Alexander gyakran járt Kate házában, most
mégis furcsa volt megállni a fehérre festett fakerítés előtt, és belépni a
kapun. Felment a keskeny lépcsőfokokon, amik a bejárati ajtóhoz vezettek, és
megtorpant. Máskor simán besétált volna, de úgy érezte, ezúttal illik kopognia. Néhány másodperc múlva Kate jelent meg az ajtóban.
– Alexander, miért nem jöttél be? – kérdezte meglepetten, aztán egy hosszú pillanatig az arcát fürkészte, majd a homloka mély ráncokba szaladt. – Mi történt? – kérdezte jóval halkabban.
– Váltanék pár szót Markkal.
– Miért? Nem tett semmi rosszat!
– Tudom, hogy nem tett semmi rosszat. – Alexander
igyekezett magára ölteni a legmegnyugtatóbb arckifejezését, és sután
megpaskolta Kate karját. – Nem kell aggódni, csak felmerült pár kérdés.
– De miért? Megtaláltátok Deborah
gyilkosát. Tudom, mert Fanny tegnap mindent elmesélt.
Alexander bólintott. Valóban megtalálták,
ráadásul Mark tippjének köszönhetően. Be akarták hozni kihallgatni Nick
Walsh-t, Deborah drogos bátyját, de csak a holttestére bukkantak a lepusztult
exeteri lakásában. Túladagolás. És ott volt a szobában Deborah
táskája és pénztárcája is. Az utóbbiból a pénz jó része hiányzott. A gyilkossági
helyszínen talált hajszálról pedig bebizonyosodott, hogy Nick Walsh-é. Egyértelmű
volt minden, lezárhatták a nyomozást. Alexander maga sem igazán tudta, hogy
akkor mi a fenét keres itt.
– Hadd beszéljek Markkal, Kate – kérte
mégis a nőtől. – Ez nem hivatalos, csak saját magamban kell lezárnom pár
nyitott kérdést, és úgy gondolom, a fiad segíthet ebben.
Úgy tűnt, Kate tovább fog tiltakozni, de
aztán lassan bólintott, és hátralépett az ajtóból, hogy beengedje Alexandert.
– Nekem mindjárt vissza kell mennem a
kávézóba, de Mark odafönt van a szobájában, ismered a járást.
– Köszönöm.
– Alexander... – szólt utána a nő, amikor
ellépett mellette. – Ugye Mark nem keveredett bele semmibe...?
Alexander visszafordult Kate felé, és megrázta a fejét.
– Nem
Vetett még egy pillantást a nappaliba, ahol
annyi estét töltöttek együtt, amikor Garry még élt, majd elindult felfelé a
lépcsőn. Az emeleten ugyanúgy megtorpant Mark szobája előtt, mint lent a
bejáratnál. Aztán felemelte a kezét, és kopogtatott.
– Mondtam, hogy majd később ebédelek, anya!
– kiabált ki Mark anélkül, hogy kinyitotta volna az ajtót. Alexander nem tudta
megállni, hogy ne forgassa meg a szemét.
– Alexander vagyok. Bemehetek?
A szavait néma csend követte, aztán léptek
koppantak, és Mark kinyitotta az ajtót. Nekidőlt az ajtófélfának, és a
pillantása azonnal Alexander hónaljtokban megbújó pisztolyára kúszott.
– Ez hivatalos látogatás? – kérdezte
foghegyről, Alexandernek pedig erőlködnie kellett, hogy meglássa a magas, komor
arcú srácban azt a kisfiút, akivel annak idején annyit focizott.
– Nem. Csak van néhány dolog, amiket meg
kellene beszélnünk.
– Milyen dolog? – kérdezte gyanakodva
Mark.
– Ezt inkább bent mondanám el. Nem akarom,
hogy az anyád meghallja.
Úgy tűnt, ez az érv hatott. Mark félreállt,
és kitárta előtte az ajtót, Alexander pedig belépett a szobába, ami pont olyan
rumlis volt, ahogy azt egy tizennyolc éves fiútól elvárná az ember. Mark az
íróasztalához lépett, és egy gyors mozdulattal lehajtotta a laptopja tetejét,
aztán levetette magát az ágyra.
– Miről van szó? Mert ma még tanulnom is
kéne.
Alexander le merte volna fogadni, hogy Mark
nem a tanulnivalót nézte a laptopján, de nem tett semmilyen megjegyzést. Elhúzta
az íróasztal elől a széket, megállította pont az ágyon heverő fiúval szemben,
és leült rá.
– Hogy jutott eszedbe Nick Walsh? – tért
rá egyenesen a témára.
Mark egyetlen pillanatig tétovázott csak,
aztán megvonta a vállát.
– Csak úgy – morogta. – Látszott
rajta, hogy bármit megtenne egy újabb adagért.
Alexander kénytelen volt beismerni, hogy igaza van. Ha tudott volna arról, hogy Deborah bátyja drogos, és hogy a húgától nem kapott
pénzt, akkor ő maga is azonnal a férfit gyanúsította volna. Ám a megérzése azt súgta, hogy Mark nem mondott el mindent. Márpedig neki
tudnia kell, mit titkol a fiú, így nekiszegezte a
kérdést:
– Tudod, hogyan halt meg Deborah?
– Hogyhogy hogyan? Hát megölték.
– És azt tudod, hogyan ölték meg? – kérdezte
Alexander, aztán nem törődve Mark elsötétülő tekintetével meg is válaszolta a
saját kérdését. – Nem tudhatod, mert nem hoztuk nyilvánosságra. De most elmesélem
neked. Deborah-t többször is hasba szúrták, de egyik sérülése sem volt olyan
súlyos, ami azonnali halált okoz.
– Bassza meg... – motyogta Mark
holtsápadtan, de Alexander nem törődve a káromkodással kíméletlenül folytatta.
– És kipeckelték a száját, hogy ne kiabálhasson.
Aztán hagyták elvérezni.
Mark felegyenesedett ültében, és olyan görcsösen
markolta az ágy szélét, hogy egészen kifehéredtek az ujjai.
– Ugyanúgy ölték meg, mint Garryt –
suttogta.
– Igen – biccentett Alexander.
– De Garry gyilkosa bevallotta, mit tett!
Írt búcsúlevelet, mielőtt felakasztotta magát. Talán csak véletlen
egybeesés ez az egész... A késelés azért nem olyan ritka eset.
– Igen, lehet, hogy csak véletlen –
ismerte el Alexander. – De nem hagy nyugodni a gondolat, hogy elhallgatsz
valamit. Egy évvel ezelőtt is úgy éreztem, amikor Garry meghalt...
Mark ádámcsutkája fel-alá ugrált, ahogy
görcsösen próbált nyelni, és Alexander már fel volt készülve rá, hogy ez sem lesz
elég ahhoz, hogy a fiú beszéljen. Ám Mark felemelte a fejét, és a szemében váratlanul
düh villant.
– Azt akarod tudni, hogy mit titkolok? Meg
akartam keresni az igazi apámat, oké! – csattant fel. – Senkinek nem mondtam
el, csak Garrynek. Megkértem, hogy segítsen. Aztán pár nap múlva megölték. Úgy
halt meg, hogy azt hitte, az igazi apámat akarom látni. Mert ő... nem elég
nekem. Ezt titkoltam. Mert kurvára szégyelltem magam. A gyilkosságokról mindent
elmondtam, amit tudtam.
Mark felpattant az ágyról, és az ablakhoz loholt.
Aztán csak nézett kifelé rajta, a válla megereszkedett. Alexander pedig
elszégyellte magát. Annyira meg akarta tudni, mit titkol Mark, hogy semmi
mással nem törődött. Pedig a cél nem szentesíti az eszközt, bármennyire
kényelmes is lenne ezt gondolni.
– És megtaláltad az igazi apádat? –
kérdezte halkan a fiút.
Mark nemet intett a fejével.
– Ha szeretnéd, én segíthetek... –
ajánlotta fel Alexander, de Mark azonnal félbeszakította.
– Nem! – fordult felé hirtelen a fiú. – Én
csak... el akarom felejteni ezt az egészet. El akarom felejteni, hogy hogyan...
– Nagyot nyelt, mintha hányingere lenne, aztán Alexander tekintetébe fúrta égő
szemét.
Alexander látta, hogy a szeméből mennyi keserűség árad, és hirtelen ő maga sem tudta, mit keres itt. Nem
kellett volna mindent rázúdítania Markra... Szinte érezte Garry dühét.
Talán csak ezért akarta azt hinni, hogy nem az igazi gyilkosokat kapták el.
Garry miatt. Egy újabb esélyt akart arra, hogy bosszút álljon. Látnia akarta
Garry gyilkosát elrohadni a börtönben. Lezárást akart. Másféle lezárást, mint
amit kapott. De talán ideje lenne elfogadnia azt, amin nem változtathat.
– Rendben, nem beszélünk róla többet, ha
nem akarod – mondta, Mark pedig félig meglepetten, félig hálásan pillantott rá.
– Köszönöm.
– Az pedig természetes – nézett Alexander a fiú szemébe –, hogy kíváncsi vagy az igazi
apádra, és hogy válaszokat keresel.
– Csak azt akartam tudni, miért hagyott el
bennünket. De már nem. Most már nem számít.
Alexanderbe belehasított a gondolat, hogy
a fiú ugyanolyan elveszett, mint amilyen ő volt kamaszkorában.
– Emiatt ne legyen
bűntudatod.
Mark lehunyta a szemét és bólintott, de Alexander sejtette, hogy nem fog ilyen könnyen megszabadulni a bűntudatától. Ezután jobban oda kell figyelnie a fiúra. Garry miatt... és a lánya kedvéért is. Mert az elmúlt napokban egy valami egyértelművé vált, bármennyire is tiltakozott ellene minden porcikája: Ariana bármit megtenne Markért. Ő pedig segíteni fog neki ebben, ha már megakadályozni nem tudja.
*
Mark az ablakból nézte, ahogy Ariana apja beül a terepjárójába, majd elhajt, és hirtelen nem is tudta, mit érez. Megkönnyebbülést? Bűntudatot? Dühöt? Minden egyszerre marta belülről. Garryre gondolt, aztán Debre. A fájdalom olyan élesen hasított bele a gyomrába, mintha őt is késsel szurkálnák, a korábbi hazugság pedig epeként marta a torkát.
Mert nem csak azt hallgatta el, hogy meg akarta keresni az apját. Másról is hazudott... Például arról, hogy Garry halála után abbahagyta a keresést. Na meg arról, hogy mire jött rá néhány nappal ezelőtt.
Leereszkedett a székébe, felhajtotta a laptopja tetejét, és a képernyőn azonnal megjelent az üzenet. Mark hosszan nézte, míg már a betűk csak fekete pacáknak tűntek a fehér háttéren. Minden a feje tetejére állt, és ő már semmiben sem volt biztos.
A telefonja csipogni kezdett, Ariana hívta, de Mark nem vette fel. A lány nem tudhat meg semmit, bármennyire is nehezére esett titkolóznia előtte. Igazából ez volt a legnehezebb, Ariana elől elhallgatni mindent. De megteszi, mert nem bírná elviselni, ha a lány miatta keveredne bele.
Szaggatottan sóhajtva bezárta az üzenetet a laptopján, aztán megnyitott egy újabb ablakot. Ideje kitalálnia, mihez is kezdjen!
Bár ez a történet most véget ért, de Ariana és Mark még visszatérnek. Előreláthatólag 2022-ben, és regényformában. ;)
A novella A múlt bűnei című regényhez tartozik. A könyv beszerezhető itt:
Megyeri Judit - Jud Meyrin regények
NewLine nyomtatott, NewLine ebook
Libri, Líra, Bookline, Álomgyár, Book24
.JPG)
.jpg)
Nagyon tetszett, persze jobb befejezésre gondoltam, de várom a jövő évet Isten segedelmével, hogy el tudjam olvasni majd a könyvedet!!
VálaszTörlésÜdvözlettel Ildi!
Örülök, hogy tetszett azért, a befejezés ellenére is. :) A regénnyel pedig igyekszem! :) Köszönöm a véleményt!
Törlés