Gyilkosság a krimifesztiválon 1.
Montrose, Skócia
Április 20., szerda, 19:45
A Sharky’s dugig volt vendégekkel. Az összes vörösesbarnára pácolt bokszban és asztalnál ültek, de még az összevissza karistolt bárpultnál is könyököltek páran. Lottie elfintorodott. Épp azért jött minden este ebbe az eldugott, kissé ütött-kopott kocsmába a golfpálya mögé, hogy elszabaduljon az emberek elől, de úgy tűnt, aznap nincs szerencséje.
Olvasósarok: Milyen is a halál kémiája?
Rég született bejegyzés az olvasósarokba, ám újra előveszem ezt a rovatot is. (A korábbi bejegyzéseket itt találjátok.)
Egy olyan könyvről írok most, aminek már a címe azonnal megfogott, tulajdonképp kizárólag ezért vettem meg. A borítója viszont kevésbé vonzó. Nagy szerencse, hogy én elsősorban nem a borítóra, hanem a címre és a fülszövegre megyek rá, így ez nem tartott vissza a vásárlástól.
Boldogan éltek - hírek
A Boldogan éltek regényem mostantól nem teljes hosszában, csak a 16. fejezetig lesz fent a blogon.
Vércseppek a hóban - 1. rész
A nap sugarai úgy szikráztak a pályán, mintha a síelők nem is havon, hanem gyémántszőnyegen siklanának. Minden csupa kék volt, és csupa hó. Idefönt még fák sem nőttek. Csak jóval lejjebb törte meg a fenyők sötétzöldje a fehérséget, a völgyben elterülő város apró makettnek látszott csupán. Lily gyomra felkavarodott.
Gyilkosság a krimifesztiválon hírek
A FairBooks Kiadó és Írói Műhely megalakításáról egy korábbi bejegyzésben meséltem (itt), arról azonban még nem beszéltem, hogy mit jelent ez a saját regényeimre nézve.
Most hivatalosan is bejelentem, hogy a Gyilkosság a krimifesztiválon már a FairBooks Kiadó gondozásában fog megjelenni, ahogy ezután a többi könyvem is. (A sorrend várhatóan ez lesz: Gyilkosság a krimifesztiválon - 2022 tavasz, Boldogan éltek - 2022 második fele, Rózsakői rejtélyek 3. - 2023) Természetesen az enyémek mellett más remek könyvek is várhatóak a kiadónál, amikről hamarosan le fogjuk rántani a leplet.
Addig is hadd foglaljam össze nektek, amit jelenleg a Gyilkosság a krimifesztiválon megjelenéséről tudni érdemes. :)
Rózsakői rejtélyek - Csontvázak a szekrényben (részlet) 18+
Kaptam egy ilyen szép fürdős-fürdősós képet a Rózsakői rejtélyek második részéhez (köszönöm, Heni! <3), és úgy gondoltam, mutatok nektek mellé egy pikánsabb, erősen tizennyolc plusszos jelenetet, mert valahogy az én fejemben ehhez a képhez ilyen jelenet passzol. Ne is kérdezzétek, miért. Biztos túl piszkos a fantáziám. :)))
3 romantikus krimi, ami a kedvencem lett
Nem fogok túl nagy újdonságot mondani azzal, hogy a romantikus krimi a kedvenc zsánerem. Folyamatosan vadászok az ilyen típusú könyvekre, és mindig nagyon megörülök, amikor olyat találok, ami tetszik. Mivel elég kritikus tudok lenni, ezért ez nem is olyan egyszerű feladat. Az utóbbi három hónapban viszont három olyan regény is akadt, ami teljesen elvarázsolt. Megmutatom, melyik volt az a három, és elmesélem, miért tetszettek annyira. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Az elmúlt hét legnépszerűbb bejegyzései
-
Ebben a posztban fogom összegyűjteni a magyarul megjelent, magyar és külföldi szerzők által írt romantikus krimi zsánerű könyveket. Vagyis m...
-
A toposzokra (angolul: trope) gyakran rásütik a klisé bélyegzőt. Pedig a toposz nem egyenlő a klisével, viszont nagyon hasznosak, ha íróként...
-
Március 19-én megjelenik a következő regényem, a Sosem menekülsz! gyönyörű, élfestett kiadásban. Íme minden, amit tudnotok kell a könyvről:
-
Valószínűleg már láttátok a közösségi média oldalaimon, hogy az Elveszettek szigete megjelenése nyomdai késés miatt egy hetet csúszik. ÚJ ME...
-
A kastély tetejét és a parkot makulátlanul fehér hólepel takarta. A bejárat mellett felállított karácsonyfa díszein megcsillant az aranyszín...
-
Flóra azonnal észrevette a szaloncukrot, amikor belépett az üres terembe, ahol az írásgyakorlás órát tartották. Odasietett a padjához, közbe...
-
"Amikor először megláttam, azt hittem, "csak" veszélyes. Amikor másodszor, már tudtam, hogy halálos." Miért lett dark ro...
-
Alex hangosan kifújta a levegőt, ahogy az utolsó órája után kilépett az egyetem épületéből. Tíz napig nem lesz se vizsga, se tanítás, és ett...
-
Egy csók, aminek meg sem kellett volna történnie, és egy tragédia, ami mindent megváltoztatott. James, Fanny kedvese eltűnik egy viharban, é...
-
Ben dübörgő léptekkel vágtatott lefelé az emeletről. A korlátról égőfüzér lógott, sok apró, vakítóan fényló izzóval, lent a bejárati ajtón k...