Maszk



Sissy az arcára simította a fekete maszkot, és megkötötte hátul, a copfja alatt. A selyem hűvösen, kicsit kényelmetlenül simult a bőrére. Hasonlóan, mint a csipke fűző, ami túlságosan felfelé nyomta a mellét, és a tanga, ami belevágott a fenekébe.

Odaállt az egészalakos tükör elé, és kihúzta a hajából a gumit. Hagyta, hogy hosszú, mézszőke haja a hátára omoljon, végigszántott rajta néhányszor a fésűvel, aztán a tükörbe pillantott.

Ez annyira nem ő!

Sokkal jobban érezte magát farmerban, pólóban, Emma után rohangálva a játszótéren. De egy kis szerepjátékba igazán nem hal bele!

Kicsit remegett a gyomra, amikor felhúzta a lábára a tűsarkú szandált. Bort töltött az éjjeli szekrényen lévő két pohár egyikébe, és ivott belőle, hátha az alkohol meghozza a bátorságát, de csak még valószerűtlenebbé tette az egész helyzetet.

A falon lógó, halkan tiktakkoló órára nézett; már csak néhány perc van hátra, és megérkezik Sebastian. A fiú nevetős, barna szemére gondolt, kedves mosolyára, és arra, amikor annak idején kicsit szégyenlősen megszólította, és elhívta randizni. Ezer éve ismerik egymást, semmi gond nem lesz! Ez is ugyanolyan, mint az összes többi alkalom.

Lereszkedett a vörös szaténnal borított franciaágyra, és kibámult az ablakon. Az utcán álló, félig csupasz fákba belekapott a szél, sárga leveleket tépve le az ágakról. A szemközti ház ablakában kifaragott tök pompázott, szájában lámpással. Hiába vigyorgott, Sissy mégis félelmetesnek látta. Utálta a Halloweent!

Elkapta a tekintetét, és újra az órára pillantott, aztán gyorsan az éjjeliszekrényhez nyúlt, és kihúzta fiókot. Csak egyetlen lap volt benne, egy rajzzal. Rózsaszín lovacska, ezüstös csillagokkal, körülötte szivecskék.

‒ Rajzoltam neked egy csillámpónit! ‒ Sissy szinte hallotta Emma vékony hangocskáját, és ettől nyomban elmosolyodott. Csókot lehelt a képre, vigyázva, nehogy összerúzsozza, közben azt képzelte, hogy Emma puha, szöszke haját puszilja.

Óvatosan visszacsúsztatta a fiókba a lapot, és a következő pillanatban már hallotta is a közeledő lépteket. A gyomra borsónyi méretűre ugrott, és egész testét eltöltötte a szokásos, ideges energia.

Az ajtó felpattant, és a nyílásban megjelent Sebastian. Sissy akkor is felismerte volna, ha nem tudja, hogy aznap ő jön. A gimi óta eltelt tizenöt év alatt pocakosabb lett ugyan, és a szeme sarkában nevetőráncok húzódtak, de barna szemében ugyanaz a kedvesség csillant, mint rég. Vajon a felesége tudja, hogy luxuskurvákra szórja el a pénzt?

Sissy elhessegette a kérdést. Tudta, hogy örülnie kellene, hogy aznap nem egy teljesen idegen fickónak adja oda magát, de csak csontig hatoló szégyent érzett. Aztán a szégyent is száműzte, és begyakorolt mosollyal Sebastian elé lépett.

‒ Gyere be, drágám, és érezd otthon magad! ‒ búgta, közben azt képzelte, mint mindig: hogy ez csak egy egyszerű szerepjáték, semmi több.

ELŐRENDELHETŐ!
A GYILKOSSÁG A KRIMIFESZTIVÁLON már elérhető
a FairBooks Kiadó webshopjában 30% kedvezménnyel:
Vadregényes Skócia, ördögi bosszú, tiltott szerelem.
Olvasd el, hogyan folytatódik Lottie és Hunter története!  

Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:

Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:

A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elmúlt hónap legnépszerűbb bejegyzései