Filmajánló: Három kevésbé felkapott nyomozós sorozat

Szeretek nem felkapott sorozatokat nézni. Sőt igazából az, ami körül nagyon nagy a hájp, engem taszít. (Nem csak sorozatoknál, hanem könyveknél is. Aztán néha nagy nehezen túlteszem magam rajta, és mégis megnézem, elolvasom a túlhájpolt művet, és sokszor tetszik is, de gyakoribb az, hogy rá sem bírok nézni, annyira le akarják nyomni a torkomon.)
Emiatt gyakran keresgélek olyan sorozatok között, amik nem folynak a csapból is, mert azok között is vannak gyöngyszemek. Most három ilyen gyöngyszemet hozok, amikben az is közös, hogy egyik sem a szokványos angolszász helyszínen játszódik, hanem Dél-Afrikában, Dél-Koreában és Franciaországban.

Hulla, gyilkos, indíték - Honnan jött a Gyilkosság a krimifesztiválon alapötlete?


Amikor befejeztem a Lowdeni boszorkányhajszát, már tudtam, hogy Lottie és Hunter történetét folytatni fogom egy újabb regényben. Ez a regény lett a Gyilkosság a krimifesztiválon, a Felföldi rejtélyek sorozatom második része, ami nemrég el is készült. Vagyis a folytatás sosem volt kérdéses, csak az, hogy ezúttal a minden lében kanál újságírónő és a mogorva nyomozó milyen ügyben fognak nyomozni.

Hegek 6. rész


Olga Woodham olyan hálásan fogadta, amikor elment hozzá, hogy Tristan torkát elöntötte a keserűség. A nőnek nem kéne hálásnak lennie, hisz nem tudták megmenteni a lányát. Pedig ez lenne a cél, nem?
Ismét a nappaliban ültek le, Tristan pedig elmondott mindent, amit megtudtak. Ha mást nem is, lezárást legalább adhat a nőnek. Míg beszélt, a tekintete újra és újra a fekete zongorára siklott.

Hegek 5. rész

 

– Pedig már majdnem elhittem, hogy ártatlan – csóválta a fejét Louise, miközben a kihallgatószoba tükörfalán keresztül Leon Murphyt figyelték. – Olyan őszintének tűnt, amikor azt hajtogatta, hogy szerette Larysát.

Élménybeszámoló, meglepetés, könyvhét


Múlt héten sok minden történt, és ugyan nem szoktam élménybeszámolót írni ide a blogra, de most úgy gondoltam, kivételt teszek. Csütörtökön megjelent egy riport velem a Meglepetés magazinba, ami több szempontból is nagyon kedves a szívemnek. Szombaton pedig a könyvhéten jártam, ami már önmagában is nagy élmény volt. Az pedig, hogy itt került sor életem első dedikálására, főleg felejthetetlenné tette azt a napot. De mesélek mindkettőről egy kicsit részletesebben!

Hegek 4. rész

 

A szombat mindig a családi ebédeké volt, Tristan pedig Anne halála óta különösen ügyelt rá, hogy mindig ott legyen, nem mintha a szülei sokra mentek volna a jelenlétével. Nem tudott csevegni, nem tudta jobb kedvre deríteni az embereket a jelenlétével, így Anne nélkül az ebéd átváltozott valamiféle groteszk némajátékká.

Hegek 3. rész


– Helló, Tristan – jelent meg aznap este Louise az irodájában, két zacskóval a kezében.
– Azt hittem, már hazamentél – morogta Tristan.
– Aztán visszajöttem, mert volt egy olyan gyanúm, hogy nem fogsz semmit enni, ha nem hozok neked kaját. – A nő odadobta neki az egyik zacskót, majd levetette magát az iroda másik székére, és beleharapott a saját szendvicsébe. Tristan tudta, hogy mozzarellás, Louise mindig olyat evett.

Hegek 2. rész


A ház egy barna téblából épült sorház volt New Barnetben. Ugyanolyan, mint az összes többi a középosztálybeli, családias környéken. A kocsibeállókon jól karbantartott, bár nem felsőkategóriás autók álltak, a napsütötte utcán babkocsit tologató nők sétáltak, a közeli játszótérről idehallatszott a gyerekek zsivaja.

Az elmúlt hét legnépszerűbb bejegyzései