett benne, és olyan reményeket ültetett el a fejében, amiken sosem szabadott volna egyetlen pillanatra sem elgondolkoznia.
– Az Ambróziában ebédelek – szólalt meg Alex. – Flóra megkért, hogy nézzek rá az apjára, amíg Skóciában vannak. Jössz te is? Te úgyis jobban szót értesz az öreggel.
Emma egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy hagyja az egész éjszakai ügyet és a nyomozgatást. Helyette elmegy Alexszel az Ambróziába, és jól érzi magát arra a lopott, röpke órára, de nem bírta cserben hagyni az ismeretlen nőt, és egyébként sem volt tanácsos túl sok időt kettesben töltenie Alexszel.
– Bocs, ki kell hagynom, mert van ebédidőben egy-két elintéznivalóm – mondta a férfinak –, de munka után benézhetek én is a kávézóba. Bár szerintem Flórának nincs miért aggódnia, az apja tökéletesen elboldogul.
– Persze, hogy el – forgatta a szemét Alex –, de tudod, Flóra milyen aggódós. És ha ez kell neki ahhoz, hogy nyugodtan elutazzon, akkor én minden ebédszünetemet ott töltöm az Ambróziában a következő egy hétben.
– Tudom – mormogta Emma, mert tényleg tisztában volt vele, hogy Alex bármit megtenne a barátai kedvéért.
Még egy dolog, ami annyira megnehezítette, hogy elnyomja magában azokat a veszélyes érzéseket. Így inkább visszasietett a saját szobájába, aztán fél óra múlva elindult a szomszédai ruhaboltjába.
A Levendula Szalon nem a belvárost kettészelő forgalmas sétálóutcán állt, hanem egy azzal párhuzamos, apróbb mellékutcán, egy ékszerbolt és egy ingatlaniroda között. Apró, de elegáns üzlet volt halványlilára festett fallal, és csillogóan fényesre suvickolt kirakattal, ami mögött a lila mindenféle árnyalatába öltöztetett próbababák sorakoztak. Emma egy pillanatra hátrahőkölt a látványtól.
Mi van, ha bent is csupa lila cucc van, ő meg ki nem állhatja ezt a színt? Ez persze nem tartotta vissza attól, hogy véghez vigye, amit eltervezett.
Az ajtó csilingelt, ahogy belépett az üzletbe. Emmának csak annyi ideje maradt, hogy körbepillantson a fogasokon meg a polcokon, és megkönnyebbülten megállapítsa, hogy ugyan rettentő sok a lila ruha, de azért más színűek is akadnak, aztán ott is termett előtte a szomszédasszonya.
Juli gesztenyebarna bubifrizurája, mint mindig, most is tökéletesen fésült volt. Halványlila blúzával és kicsit sötétebb lila nyaklánc-fülbevaló szettjével mintha az üzlet élő reklámtáblája lett volna.
– Emma, szia! Mi szél hozott felénk? – mosolyodott el, és Emmának nagyon igyekeznie kellett, hogy ne csússzon ki a száján a valódi indok. Helyette tétován a legközelebbi állvány felé mutatott.
– Ruhát vennék.
Julin látszott, hogy meglepődik, és Emma azt is sejtette, hogy ugyanannyira nehezére esik nem kimondani azt, amire gondol, mint az előbb neki. Ami valószínűleg valami olyasmi lehetett, hogy pólót, pulóvert és farmert nem árulnak. Emma ugyanis általában ezeket viselte, még a munkahelyén is. Aznap épp egy szürke farmert kék pulcsival.
– Az anyám elhívott magukhoz Helsinkibe, és emlegetett valami estélyt is, amire el akar rángatni magukkal – igyekezett magyarázattal szolgálni arra, és igazából nem is hazudott, legalábbis nem nagyon.
Az anyja és a mostohaapja tényleg Helsinkiben éltek. A mostohaapja külgazdasági attaséként dolgozott Finnországban, a magyar nagykövetségen, és valóban megkérdezték tőle, hogy nem látogatja-e meg őket a hónap végén, Emma azonban nemet mondott.
Imádta az anyját, ahogy a mostohaapját is, és rettentően örült, hogy mennyire boldogok együtt, de ahányszor Helsinkiben járt náluk, úgy érezte, nem illik oda, csak a csúf múltra emlékezteti őket.
– Szóval az estélyre kellene egy ruha – mondta, elnyomva a fél-hazugság miatti kényelmetlen érzését.
– Finnország annyira szép! Mi is szeretnénk egyszer elmenni oda Csabával – lelkesedett Juli. – Van elképzelésed arról, milyen ruhát szeretnél?
– Nincs. Abban bíztam, hogy segítesz kitalálni.
– Hát persze. – Juli alaposan végignézett rajta, aztán bólintott, majd elhaladt két sor ruha mellett, a harmadikhoz érve megállt, és keresgélni kezdett a színes holmik között. Emma igyekezett nem túl feltűnően figyelni minden mozdulatát.
Ismerte a jeleket, tudta, hogy a nők hogyan próbálják takargatni a külvilág előtt a velük történteket. Vastag smink, hosszú ujjú felső, hosszú nadrág, meg az a túl széles, erőltetett mosoly, ami azt hivatott közvetíteni az emberek felé, hogy minden rendben van, hogy mennyire boldogok, ám a szemükből a mérhetetlen bánatot sosem tudták teljesen elűzni. Ahogy a félelmet sem.
Juli azonban könnyedén mozgott. A blúza ujja szabadon hagyta az alkarját, amin nem látszottak verés nyomai. Az arcán is csak halvány, természetesnek tűnő smink volt. Emma kezdett megnyugodni, hogy nem őt hallotta az éjjel.
Juli rendes nő volt. Tavaly, amikor Emma kificamította a bokáját, azonnal felajánlotta, hogy segít. Bevásárolt neki, sőt még az orvoshoz is elfuvarozta, meg úgy általában anyáskodott felette, pedig nagyjából egyidősek lehettek. Emma nem szerette, ha túl közvetlenek vele az emberek, de Juli esetében nem annyira bánta. Kedvelte a nőt. A férje, Csaba is rendes pasas volt, bár belőle szerencsére hiányzott a felesége túlzott közvetlensége.
– Ehhez mit szólsz? – Juli leakasztott egy ruhát a fogasról, és megmutatta neki.
Nem lila volt, hanem halvány szürkéskék, a mellrészén ezüstszínű hímzéssel, és Emmának ugyan valójában semmi szüksége nem volt egy ilyen ruhára, mégis azonnal megtetszett neki.
– Nagyon szép!
– Próbáld fel! – mosolygott rá elégedetten Juli, és beterelte a pult mögötti próbafülkébe.
Emma behúzta maga mögött a függönyt, és öltözködni kezdett. Közben hallotta, hogy Juli a pultnál tesz-vesz, és az járt a fejében, hogy ha nem is tőlük jöttek az éjszakai zajok, talán Juli tudhat valamit. Hisz nem csak vele volt közvetlen, hanem mindenki mással is a házban. Talán ő észrevett valamit a többi szomszédjukon.
– Éjszaka te is hallottad azt a zajt? – szólt ki neki, mire egy pillanatnyi néma csend támadt, mintha Juli hirtelen abbahagyta volna, amivel foglalkozott.
– Milyen zajt?
– Veszekedésfélét.
Újabb csend következett, mielőtt Juli válaszolt.
– Nem hallottam semmit – mondta, és furcsamód nem kérdezett mást. Se azt, honnan jöhetett a zaj, se azt, hogy mégis miféle veszekedés volt, hanem gyorsan témát váltott. – Segítsek felhúzni a ruhán a cipzárt?
– Nem kell, köszönöm, boldogulok – mormogta Emma, de közben elöntötte a rossz érzés.
Belebújt a ruhába, felhúzta az oldalán a cipzárt, és egyetlen pillantásra sem méltatva a tükörképét kiment a fülkéből. Muszáj volt látnia Juli arcát, hátha a tekintete elárulja azt, amit nem mond ki, ám odakint nem csak a nőt találta.
A varroda feliratú ajtó ugyanis nyitva volt, és a küszöbön ott állt Juli férje, Csaba, egy halvány rózsaszínű ruhával a kezében.
A férfi őt nézte, és közben úgy összehúzta vastag szemöldökét nagy sasorra felett, mintha rá akarna jönni valamire. Emma biztos volt benne, hogy az utolsó néhány szót hallotta, de azt megtippelni sem tudta, mire gondol.
– Szia! – köszönt neki. – Én csak… estélyi ruhát keresek . – Olyan természetellenesen hangoztak a szavak, mintha egy béna dialógust olvasna fel egy rosszul sikerült nyelvkönyvből.
– Akkor ez jó választás, és épp a te méreted – biccentett a férfi, majd odanyújtotta a rózsaszín ruhát Julinak, közben váltottak egy megfejthetetlen pillantást, aztán Csaba újra Emmára pillantott. – Ahhoz a ruhához készült egy stóla is. Esetleg érdemes lenne azt is felpróbálnod, jól jöhet a hűvösebb időben.
– Köszönöm, mindenképp felpróbálom.
Csaba bólintott, még el is mosolyodott, majd intett, és visszament a varrodába.
– Csodálatosan áll rajtad – mondta Juli, miután a férje mögött becsukódott az ajtó, ám ezúttal a mosolya nem tűnt olyan szívélyesnek. Emma nem értett semmit.
Meg mert volna esküdni rá, hogy Csaba nem bántalmazza Julit. Hogy a nő korábbi jókedve nem volt tettetés, és nincs semmiféle fájdalma. De akkor miért reagáltak ilyen furcsán arra, hogy ő megemlítette a zajokat? Emma legszívesebben tovább erőltette volna a témát Julinál, de a zsigereiben érezte, hogy úgysem járna sikerrel.
Így hát engedelmesen felpróbálta a stólát , aztán a ruhával együtt azt is megvette, habár sejtette, hogy egyiket sem fogja soha viselni.
Táskával a kezében lépett ki a boltból. Próbált rájönni, mégis mi történt az imént, hogyan alakult át ilyen hirtelen egy könnyed beszélgetés valamivé, ami zavarbaejtően érthetetlen volt számára. Aztán lendületesen befordult a sarkon, és egyenesen nekiszaladt valakinek.
– Jaj, sajnálom! – szabadkozott, miközben akár egy labda, ami lepattan a falról, hátraugrott. Felnézett, és a pillantása Újvári Péter tekintetével találkozott.
Emma sosem értette, hogyan képes a férfi olyan szúrósan nézni azzal a mogyoróbarna szemével, ami leginkább egy meghitt, kandallófényben fürdő szobára emlékeztetett. Az ilyen színű szempárból melegségnek kellene áradnia, nem fagyos utálatnak. Az egyszerűen ellentmond a természet törvényeinek.
Újvári egy pillanatig némán szemlélte az arcát, majd a kezében szorongatott táskát, aztán komoran összehúzta a szemöldökét.
– Mégis mit művel?
– Vásároltam.
– Egy fenéket vásárolt! – förmedt rá a férfi a táskára írt Levendula Szalon feliratra mutatva. – A szomszédja boltjában járt.
Emma meglepetten bámult fel rá.
– Mégis utánanézett a lakóknak?
– Ne örüljön, nem maga miatt tettem. – A férfi arca megfeszült, a tekintetéből pedig most már egyenesen jégcsapok lövelltek Emma felé, ő mégsem tudta elnyomni az örömét. Mert ezek szerint nem ismerte félre Újvárit, tényleg hajlandó bárkinek segíteni. Még neki is.
– Igen, tudom, hogy nem miattam tette, hanem annak ellenére, hogy én kértem rá.
A férfi tekintetében mintha meghökkenés villant volna, de aztán gyorsan eltűnt, és átadta a helyét a szokott utálatnak.
– Azért tettem, mert meg akartam akadályozni, hogy bajt keverjen, de ezek szerint elkéstem.
– Csak beszélgettem Julival.
– Hát persze, csak beszélgetett, azért rohant belém úgy, mintha teljesen máshol járna az esze – csóválta meg a fejét Újvári.
Emma gyorsan belátta, hogy jobb, ha őszinte.
– Jó, az az igazság, hogy eléggé elrontottam a dolgot – ismerte be. – Arra jutottam, nem Julit bántották, ezért megkérdeztem tőle nyíltan, hallott-e valamit az éjjel, hátha ketten együtt rá tudunk jönni, ki volt az, mire megjelent a férje. Juli azt mondta, semmit sem hallottak, de szerintem nem mondott igazat. Attól tartok, tudnak valamit, csak nem mondják el, mert túlságosan ajtóstól rontottam rájuk a kérdéssel. Pedig muszáj rájönnöm…
Emma még hadart volna tovább is, de Újvári felemelte a kezét, és leállította.
– Eszébe ne jusson még jobban beleavatkozni!
– De muszáj segítenem!
– Úgy, ahogy az előbb segített? – húzta fel a férfi gúnyosan a szemöldökét, mire Emma elpirult.
– Nem úgy. Általában tanulok a hibáimból.
– Akkor tanuljon most is, és hagyja rám a dolgot.
– Vagy együtt is működhetnénk – javasolta Emma.
Újvári arca olyan hirtelen sötétült el, mint egy szoba, ahol lehúzták a rolót.
– Mi sosem fogunk együttműködni! És ne keverjen még több bajt, mert ezúttal esetleg tényleg megjárja – sziszegte, Emma pedig azonnal tudta, hogy ez nem figyelmeztetés, hanem jóval inkább fenyegetés.
Nem felelt semmit, csak bólintott. Mi mást is tehetett volna?
– Köszönöm, hogy mégis segít – motyogta, de Újvári nem reagált rá, csak szó nélkül kikerülte, aztán a Levendula Szalon felé sietett.
Emma nézte, ahogy befordul a sarkon, aztán elindult az ellenkező irányba. Vajon a férfi a végére tud járni az ügynek, és rájön, ki az a nő, akit bántottak? Úgy, hogy menet közben nem fog még nagyobb kárt okozni, mint általában a rendőrség a családon belüli erőszakoknál? Emma nem igazán bízott benne. És azt is tudta, hogy képtelen lesz annyiban hagyni ezt az egészet. Muszáj rájönnie, kinek van szüksége segítségre.
Csupán azért, mert ha valaki annak idején az ő környezetükből felfigyelt volna a jelekre, és megpróbált volna segíteni, akkor talán jóval hamarabb kiszabadulhattak volna abból a rémálomból, amibe olyan hosszú ideig benne ragadtak.
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
MÁR ELŐRENDELHETŐ!
Rendeld elő 30% kedvezménnyel, ajándékkönyvvel és a könyvhöz készült könyvjelzővel:
ELŐJEGYZÉS KÖNYVHETI ÁTVÉTELLEL: A Kristály Villa titka
LÍRA: A Kristály Villa titka
KÖNYVTÜNDÉR: A Kristály Villa titka
ÁLOMGYÁR: A Kristály Villa titka
BOOK24: A Kristály Villa titka
OLVAS.HU: A Kristály Villa titka
Ha csak attól a férfitól számíthatsz segítségre, aki gyűlöl, a következmények beláthatatlanok…
Rády Emma tíz évvel korábban bosszút akart, ami azonban halállal végződött. Ugyan a börtönt megúszta, és új életet kezdett Rózsakőn, de a múltja továbbra is kísérti. Aztán egy éjjel bántalmazás hangjait hallja a szomszédból, és elhatározza, hogy nem hagyja annyiban. Hisz a saját bőrén tapasztalta, milyen az, amikor mindenki hátat fordít a családon belüli erőszak áldozatainak. Ám aki a segítségére lehetne, teljes szívéből gyűlöli.
Újvári Péter főhadnagy élete tönkrement. Megkeseredett és magányos Emmának köszönhetően. Amikor a nő felbukkan, minden erejével el akarja utasítani a kérését, és messzire akarja kergetni magától, nem csupán azért, amit Emma egykor vele tett. Hanem a mocskos és teljesen helytelen vágy miatt is, amit a nő iránt érez. De túl mélyen gyökerezik az ösztöne, hogy segítsen a bajba jutottakon.
Péter kénytelen-kelletlen nyomozni kezd, és Emmával olyasmire bukkannak, amire egyáltalán nem számítottak: Rózsakő eddigi legelborultabb gyilkosára. De vajon lehet esélyük ellene? És a gyűlölet tényleg átalakulhat szerelemmé, vagy ők ketten együtt még a gyilkosnál is nagyobb káoszba fullasztják Rózsakőt?
OLVASTAD MÁR?
Benjamin Burke azt hitte, tökéletes a terve. Elviszi a barátnőjét, Flórát egy régóta esedékes romantikus utazásra Skóciába, közben szimatol egy kicsit az ügyben, ami hónapok óta ébren tartja éjszakánként. Persze Ben életében soha semmi nem ilyen egyszerű, a tervei pedig hajlamosak gajra menni. Ezúttal a szokásosnál is jobban. Köszönhetően egy holttestnek, egy eltűnt lánynak, na meg Tristan Hunternek, az edinburghi zsarunak, akivel – mindkettőjük pechjére – kereszteződnek az útjaik.
Ben és Tristan azon kapják magukat, hogy őrült balhéba keverednek, ahol minden sarkon veszély les rájuk, miközben legszívesebben egymásnak is bemosnának.
Vajon sikerül összedolgozniuk és túlélniük a közös kalandot?
Jud Meyrin Rózsakői rejtélyek és Felföldi rejtélyek sorozata fonódik össze ebben a fergetegesen adrenalindús bromance-ban
Olvass bele a regényeimbe, és menj biztosra:
Ha tetszett, itt tudod megvenni a könyveket nyomtatva és elektronikusan is:
FairBooks Kiadó (akár dedikálva is)
.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése