Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

– Szörnyű eset! – csóválta meg a fejét az egyik javakorabeli hölgy, és ettől a fülébe aggatott, hosszú fülbevaló lengeni kezdett, akár egy fejjel lefelé fordított metronóm.

– Ismerte Gálffyt? – kérdezte meg Ben, ki tudja hányadszor aznap este.

– Párszor találkoztunk, főleg efféle rendezvényeken – mutatott körbe az asszony a termen, és közben az ujján lévő jókora gyémántgyűrűn megcsillant a mennyezeti lámpák fénye. – A néhai férjemmel álltak üzleti kapcsolatban. Lajos mindig azt mondta, keresve sem lehet nála jobb partnert találni, ha ingatlanokról van szó.

Ben rezignáltan bólintott a nő szavait hallgatva. Ugyanezt mondták a többiek is, akikkel eddig szóba elegyedett. Hihetetlen, de egyetlen pletyka sem keringett Gálffyról, ami arra utalt volna, hogy mégsem olyan remek fickó, mint amilyennek mindenki gondolta.

– Maga is ismerte, édesem? – búgta a nő, és bizalmasan megpaskolta a karját.

Ben a nőre villantott egy mosolyt.

– Én is csak néhányszor találkoztam vele, mint ön, asszonyom. Megbocsát? Még nem láttam minden képet.

Az egyik festményhez lépett, és remélte, hogy a nő nem követi. Úgy tett, mintha a flamenco táncosra emlékeztető alakot tanulmányozná, amihez a festő fekete és vörös színeken kívül mást nem használt. Ben nem értette, mi kerül a képen közel félmillió forintba, de talán csak azért, mert sosem volt érzéke a művészetekhez.

– Hogy mutatna a kandallóm felett? – kérdezte Alex, odasétálva mellé.

– Komolyan az én véleményemre vagy kíváncsi?

– Igazad van, a te ízlésed nem elég kifinomult ehhez. – Alex egy darabig tanulmányozta a képet, aztán megcsóválta a fejét. – Nem, inkább a hula táncost veszem meg.

– Hula táncos?! – hördült fel Ben. – Tényleg képes volt a pasas két tucat képet készíteni kizárólag táncoló nőkről?

– Fogd vissza a faragatlanságod, és inkább mesélj arról, mit tudtál meg!

– Nincs mit mesélni. Gálffy vagy valóban olyan patyolattiszta, amilyennek mindenki elmondja, vagy nagyon gondosan őrizte a szennyesét. Mindenki odáig volt érte. Kivéve Makait.

– Ben – nézett rá Alex összehúzott szemöldökkel –, azt hittem, megbeszéltük, hogy leszállsz Makairól.

A nyomozó megvonta a vállát, és a következő képhez lépett, ami egy brazil táncosnőt ábrázolt falatnyi zöld bikiniben.

– Csak annyit mondtam, hogy figyelembe veszek minden eshetőséget. A mindenbe Makai is beletartozik.

– Oké, de mielőtt újabb hülyeséget csinálsz, legalább azt várd meg, mit derít ki Flóra.

– Nyugi, megvárom – felelte Ben, és a terem túlsó felében álló nőre pillantott.

Flóra egy ősz hajú, bajuszos pasassal beszélgetett, és Ben hosszú pillanatokig képtelen volt levenni róla a tekintetét. Észveszejtő ruhája tökéletesen simult hátára és kerek fenekére. Ben önkéntelenül is elmerengett rajta, vajon mit visel alatta. Ugyanúgy feketét, mint fölül? Nem, erre még csak gondolnia sem szabad!

– Jó kis csaj! – Alex is Flórát nézte azzal a prédára leső vad pillantásával, amit kizárólag azoknak a nőknek tartogatott, akiket be akart cserkészni. – Pedig nem feltűnő szépség, mégis van benne valami…

– Valami báj – mormolta Ben.

– Én sokkal inkább a ruhája alatt megbújó bájaira céloztam – röhögött fel Alex. Ben vetett rá egy elítélő pillantást, de a barátja nem foglalkozott vele, tovább folytatta. ‒ Azt ne mondd, hogy nem képzelted el, mi rejtőzik az alatt a csipkegönc alatt!

– Bármi is, az a férjét illeti.

– Hogy lehetsz ennyire régimódian szűklátókörű, öregem? Mert hát nagyon nemesek az elveid, csak kár, hogy nem bújhatsz velük ágyba. Bezzeg Flórával! Az ilyen szolid jókislányok szoktak féktelen vadmacskákká válni, ha úgy igazából elengedik magukat.

– Hogy lehetsz ennyire bunkó és közhelyes?

– Ez tapasztalat, Ben! És ha nem sietsz, akkor Flóra lesz rá a következő bizonyítékom.

Ben nézte, ahogy Alex odasétál Flórához és a bajuszos férfihoz. Először kezet fogott a pasassal, aztán lazán a nő derekára tette a kezét. Ben majd felrobbant a dühtől, de nem tehetett semmit. Arra a néhány röpke pillanatra gondolt a Camaróban, amikor olyan könnyedén elfeledkezett szilárdnak vélt elveiről. Ez még egyszer nem történhet meg!

Elfordult Flóráéktól és odalépett egy újabb nőhöz, aki épp egy törzsi táncot lejtő, sötétbőrű asszony képét nézegette. Ben a nőre mosolygott, és könnyedén szóba elegyedett vele. Pár perc múlva aztán anélkül távozott, hogy bármi hasznosat megtudott volna, és ez ugyanígy folytatódott tovább. Amikor félóra múlva szembetalálkozott Flórával a bárpult mellett, már igencsak ingerült volt.

– Mi újság? – kérdezte a nő.

– Semmi. Egymás után hallgatom a Gálffyról zengett ódákat. Nálad?

– Hasonló. Mindenki szerint ő volt az ideális üzleti partner. Szerinted tényleg így van, vagy a „halottról jót vagy semmit” elvhez tartják magukat?

– Elég nehezen tudom elképzelni, hogy létezik olyan ember, akinek ennyire nincs hibája.

– Igazad lehet. – Flóra megmozgatta magassarkúba bújtatott lábait. – Ha tudom, hogy ilyen fárasztó a nyomozás, laposabb cipőt választok.

– Tartsunk egy kis pihenőt! – javasolta Ben.

Kért a pincértől két narancslevet. Az egyik poharat Flórának adta, a másikba pedig belekortyolt, amíg kimentek az erkélyre. Nézte, ahogy Flóra a korlátnak dől, és végigfuttatja pillantását a növényekkel gazdagon díszített, de egyébként néptelen balkonon.

– Mihez kezdünk, ha nem derül ki semmi Gálffyról ma este? – kérdezte a nő.

– Akkor majd máshogy próbálkozunk. Bármennyire tökéletes fickó is volt, kellett lennie valakinek, aki eléggé gyűlölte ahhoz, hogy meggyilkolja.

Bent egy pillanatra elfogta a lelkiismeret-furdalás, hogy nem szólt Flórának a Makaival kapcsolatos gyanújáról, de úgy vélte, jobb, ha a nő erről még nem tud. Főleg, hogy nincs semmi bizonyítéka, amivel alátámaszthatná.

– Azt is meg kell tudnunk, ki Gálffy örököse – folytatta, kikerülve a kényes témát. – Elég szép summa üti a markát. A töredékéért is öltek már embert.

– Ez igaz! – lelkesült fel Flóra. – Ki tudod deríteni, hogy ki az? Tényleg – nézett fel Benre izgatottan csillogó szemekkel –, volt Gálffynak felesége? Ha igen, biztos ő az örökös! Vagy barátnője? Sőt, mi van, ha mindkettő volt neki, és valamelyik féltékenységből ölte meg? Nem, az nem jó – csóválta meg a fejét, megválaszolva saját kérdését –, akkor nem a pasast nyírta volna ki, hanem a riválisát.

Ben vigyorogva hallgatta az összevissza hadováló nőt. Flóra egyre vadabb teóriákat talált ki, már ott tartott, hogy Gálffynak bizonyára van egy balkézről született gyereke, aki bosszút akart állni az apján, amikor a nyomozónak sikerült közbeszólnia.

– Hé, egy kicsit elszaladt a fantáziád, nem gondolod?

– Bocs – pirult el Flóra. – Megszoktam, hogy írás közben szabadon gyárthatom az elméleteket.

– Ne mentegetőzz, remekül szórakoztam! És bevallom, tegnap este rákerestem az írásaidra a neten, elolvastam párat. Nagyon jók, Flóra! – nézett Ben a nőre komolyan.

– Tényleg így gondolod? – kérdezte Flóra elkerekedett szemekkel, mintha nem lenne hozzászokva a dicsérethez.

– Hát persze!

Flóra még a korábbinál is jobban elpirult, és Ben képtelen volt levenni a pillantását zöld macskaszeméről, amiben könnyek csillogtak. Ösztönösen lépett közelebb hozzá. Csak végig akart simítani az arcán, hogy megvigasztalja, de ujjai az álla alá csúsztak, és a következő pillanatban azon kapta magát, hogy előrehajol, és a száját Flóra ajkára simítja. Flóra lélegzete elakadt, a szeme elkerekedett, és Ben látta benne a döbbenetet, amit aztán felváltott valami teljesen más. Vágy, Ben biztos volt benne, és a felismeréstől gyorsabban kezdett száguldani ereiben a vér. Aztán Flóra ajka elnyílt, és Ben nem tudott ellenállni, benyomult nyelvével a szájába.

– Netán zavarok? ‒ köszörülte meg valaki a torkát a hátuk mögött.

Nyomban szétrebbentek, és Ben a terasz ajtajában álldogáló Alexre pillantott.

– Mit akarsz? – mordult fel.

– Ne legyél ilyen morcos, haver – vigyorodott el Alex. – Amíg ti itt szórakoztatok, megtudtam valamit, ami érdekelni fog.

Ben Flórára nézett, aki karba font kézzel, égő arccal meredt vissza rá, és az elmúlt percekben történtek olyan erősen kólintották fejbe, mint a ringben egy jól irányzott ütés. Hogy a francba veszthette el ilyen könnyen a fejét?! Flóra házas, egyetlen ujjal sem szabadna hozzáérnie! Mégis megcsókolta, a kurva életbe! Lehet, hogy az apja ugyanígy kezdte, kis lépésekkel? Egy simogatással, egy csókkal… Talán észre sem vette, olyan gyorsan fajultak el a dolgok. Ugyanúgy, mint neki az előbb Flórával?

‒ Szóval érdekel titeket, mit derítettem ki, vagy inkább tovább folytatnátok a smárolást? ‒ érdeklődött Alex gúnyosan, és Ben kényszerítette magát, hogy elszakítsa a pillantását Flóráról.

– Mondd már!

‒ Hallottam egy szaftos pletykát. Gálffyról és egy lányról, aki jóval fiatalabb nála, és akit nem nagyon zavart, hogy a fickónak barátnője van. Állítólag a lány az Ambróziában dolgozik. – Alex jelentőségteljes pillantást vetett Flórára, és Ben is meglepetten pislantott a nőre.

Flóra hol az egyikükre, hol a másikukra nézett.

– Mi az? Azt hiszitek, hogy én…? – kérdezte elkerekedő szemekkel.

– Lásd be, drágám, hogy logikus a feltételezés – mondta Alex. – Az a fekete hajú pincérnő legalább egy tízessel idősebb nálad, a homokos pincért meg nem nézném ki Gálffyból, annál ő jóval heteróbb és konzervatívabb volt. Ráadásul az előbbi kis jelenet azt tanúsítja, hogy nem veted meg a kalandot.

Flóra dühösen meredt a férfira.

– Ezzel azt akarod mondani, ha egy pasassal csókolóztam, akkor biztos bárki mással is leállok? Jézusom, Alex, még te sem lehetsz ennyire egyszerű! – csattant fel. – Akkor láttam életemben először Gálffyt, amikor már halott volt. És biztosíthatlak, nem vonz a nekrofília semmilyen formája!

Alex vigyorogva fordult Benhez.

– Látod, mondtam, hogy vadmacska.

– Vadmacska?! – kiáltotta Flóra, és az arca pirosra gyúlt a felháborodástól. – Ahelyett, hogy mindenféle szexista címkéket aggattok rám, esetleg megkérdezhetnétek, mit gondolok. És akkor elmondanám, hogy Dorka, aki szintén a kávézóban dolgozik, jó pár évvel fiatalabb nálam. Szóval, ha Gálffy tényleg kavart valakivel, akkor valószínűleg ő volt az. – Egy utolsó, lesújtó pillantást vetett rájuk, aztán elviharzott.

– Ez most mire volt jó, Alex? – dörmögte Ben a távolodó nő után nézve.

– Inkább köszönd meg, hogy megóvtam a hőn szeretett elveidet, haver! Ha nem bukkanok fel, még mindig vadul smárolnál a csajjal.

– Ez hadd legyen az én problémám! Megkeresem Flórát – indult el Ben a kiállítóterem felé.

– Csak aztán vigyázz, nehogy ott folytassátok, ahol abbahagytátok. Tudod, az elveid! – szólt utána Alex gonoszul.

Ben nem felelt semmit, csak a középső ujját mutatta fel a barátjának, aki erre gúnyosan felnevetett. Alex pontosan tudta, miért tabu számára minden férjezett nő, és egyhamar nem fog leszállni róla. Igazából meg is érdemli, amiért ilyen könnyen elvesztette a fejét Flórával, mintha nem is huszonhét lenne, hanem egy hormontúltengéses tini.

Körülnézett a galériában, és meglátta Flórát a büfé előtt kígyózó sorban. A nő homlokát komor ráncok szabdalták, és ajkát bosszúsan összeszorította. Azt az ingerlően telt, vörösre rúzsozott ajkat, amit Ben az imént csókolt. Egy pillanat alatt végigzubogott benne a vágy, és el kellett kapnia a tekintetét a nőről, nehogy odarohanjon hozzá, és újra a karjaiba kapja.

Amikor sikerült visszanyernie az önuralmát, és ismét Flóra felé fordult, nem a nőn, hanem a mögötte álló fickón akadt meg a pillantása. A rövid, szőke hajú férfi meglazította a nyakkendőjét, az arca vöröslött az elfogyasztott alkoholtól. Szemét nem vette le Flóra kerek hátsójáról, és Ben meg mert volna rá esküdni, hogy még a szája szélét is megnyalta. A nyomozó hosszú léptekkel indult el feléjük, de még félúton sem járt, amikor a részeg pasas végleg elvetette a sulykot, és végigsimított Flóra fenekén.

Ben dühösen felszisszent. Nézte, ahogy a nő megpördül, és akkorát lekever a molesztálónak, hogy vékony ujjainak lenyomata vörös foltot hagy a férfi borotvált képén. Egy pillanatra döbbenten megtorpant, aztán a bárhoz sietett, ahol mindenki Flóra és az illuminált pasas kettősét bámulta.

– Mi a fene ütött magába?! – kiáltotta a fickó emelt hangon, égő arcát fogdosva.

Valószínűleg arra számított, hogy a nő nem fogja hangosan beismerni, hogy mi történt, de csalódnia kellett.

– Na vajon mi? – csattant fel Flóra dühtől szikrázó szemekkel. ‒ Fogdosott!

– Én? Soha nem tennék ilyet! Biztos csak képzelődött!

– A hölgy nem szokott képzelődni. – Ben odaállt Flóra mellé, és a borvirágos arcú férfi fölé tornyosult, aki idegesen nyelt egyet. – Egyébként örüljön, hogy megúszta egy pofonnal. Én eltörtem volna a kezét! – sziszegte fenyegetően.

Flóra a karjára tette a kezét.

– Ben, erre semmi szükség. Biztos vagyok benne, hogy az úr ezután kétszer is meggondolja, hogy megfogdossa-e idegen nők fenekét, nem igaz?

A pasas arca most már nem csak az alkoholtól, hanem a szégyentől is vöröslött. Motyogott valamit az orra alatt, majd eliszkolt a közelükből, a körülöttük álló emberek viszont még mindig érdeklődve bámultak rájuk.

– Menjünk! – javasolta Ben, és a kijárat felé terelte Flórát. – Gyakran előfordul az ilyesmi? – kérdezte a nőtől fojtott hangon, mikor kiléptek az utcára és elindultak a parkoló felé.

– Az, hogy cafkaként kezelnek? – villantotta rá Flóra ingerülten zöld szemét. – Végül is Alex ugyanezt tette az előbb. Sőt, te is!

– Ne légy dühös Alexre! Ő már csak ilyen tuskó, de igazából nem akar rosszat. És persze én sem.

– Nem, mi? – mormolta Flóra, aztán összeszorította a száját és nem szólt többet, amíg átvágtak a parkolón.

Ben sejtette, hogy a nő nem csak amiatt dühös, mert összeboronálták Gálffyval, hanem a csók miatt is. Mondjuk nem meglepő. Neki kell a férje elé állnia, miután egy másik fickóval smárolt, ami elég gáz lehet.

Ben kinyitotta Flórának a Camaro ajtaját, és figyelte, ahogy a nő beszáll. Az az észvesztő, csipkés ruha pár centivel feljebb csúszott, és Ben tekintete Flóra combjára tapadt. A bőre halvány volt, átsejlettek rajta a kék erek, és Bentelfogta a vágy, hogy végighúzza rajtuk az ujját, és kövesse őket egyre feljebb és feljebb… Basszus, nem! Ezt most azonnal abba kell hagynia!

Becsukta az ajtót, és szitkozódva megkerülte a kocsit. Beszállt a volán mögé, és jobbnak látta, ha meg sem szólal. Kihajtott a parkolóból, és igyekezett a vezetésre koncentrálni, de a szeme sarkából minduntalan Flórára pillantott. A nő a táskája pántját morzsolgatta az ujjai között, és kibámult az ablakon. Valahogy szomorúnak tűnt, és talán emiatt Ben nem bírta tovább a csendet.

‒ Min töprengsz? – kérdezte.

Flóra felé kapta a pillantását, és megvonta a vállát.

‒ Vajon tényleg igaz, hogy Dorka és Gálffy…? Mit mondtál, mennyi idős volt a pasas?

– Negyvenöt körül lehetett.

– De hát Dorka feleannyi sincs! – szisszent fel Flóra. – Elég hihetetlen, hogy egy apja korabeli fickóval kezdene.

– Ezt épp te mondod? – vetett a nőre egy újabb oldalpillantást Ben.

Flóra egy darabig nem szólt semmit, aztán meglehetősen tartózkodó hangon megjegyezte.

– Márk csak tizenkét évvel idősebb nálam.

– Tizenkettő vagy huszonkettő, nem mindegy?

– Nem éppen.

– Biztos így van. Végül is te vagy a szakértő a témában, nem én – felelte Ben, majd gyorsan másra terelte a szót. Az erkélyen történtek után semmi kedve nem volt a nő férjéről diskurálni. – Mikor beszélhetek Dorkával?

– Holnap reggel küldök neki egy SMS-t, hogy jöjjön be hamarabb, mint szokott. Akkor a többiek nem fogják látni, hogy beszélsz vele, és nem kezdenek el spekulálni. De készülj, nem lesz egyszerű dolgod! Dorka elég zárkózott. És… ‒ habozott a nő ‒ légy vele kedves, rendben? Eleve nem hiszem, hogy igaz az az ostoba pletyka, és Dorkának nincs könnyű élete. Az apja meghalt, és ő segít az anyjának gondoskodni a húgáról. Egyébként ez a pletyka nem Gálffy barátnőjét keveri gyanúba? Alex azt mondta, volt neki barátnője, igaz? Nem lehet, hogy ő állt bosszút a pasiján, amiért az hűtlenkedett?

– Normál esetben talán így lenne – ismerte el Ben. – Csakhogy a barátnő három hete fekszik a kórházban eszméletlenül. Ő biztos nem ment gyilkolni, és máshová sem.

– Atyaég! ‒ szisszent fel Flóra. ‒ Mi történt szegény lánnyal?

– Megtámadták az utcán, valószínűleg ki akarták rabolni, és rosszul sült el a dolog. Azóta sem tért magához – mondta Ben, tartva magát a rendőrség hivatalos álláspontjához.

– Itt, Rózsakőn? Hú! Tényleg túl ritkán járok haza, ha még az ilyen hírek sem jutnak el hozzám. És Gálffy lecserélte a kómában fekvő barátnőjét?! Ha ez tényleg igaz, akkor messze nem volt olyan jó fej, mint amilyennek leírták.

– Mondtam én, hogy mindenkinek van valamilyen mocskos kis titka, csak meg kell találni.

– Hát, ez nem sokat dob az emberekbe vetett hitemen.

Ben bekanyarodott Flóráék háza elé, és a nőre pillantott.

– „I find most of the human race extraordinarily repulsive. They probably reciprocate this feeling.” Bocs, csak angolul tudom, de idevágó idézet, nem gondolod?

– Az emberi faj legtöbb képviselőjét felettébb visszataszítónak találom. Az érzés valószínűleg kölcsönös – fordította le Flóra meglepetten a szavakat. – Te most tényleg Agatha Christie-t idéztél?

– És te persze rájöttél.

– Még jó, bölcsész vagyok, ráadásul krimirajongó. De te, Ben Burke, tele vagy meglepetésekkel! – A nő elmosolyodott, aztán váratlanul előrehajolt, és egy puszit nyomott az arcára. Utána gyorsan vissza is húzódott, mintha máris megbánta volna, amit tett. – Holnap találkozunk! – mormolta, és sietve kiszállt az autóból.

Ben nézte, ahogy lágyan ringó csípővel a kapuhoz megy és eltűnik a kerítés mögött, közben az járt az eszében, hogy jóval nagyobb szarban van, mint gondolta.

Szombat reggel a hó apró, sűrű pelyhekben szakadt az égből. Míg a kihalt utcákat róva az Ambróziába tartottak, Gréta elmesélte Pipinek Holle anyó történetét. A kislány hunyorogva fürkészte a belváros többszintes épületeinek erkélyeit, hátha meglátja, melyiken rázza a mesebeli lány a dunyhát. Gréta mosolyogva nézte.

A kávézóban kevesen voltak ilyen korán. Pipi kibújt a kabátjából, és nyomban a játszósarokba rohant, Gréta pedig a pulthoz ment rendelni. Aznap a szőke pincér dolgozott, aki egy kicsit ferde szemmel nézett Pipire, amióta néhány hónapja a kislány majdnem kilökött a kezéből egy jól megpakolt tálcát. Gréta nem is hibáztatta érte. Pipinek angyali arcocskája volt ugyan, de fiúkat megszégyenítő vadsággal tudott belemerülni a játékba.

– Egy tejeskávé, egy narancslé és két csokikrémes muffin, igaz? – kérdezte a pincér, és Gréta mosolyogva bólintott. – Hé, kislány, ne rakd be oda, mert soha nem szedjük ki – szólt Pipinek, aki épp a tálalószekrény alá igyekezett begyömöszölni egy pöttyös labdát.

Gréta a lányára pillantott, aki engedelmesen a másik irányba kezdte el gurítani és pattogtatni a labdát.

– Magának mindig szót fogad – fordult vissza a pincérhez.

– Mert olyan a fejem, mint aki gyerekeket eszik reggelire – kacsintott rá a férfi, és Gréta önkéntelenül is elnevette magát.

– Dehogyis!

– Dehogynem! Csak még nem látott akkor, amikor egyszerre tucatnyi kiskorú bajkeverő lepi el a kávézót – vigyorodott el a pincér. – Itt a kávé és a narancslé, mindjárt viszem a muffinokat is.

Gréta mosolyogva vette el a két poharat, és a szokásos boksz felé indult. Azért is szeretett az Ambróziába járni, mert itt ugyanúgy bántak vele, mint a többi rendszeresen visszatérő vendéggel. Megjegyezték, mit szokott kérni, és rászóltak a gyerekére, ha túl virgoncan viselkedett. Grétát itt sosem fogta el az a kellemetlen érzés, mintha lábujjhegyen mászkálnának körülötte.

Megérkezett a két muffin, és Pipi azonnal az asztalhoz vágtatott. Egy szavát sem lehetett hallani egészen addig, míg el nem tüntette a süteményt. Miután végzett az evéssel, visszaszáguldott játszani. Gréta a gondolataiba merülve ette saját muffinját, kortyolta a kávéját, amikor megnyikordult a szemközti pad, jelezve, hogy valaki leült az asztalhoz. Gréta homlokráncolva pillantott fel, és Marcival találta szembe magát.

– Múltkor jól megszökött előlem – mosolygott a férfi –, de azt hiszem, az én hibám volt. A béna kamu-nyomulás helyett az igazat kellett volna megmondanom.

– És mi lenne az igazság?

– Először is az, hogy a teljes nevem Gálffy Márton.

– Gálffy Márton? – kérdezte döbbenten Gréta. Ismerte ezt a nevet, és nem csak a helyi hírekből. Arról azonban fogalma sem volt, mit akarhat tőle a férfi.

Következő rész

Előző rész

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában