Hegek - 1. rész

 

A holttest az egyik síron feküdt. A leghátsó részén a temetőnek, az alacsony, szúrós vadrózsabokrok mögött, ahol a régi, kopott fejfák olyan sűrűn sorakoztak egymás mellett, hogy alig lehetett elférni közöttük. Az itt nyugvók utódai is rég elhunytak már, nem járt erre senki. Kivéve a síron fekvő lányt.

Négy krimi, amit nagyon szerettem idén nyáron

Egy kicsit elmaradtam a havi kedvenc olvasmányos posztokkal. Ennek az egyik oka az, hogy keveset is olvastam most, hogy a legtöbb időmet a Gyilkosság a krimifesztiválon írása veszi el. A másik pedig az, hogy belefutottam pár olyan könyvbe, ami nem igazán tetszett. (Voltak olyanok, amiket be sem fejeztem, pedig ez ritka nálam.) De persze azért akadt olyan regény is, amit nagyon szerettem olvasni. Egészen pontosan négy darab, és - gondolom senkit sem fogok meglepni :-))) - mind krimi. Mutatom is őket. Mindegyiket bátran ajánlom olvasásra! :-)

Hogy támogathatod az írókat? És hogy ártasz nekik?

Az a helyzet, hogy nagyon-nagyon nem akartam megírni ezt a posztot. Sokáig úgy gondoltam, hogy jobb, ha ezzel a témával nem foglalkozom, mert megoldás úgysincs rá, az indulatokat meg minek gerjesszem tovább, de aztán meggondoltam magam. A téma a könyvek illegális terjesztése lesz, bár igyekszem nem kizárólag erről írni. Össze szeretném ezt kapcsolni egy másik területtel is. Azzal, hogy mit tehetsz akkor, ha nincs kereted megvenni egy író könyvét, mégis olvasni és támogatni szeretnéd.

Rózsakői rejtélyek forgatókönyv


Tettem egy kis kitérőt a forgatókönyvírás világába, és azt kell, hogy mondjam, jóval nehezebb, mint amilyennek gondoltam. Még egy olyan regénynél is, amiben rengeteg a párbeszéd. Itt minden szó számít, nem lehet rizsázni, és a párbeszédnek tényleg ütősnek kell lennie. Nem véletlenül külön szakma ez, amibe én nyilván csak belekontárkodtam. Íme az eredmény! :))

Nyomozós nyár

Azt hiszem, már leírtam párszor, mennyire szeretem a krimiket. Azon belül pedig a kedvenceim kétség kívül azok a regények, amikben a szereplők valamilyen rejtélynek próbálnak a végére járni, én pedig olvasóként velük együtt nyomozhatok. Ezért amikor megláttam, hogy a Könyvelem YouTube csatorna meghirdette a Nyomozós nyár kihívást, nem is nagyon gondolkoztam, hogy részt vegyek-e rajta.
A kihívás lényege, hogy a nyár folyamán el kell olvasni hat olyan regényt, amiben nyomoznak a szereplők. Most megmutatom, mi lesz az én hat választott könyvem. :)

Kedvenc történelmi romantikus regényeim

 

Annak idején tizenéves koromban, de még a húszas éveim elején is faltam a történelmi romantikusokat. Ez volt az a zsáner, amivel legelőször megismerkedtem. Valószínűleg azért, mert akkoriban a Magyar Könyvklubtól rendeltünk könyveket, és ott csak úgy hemzsegtek az ilyen típusú regények. Én pedig szép lassan mindegyiket megvetettem a szüleimmel, és átrágtam magam rajtuk. Nem sokkal később aztán a krimi kiszorította ezeket a fajta könyveket a kedvenceim közül, de azért néha még mindig elolvasok egy-egy történelmi romantikus regényt. Megmutatom a kedvenceimet! :)

Írósarok: Erotikus jelenetek

Tudom, ez a téma eléggé megosztó. Van, aki szereti, van, aki ki nem állhatja. Abban is nagyon megoszlanak a vélemények, hogy mi az ideális mennyiség. Én azt gondolom, kinek ez, kinek az. Erre nem létezik szabályszerűség, ez szimplán ízlés kérdése. Mondom ezt úgy, hogy nagyon is támogatom az írástechnikát. Szerintem fontos megismerni a írástippeket, és alkalmazni azokat, amiket jónak, hasznosnak gondolunk. És egy pillanatig sem vitatkozom azzal, hogy vannak olyan szabályszerűségek, amiket (kiváltképp zsánerirodalomnál) alkalmazni is kell. A szexjelenetekre viszont szerintem nehéz ráhúzni egy általános sémát, amit minden romantikus szálat tartalmazó regénynek követnie kellene.

Süss Fannyval! - Skót vajas keksz


Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én imádom a kekszeket. Készíteni is, mert a legtöbbnek a tésztáját nagyon egyszerű összeállítani. A szaggatásuk és a formázásuk pedig olyan, mintha visszarepültem volna pár tíz évet az időben, és újra gyurmáznék. :D Sütés közben mindig olyan jó illat lesz a konyhában, az elkészült kekszek pedig isteni finomak, ráadásul jó sokáig elállnak. Egy szép dobozba csomagolva még ajándéknak is nagyszerűek. Szóval a kekszkészítés minden részlete örömöt okoz. A kedvencem mind közül a skót vajas keksz (shortbread), ezért nem is maradhatott ki A múlt bűnei regényemből.

Kulisszatitkok: Amikor a szereplő saját nézőpontot akar - Gyilkosság a krimifesztiválon - Beleolvasó 3.


Van az úgy, hogy az író szépen eltervezi a regényt, de aztán egy szereplő közbeszól, és jól felforgat mindent. :D Így történt ez velem is a Gyilkosság a krimifesztiválon (Felföldi rejtélyek 2.) írása közben. Ez a regényem a Felföldi rejtélyek sorozat következő darabja, a Lowdeni boszorkányhajsza folytatása. Nem terveztem változtatni az eddigieken, Lottie-t és Huntert akartam nézőpontkarakternek ugyanúgy, mint eddig, de valami csak nem hagyott nyugodni...

Az elmúlt hét legnépszerűbb bejegyzései